2026. február 5., csütörtök

Leomlott egy erdélyi falu templomának tornya

Súlyos szerkezeti hibái voltak annak a templomnak, amelynek tornya február 3-án este leomlott. A szilágycsehi református műemléktemplom tornyát éppen felújítják, de arra nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak. A hírt szerdán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület adta hírül, mely adománygyűjtést indított a torony újjáépítésére.

A Szilágy megyei kisváros központjában, a főút mentén található református templom a térség egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke. Tornya kedden este omlott le, ami során egy helyi rendőrnő, aki a tragédia pillanatában a munkahelyére tartott, megsérült, és egy közelben parkoló gépkocsi megrongálódott.

A szakemberek a történtek előtt megállapították, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái vannak, arra azonban nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak. A toronyomlás egyedül a főbejárati falat rántotta magával, mivel az szerkezetileg össze volt kötve a toronnyal.

A román művelődési szaktárca közlése szerint az illetékes hatóságok bevonásával az omlás okainak felderítésére a helyszínen átfogó vizsgálat indult, amely a felújítási munkálatok kivitelezési módjára is kiterjed. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a vizsgálat befejeztével folytatódhasson a restaurálás és az évszázados épített örökség megmentése.

A leomlott tornyot a 17. században építették hozzá a korábbi, gótikus elemeket őrző templomhajóhoz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel