Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje kapta meg a műfaji filmek egyik legrangosabb európai elismerését, a Méliès d’Ort, vagyis az Arany Méliès-díjat. A Georges Méliès francia filmrendezőről és trükkfilmes úttörőről elnevezett díjat minden évben a legjobb európai fantasztikus, horror- és egyéb műfaji alkotások egyikének ítélik oda. A jelöltek azok a filmek lehettek, amelyek az előző évben valamely, a Méliès Nemzetközi Filmfesztiválok Szövetségéhez tartozó rendezvényen elnyerték az Ezüst Méliès-díjat. Az Itt érzem magam otthon a rangos sitgesi filmfesztiválon szerezte meg ezt az elismerést.
Ez év elején bemutatott magyar film különlegessége, hogy állami támogatás nélkül készült, ennek ellenére nemcsak a fesztiválokon, hanem a hazai mozikban is komoly sikert aratott. Nézőszáma már megközelíti a 300 ezret, amivel az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar közönségfilmjévé vált.
A mezőnyben több nemzetközileg ismert alkotás is szerepelt. Versenyben volt például Anders Thomas Jensen új filmje, Az utolsó viking, amelynek egyik főszerepét Mads Mikkelsen alakítja, de esélyes volt a finn Az éjszaka szülötte című horrorfilm is, amelyben Rupert Grint szerepel.
Holtai Gábor filmje eddig több mint harminc nemzetközi fesztiválon vett részt, és összesen hét díjat nyert. A magyarországi mozis sikerhez a főszereplők, Molnár Áron és Lovas Rozi közösségi médiás kampánya is hozzájárult. Áron és Rozi több látványos célt is kitűztek. Többek között azt szerették volna elérni, hogy a film több jegyet adjon el, mint a mintegy hétmilliárd forintos költségvetésből készült, Rákay Philip nevéhez kötődő Most vagy soha!, illetve hogy a Kontrollt megelőzve a rendszerváltás óta készült legnézettebb magyar thrillerré váljon. A filmnek mindkét célt sikerült elérnie.
A fekete humorral ötvözött magyar pszicológiai thriller főhőse főhőse Rita, akit egyik napról a másikra elrabolnak. Egy idegen család, az Árpád család otthonában tér magához, ahol azt állítják róla, hogy valójában Szilvi, a család évekkel korábban eltűnt lánya. Rita pontosan tudja, hogy kicsoda, ám hamar rájön, amennyiben túl akarja élni a helyzetet és esélyt akar teremteni a menekülésre, kénytelen elfogadni a ráerőltetett szerepet. A film az identitásról, a családi elnyomásról, az alkalmazkodásról és arról is szól, meddig lehet elmenni az önfeladásban a túlélés érdekében.
Nyitókép: Az Itt érzem magam otthon a rangos sitgesi filmfesztiválon szerezte meg ezt az elismerést (Fotó: Film.hu)



