Szombat délután Kúlára látogatott a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint elnevezésű, 5-ös sorszámú köztársasági választási lista jelöltjeinek küldöttsége, amely három, a Prosperitati Alapítvány támogatásában részesült családot keresett fel. A látogatáson a VMSZ képviseletében Juhász Bálint, Vicsek Annamária, Bájity Borisz, Király Petra és Hugyik Karolina, a párt köztársasági parlamenti választási listájának jelöltjei vettek részt.
A küldöttség elsőként Lackó Norbertet kereste fel, aki a mezőgazdaság mellett konyhakertészettel, ezen belül paprika- és paradicsomtermesztéssel foglalkozik. A család idővel feldolgozóüzemet is létrehozott. A sikeres Prosperitati-pályázatoknak köszönhetően gőzkazánt vásároltak, termékeik közül pedig a paradicsomlevet és a szeletelt paprikát külföldön is értékesítik.
Ezt követően Futó Déneshez látogattak el, aki lakatosként indított vállalkozást, amelyből családját tartja el. Első alkalommal 2018-ban, a Startup pályázaton nyert támogatást, majd 2024-ben plazmavágó gép beszerzéséhez kapott támogatást.
A lista jelöltjei Papajcsik Attilát és feleségét, Ibolyát is felkeresték, akik a Prosperitati Alapítvány támogatásával jutottak családi házhoz. Juhász Bálint a helyszínen elmondta, hogy az otthonteremtés nemcsak egy család sikere, hanem az egész közösség számára fontos eredmény.
A kúlai látogatás lakossági fórummal zárult, amelyet a Népkör Magyar Művelődési Központ épületében tartottak meg és ahol a jelenlévőket Valka Károly, a VMSZ körzeti megbízottja köszöntötte. Beszédében többek között elmondta, hogy az elmúlt négy évben 17 pályázat révén mintegy 6 millió euró támogatás érkezett Kúlára, húsz vállalkozó részesült támogatásban, tizenkét új vállalkozás indult, és tizenegy sikeres házvásárlás valósult meg.
Király Petra képviselőjelölt felszólalásában örömét fejezte ki, hogy találkozhatott azokkal a családokkal, amelyek a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően otthont teremtettek, házat vásároltak vagy fejlesztették gazdaságukat. Mint fogalmazott, ezek a történetek azt bizonyítják, hogy a támogatások jó helyre kerülnek.
– Ma, amikor egyre nagyobb kihívás magyarként megmaradni Vajdaságban, nem engedhetjük meg magunknak a közönyt és a széthúzást. Nem gondolkodhatunk kizárólag egyéni érdekekben, mert a jövőnk közös felelősségünk. Mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy gyermekeink és unokáink is magyarul beszélhessenek, magyar iskolába járhassanak, és otthon érezhessék magukat szülőföldjükön.
Ezt követően Bájity Borisz szólalt fel, aki szerint Kúlán ismét bebizonyosodott, hogy a vajdasági magyar közösségnek van jövője, ereje és lehetősége a boldogulásra. Mint mondta, a Prosperitati Alapítvány támogatásával otthont teremtő, házat vásárló vagy gazdaságukat fejlesztő családok történetei azt mutatják, hogy a segítség jó helyre kerül, és kézzelfogható eredményeket hoz.
Juhász Bálint beszédében hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyar közösség jövője a kezünkben van. Kiemelte: október 25-én nem csupán egy listáról döntünk, hanem arról is, hogy lesz-e erős, határozott és megkerülhetetlen magyar képviselet Vajdaságban.
– A Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt évtizedekben mindig a közösségtől kapott felhatalmazás alapján cselekedett. Nem kötöttünk előre koalíciót senkivel, és most sem készülünk másra. A választások után a szerb politikai erők döntik el, ki alakíthat kormányt. Mi pedig a vajdasági magyarok érdekeit képviseljük, és azokkal működünk együtt, akikkel kézzelfogható eredményeket tudunk elérni – mondta Juhász Bálint.
Nyitókép: A képviselőjelölteket Futó Dénes és családja fogadta/Paraczky László



