Györe szüleinek ajánlotta a győzelmet (Fotó: Beta/AP)
A nagy és embert felemésztő érzelmek hetét hagyja maga mögött, nyilatkozta Györe László, miután a kanadai Félix Auger-Aliassime-ot legyőzve megnyerte az 1,93 millió dollár összdíjazású Rio de Janeiró-i salakpályás férfi tenisztornát. A 23 éves Györe ezzel a világranglista 90. helyéről a 37. helyre ugrott előre. Mostantól minden könnyebb lesz, jelentette ki Györe a Szerbiai Teniszszövetség közleménye szerint.
A zentai teniszező hat évvel ezelőtt elhunyt édesanyja és néhány hónappal ezelőtt elhunyt édesapja emlékének ajánlotta győzelmét.
– Túlságosan friss még minden. Egyrészről tudatában vagyok annak, hogy mi történt velem, másrészről nem. Ez a nagy érzelmek hete volt, amely akkor teljesedett ki, amikor a magasba emeltem a serleget. Soha nem fogom feledni azt, amit akkor éreztem. Először járok Rióban, először játszottam a riói tornán. Ez a város a győzelmet hozta el számomra. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb jóra fordulnak a dolgok, annyi torna és mérkőzés után, annyiszor álltam közel a győzelemhez. Minden a Thiem feletti győzelemmel kezdődött, az mintha erőt adott volna. A riói győzelmet és a serleget elhunyt szüleim emlékének ajánlom. Nekik köszönhetem, hogy az vagyok, aki. Együtt álmodoztunk erről a pillanatról és hiszem, hogy most ők is látnak. Mindig is büszkévé szerettem volna tenni a szüleimet, továbbra is ez a vágyam. Örökké hálás leszek nekik és örökké élni fognak az emlékeimben. Igyekszem mindent úgy tenni az életben, ahogyan ők tanítottak – fogalmazott győzelmi beszédében Györe.
A zentai teniszező már holnaptól a Sao Paulo-i salakpályás tornán folytatja a küzdelmet a minél jobb helyezésért az ATP világranglistán. Itt az uruguayi Pablo Cuevas a címvédő. Györe László azt mondja, nem ez lesz az első alkalom, hogy egy döntőt követően azonnal másik tornára utazik. A belgrádi sajtó is rendkívüli nagy érdeklődéssel kísérte figyelemmel Györe győzelmét. A Szerbiai Rádió és Televízió hírösszeállításának címében hősnek, bajnoknak és inspirációnak nevezte. A legtöbb belgrádi média online felületén kiemelt hírként hozta órákon át Györe László győzelmét.



