Augusztus 19-én hirdették ki Angliában a Premier League elmúlt idényének álomcsapatát, amelybe a vajdasági születésű Kerkez Miloš is bekerült. A Profi Labdarúgók Szövetségének (PFA) szavazatai alapján állt össze az év csapata, amelyet a bajnok Liverpool és az ezüstérmes Arsenal játékosai uraltak. A 21 éves Kerkez a Bournemouth színeiben futballozta végig a szezont, a balhátvéd poszton csapata egyik legjobbja volt. Teljesítményét számos szakíró méltatta, és a Liverpool nyáron le is igazolta. A fiatal hátvédet az év fiatal játékosának járó díjra is jelölték, ebben a kategóriában végül az Aston Villa középpályása, Morgan Rogers diadalmaskodott, aki 54 meccsen játszott minden sorozatot figyelembe véve, 14 góllal és hatalmas munkabírással segítette együttesét, amely a Premier League 6. helyén zárt, a BL-ben pedig a negyeddöntőig menetelt.
A PFA Év Játékosa díját a Liverpool csatára, Mohamed Szalah nyerte el, ezzel az egyiptomi labdarúgó az első játékos lett, aki háromszor is megkapta ezt az elismerést. A támadó 29 góllal és 18 gólpasszal zárta a szezont, vezérletével a Liverpool bajnoki címet szerzett. A jelöltek között volt még Szalah csapattársa, Alexis Mac Allister, a Manchester United csapatkapitánya, Bruno Fernandes, a Newcastle támadója, Alexander Isak, a Chelsea játékosa, Cole Palmer, valamint az Arsenal középpályása, Declan Rice.
A 2024–2025-ös idény álomcsapata, kapus: Matz Sels (Nottingham Forest). Védők: William Saliba (Arsenal), Gabriel Magalhães (Arsenal), Virgil van Dijk (Liverpool), Kerkez Miloš (Bournemouth, most Liverpool). Középpályások: Alexis Mac Allister (Liverpool), Ryan Gravenberch (Liverpool), Declan Rice (Arsenal). Támadók: Mohamed Szalah (Liverpool), Alexander Isak (Newcastle), Chris Wood (Nottingham Forest).

Nyitókép: A Liverpool díjazottjai, balról Kerkez Miloš (Fotó: facebook.com/LiverpoolFC)