KÖNYVEK. 2025. október 9. Budapest. Westend bevásárlóközpont. A Libri könyvesboltban gyűjtöm be a cetlimre feljegyzett újdonságokat. Alain Badiou: Etika – Tanulmány a rosszról. Slavoj Žižek: A haladás ellen. Barnás Ferenc: Most és halála óráján. Babarczy Eszter: Apám meghal. Percival Everett: James. Miljenko Jergović: Míg a háború meg nem öregszik bennünk – Szarajevói Marlboro újratöltve.
Krasznahorkai László A magyar nemzet biztonsága című kötetét azonban sehol sem találom. Megkérdem az egyik eladót, hol áll az adott könyv, mire tájékoztat, hogy az csak novemberben jelenik meg. A kiadó honlapján tájékozódtam az új kiadványokról, úgy látszik, jó előre beharangozták a megjelenő kötetet. Tovább nézelődöm. Van itt szezonális árleszállítás is. Perceken belül a kosárban landol Jón Kalman Stefánsson Árkok az esőben és Salman Rushdie Diadalváros című műve is. Közben némi ujjongásra leszek figyelmes az eladók körében. Annyit hallok: „megcsinálta a mester”. Sejtem, miről lehet szó.
Odamegyek, megkérdem: jó hír? Igen, válaszolja az eladó, aki az imént felvilágosított: Krasznahorkai kapja 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat! Az indoklás szerint „a lenyűgöző és látnoki műveiért, amelyek az apokaliptikus terror közepette mutatják meg a művészet erejét”.
SIKER. Örömmel tölt el a hír. Ugyanakkor holmi kisördögként az író Nem kérdez, nem válaszol (Huszonöt beszélgetés, ugyanarról) című kötetében évekkel ezelőtt olvasott gondolat jut eszembe. Napokkal később otthon megkeresem az olvasónaplómban: „A művész számára ebben a rendszerben semmi sem lehet veszélyesebb, mint a siker. Csak olyan sikeres művészeket ismerek, akiknek ártott a népszerűség. Vagy úgy, hogy megsemmisítette őket emberileg, vagy úgy, hogy megsemmisítette őket művészként.”
OLVASMÁNYOK. Vissza a könyvesboltba! A hír hallatán a friss Nobel-díjas kötetei mágnesként kezdenek vonzani. Nagy a kísértés, de aztán győz a józan ész. Valamennyit olvastam. Egy híján. Az az egy pedig megvan otthon. Várja a sorát. A Nobel-díj közzététele utáni napokban elárasztják a közösségi médiát a Krasznahorkaival kapcsolatos hírek és érdekességek. Az íróval évekkel ezelőtt készült közös fotók kerülnek nyilvánosságra. Idővel, kissé bátortalanabbul ugyan, de megszólalnak azok is, akik eddig még semmit sem olvastak a „mestertől”. Számukra olvasási listák készülnek. Felmerül bennem a kérdés: én vajon mit ajánlanék? Íme. Kezdetnek a kedvencem: Az ellenállás melankóliája. Aztán jöhetnek a Kegyelmi viszonyok cím alatt futó „halálnovellák”. Majd az újabb művek: a Báró Wenckheim hazatér, a Herscht 07769 és a Zsömle odavan. Nem utolsósorban következhet a legelső: a Sátántangó. Mármint ha beszerezhető, mert amint látom, az olvasók szétkapkodták a boltokból a meglévő Krasznahorkai-köteteket. Sőt olyan hírrel is találkoztam, hogy az adott regényt online piactéren immár százezer forintért vesztegetik! Ha szerencsénk van, a díj örömére valamelyik mozi talán bevállalja a regény alapján készült Tarr Béla-film vetítését. Csak a türelmesek és a rajongók részére. A Sátántangó film játékideje ugyanis 439 perc, vagyis 7 óra és 19 perc!
DUNAKESZI. Még mindig október 9. Este irodalmi rendezvényen veszek részt Dunakeszin. A műsorvezető az esemény elején emlékeztet, hogy néhány évvel ezelőtt egy közös fellépésünkön Marosvásárhelyen arról kérdezett, kik a kedvenc magyar íróim, és én többek közt Krasznahorkai nevét is említettem. A kérdés adott: mi vonz a leginkább a szerző írásművészetében? Nagyon nehéz dióhéjban összegezni egy páratlan életművet, éppen ezért érdemes próbálkozni vele. Krasznahorkainál számomra az a legmegragadóbb, hogy pontosan olyannak ábrázolja világunkat, amilyen az valójában, ha lekaparjuk róla a civilizáció mázát: könyörtelen, részvétlen és melankolikus. Ez lenne vajon a Nobel-bizottság által emlegetett „apokaliptikus terror”? Nem tudom. És ami még szintén nagyon vonzó Krasznahorkai műveiben: a kafkai humor! 2003-ban maga nyilatkozta: „Kafka nélkül semmi sem lett volna, én sem lennék, mert védtelen voltam Kafkával szemben, ahogy Kafka védtelen volt a világgal szemben.”
A ROSSZ. Az emlegetett interjúkötetből a végére hagytam még egy idézetet. Napi töprengés gyanánt: „Nézze odakint a tájat. Nézze a csodálatos völgyeket. Képzelje maga elé, ahogy hajnalban egy pici tó felszíne fölé siklik egy fecskeraj, s egy csepp vizet vesz fel a csőrébe, s ugyanazzal a sebességgel felível a magasba, és eltűnik. Figyelje meg egy napon át az erdők mélyén nyugvó, mohával benőtt hatalmas köveket. Üljön végig egy naplementét az elejétől a végéig. Kövessen gondolatban egy tengeráramlatot. A Rossz az emberrel jelent meg a földön.”
Nyitókép: Sándor Zoltán felvétele
