Elég rottyon voltam aznap, nem volt jó semmi, nem is tetszett semmi, nem is úgy mentek a dolgok, ahogyan én szerettem volna. Az egyetlen jó az volt, hogy péntek volt, és lejárt a munkaidőm – első fele. Kiröppentem a munkahelyről, a buszt is elértem kistornyos falumba. Benyomtam a fülhallgatót, száguldottunk a peremvárosi busszal legalább 40-nel. Az egyik megállót elhagyva egy idősebb, rendezett külsejű asszony ült le mellém. Ahogy helyet foglalt, elővette a kis körömreszelőjét, kiszedte a koszt a körme alól, szakszerűen megtisztította a körömágyát, dolga végeztével pedig elővette a körömvágó csipeszt. Mindegyiket szépen kialakította, a levágott körmöket pedig ledobálta a busz padlójára. Én sok mindent láttam már a 25 év alatt, amióta buszozok, utaztam együtt kutyával, macskával, rőzsével, értek inzultusok (nemi, nyelvi, nemzetiségi stb.), udvaroltak is, szidtak is, de ilyet még én sem láttam. Talán nem ártana bővíteni a jegyellenőr hatáskörét, hogy ne csak a jegy érvényességét észlelje, hanem azt is nézze meg, mi marad egyes utasok után, hiszen nem mindegy, milyen környezetben utazunk. De lehet, ez csak engem zavart, és csak én vagyok finnyás…



