2026. február 6., péntek

Megvan Balaton-átevezés időpontja

Az idén június 27-én tartják meg, immár kilencedik alkalommal Magyarország egyik legnagyobb szabadidős vízisport-eseményét, a MOL Balaton-Átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi szabadstrandon lesz.

Az elmúlt években a Balaton-átevezés hatalmas közösségi eseménnyé vált, amelyen fiatalok és idősek, kezdő és haladó evezősök, hobbilapátolók és olimpikonok, tapasztalt vízitúrázók és kalandvágyó mozgáskedvelők, baráti társaságok, családok, sőt munkahelyi kollektívák is megfordulnak.

Az indulók bármilyen emberi erővel hajtott vízi járművel – például kajakkal, kenuval, SUP-pal, outriggerrel, sárkányhajóval, gumicsónakkal – vághatnak neki a kihívásnak. A nyolc kilométeres táv a Tihanyi Apátság felé veszi kezdetét, majd egy fordulót követően visszaérkezve a szabadstrandra, a célkapun való áthaladással ér véget.

Nevezni február 7-től, szombat 12 órától lehet a balatonatevezes.hu oldalon.

A rossz időjárás miatt, többszöri halasztás után nem rendezték meg a Balaton-átevezést 2022-ben. A Balaton-átúszáson tavaly tízezernél többen vettek részt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel