2026. október 12., hétfő

Vajdaság „Kazinczyjára” emlékeztek

Hózsa Éva átvette a Szenteleky-díjat, Ladányi István a Bazsalikom díjat

Szivácon a 133 éve született és 93 éve elhunyt Szenteleky Kornél költő, író, szerkesztő, műfordító, irodalomszervező és orvos munkássága, valamint emléke előtt tisztelegtek a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság szervezésében. Az esemény a Magyar Nemzeti Tanács országos kiemelt rendezvénye. 
Ennek keretében immár 54. alkalommal adták át a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat és a Bazsalikom Műfordítói Díjat.

A szombaton megtartott díjátadó előtt megnyílt Kovács Pécskai Emese képzőművész tárlata. Sutus Áronnak, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökének a kiállított alkotásokról szóló méltatását Móger Tímea költő, újságíró olvasta fel.
A program folytatásában Adrić Edit, a bírálóbizottság tagja méltatta az idei Szenteleky-díjast, Hózsa Évát, valamint a Bazsalikom Műfordítói Díjjal kitüntetett Ladányi Istvánt.

Hózsa Éva irodalomtörténész több évtizedes irodalomtudományi, oktatói és közösségi tevékenységével jelentős szerepet vállalt a vajdasági magyar irodalom értelmezésében és közvetítésében. Köteteivel, valamint középiskolai és egyetemi tanárként végzett munkájával, tudományos igényességével és korszerű módszertani szemléletével generációk irodalmi műveltségének formálásához járult hozzá. Ahogyan egyik kötetének címe is jelzi: mestersége az irodalomtanítás.
 

Hózsa Éva átveszi a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat, Ladányi István pedig a Bazsalikom Műfordítói Díjat/Paraczky László

Hózsa Éva átveszi a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat, Ladányi István pedig a Bazsalikom Műfordítói Díjat/Paraczky László

Ladányi István irodalomtörténész és műfordító szoros kapcsolatot ápol a délszláv irodalmakkal. Önálló fordításkötetei – Neven Ušumović A csalogány nyelve (2021) és Robert Perišić Hajó Isszára (2025) című műve –, valamint antológiákban és folyóiratokban megjelent fordításai mellett esszéivel és tanulmányaival is hozzájárul a délszláv irodalom értelmezéséhez. A kortárs szerb és horvát irodalom iránti érdeklődése még az Új Symposion folyóirat munkatársaként kezdődött, fordítói munkássága pedig az évek során több kötetnyi anyaggá bővült.

A díjakat Kozma Lívia, a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaság elnöke adta át. A díjak átadását követően kerekasztal-beszélgetést tartottak Szenteleky Kornél munkásságáról és örökségéről Hagyományozódás. Hatástörténet, új hangok – ami az idő szűrőjén fennmarad címmel. A beszélgetésben Bordás Győző író, Hajnal Jenő, a Létünk főszerkesztője, Berényi Sarolta költő, a KMV elnöke, Antalovics Péter költő, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója és Oláh Tamás teatrológus, a Kanizsai Írótábor szervezőbizottságának elnöke osztotta meg a témával kapcsolatos gondolatait, a moderátor Mihályi Katalin újságíró volt.

Szenteleky Kornél síremlékénél Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója mondott beszédet. Az ünnepi megemlékezésen közreműködött a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ kórusa is.

A sziváci születésű író, irodalomszervező, szerkesztő és műfordító sírjára a Magyar Nemzeti Tanács, a Szenteleky Irodalmi Társaság, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a kúlai Népkör, valamint a Szenteleky Kornél Magyar Művelődési Egyesület képviselői helyezték el az emlékezés virágait. A jelenlévők egy-egy szál virággal tisztelegtek Szenteleky emléke előtt.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kerekasztal-beszélgetés résztvevői/Paraczky László