Az egy hónapja még rendkívül szoros végjátékot ígérő Formula–1-es világbajnoki csata hirtelen nagyon egyoldalúvá vált, és két hét múlva akár már el is dőlhet Lewis Hamilton javára, miután a Japán Nagydíjon a Ferrari újabb végzetes technikai hibája megfosztotta Sebastian Vettelt a pontszerzés lehetőségétől.
Hamilton gyorsan megelőzte Vettelt (Fotó: Beta/AP)
A Mercedes egyébként is erős formában, jó esélyekkel érkezett a hűvös Szuzukába, ahol nyoma sem volt a Szingapúrban és Malajziában látott, vélhetően a nagy forróság által előidézett gyengébb formájuknak. Hamiltonnak pedig az időmérőn sikerült egy újabb apró rést betömnie lenyűgöző sikerlistáján, hiszen ez a pálya maradt az egyetlen az idei versenynaptár helyszínei közül, ahol karrierje során még sohasem tudta megszerezni az első rajthelyet, most viszont sikerült neki. Vettel állhatott fel mellé a második helyre, míg a két finn csapattárs, az edzéseken kisebb baleseteket is szenvedő Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen váltócsere miatti büntetés okán valamivel hátrébb kerültek a rajtrácson.
A rajtprocedúra alatt, néhány perccel a start előtt aztán nagy sürgés-forgás alakult ki Vettel autója körül. Hasonlóan Räikkönen egy héttel korábbi esetéhez, a csapat most is az utolsó pillanatban észlelt a motorban egy meghibásodást, amelyet kapkodva igyekeztek helyrehozni. Mint kiderült, a hathengeres motor egyik gyertyája ment tönkre, ám kicserélésére már nem maradt idő: Vettel kénytelen volt így elrajtolni, de autójának tempóhiánya az első körtől fogva látszott, a riválisok sorra mentek el mellette, így hamarosan a verseny feladására kérte meg őt a csapata. A német így az utóbbi három futamról csak egy 4. helyet és két kiesést tud felmutatni.
Hamilton persze igyekezett kihasználni a lehetőséget, és nem is adta ki kezéből a vezető pozíciót, bár a legutóbbi futamot megnyerő Max Verstappen néhányszor ezúttal is veszélyes közelségbe került hozzá. A legizgalmasabban a leintés előtti utolsó körök alakultak, amikor a brit a Mercedes gumijainak vibrációjával kezdett küzdeni, ráadásul a lekörözés előtt álló Fernando Alonso sem akart egyhamar félreállni az útjából, de végül Verstappen így sem tudott támadást indítani. Hamilton végül győzött, és a két Red Bull-lal osztozott a dobogón, hiszen Daniel Ricciardo a végén ellen tudott állni a lágyabb gumikkal támadó Bottas nyomásának.
Räikkönen veszített pár helyet a rajt utáni csatákban, és végül az 5. pozícióig jött fel, mögötte pedig a két Force India ezúttal békésen kísérte be egymást a célba. Miután a rózsaszínű autók idén már többször is összeakadtak versenyhelyzetben, a csapat ezúttal nem engedte Sergio Péreznek és Esteban Oconnak, hogy csatába bonyolódjanak. Az istálló hétvégéjének krónikájához tartozik egy szomorú haláleset is, a Force India éjjeliőre ugyanis fel nem fedett körülmények között Szuzukában hunyt el.
Monaco után másodszor jegyzett kettős pontszerzést a Haas: Kevin Magnussen egy koccanásig fajuló, rámenős megmozdulással ment el Felipe Massa mellett, és a brazil megingását Romain Grosjean is azonnal kihasználta. Nico Hülkenberg a nyitva maradt hátsószárny-elem, a DRS miatt volt kénytelen kiállni, Carlos Sainz pedig az első körben vétett szokatlan hibát, aminek nyomán a falban találta magát. Utóbbi két pilóta a következő futamtól már azonos csapatban fog versenyezni, miután a felek megállapodtak, hogy Sainz már az Amerikai Nagydíjtól kezdve átülhet a 2018-ra őt leigazoló Renault-hoz, megkezdve az alkalmazkodást az új közegében a gyenge formája miatt menesztett Jolyon Palmer helyén. A Toro Rossóba pedig így visszaülhet a két futamig pihentetett Danyiil Kvjat.
Már csak négy verseny van hátra a 2017-es bajnokságból, és mivel Hamilton ezen a hétvégén a lehető legnagyobb lépéssel távolodhatott Vetteltől, pontelőnye már 59 egységre rúg. Ha Austinban 75-re tudja ezt növelni a brit, akkor már ott bebiztosíthatná negyedik világbajnoki címét, ehhez viszont most még riválisa újabb balszerencséjére lenne szüksége. A Mercedes viszont még ennél is jobb helyzetben találta magát a konstruktőri tabellán: a következő nagydíj végén már akkor is bonthatják a pezsgőt, ha 16 ponttal kevesebbet szereznének a Ferrarinál.
A Japán Nagydíj végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:31,194, 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) +1,2 másodperc hátrány, 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +9,6, 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) +10,5, 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +32,6, 6. Esteban Ocon (francia, Force India) +1:07,7, 7. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +1:11,4, 8. Kevin Magnussen (dán, Haas) +1:28,9, 9. Romain Grosjean (francia, Haas) +1:29,8, 10. Felipe Massa (brazil, Williams) +1 kör stb.
A világbajnokság állása, pilóták: 1. Hamilton 306 pont, 2. Vettel 247, 3. Bottas 234, 4. Ricciardo 192, 5. Räikkönen 148, 6. Verstappen 111, 7. Pérez 82, 8. Ocon 65, 9. Sainz 48, 10. Hülkenberg 34 stb.
Csapatok: 1. Mercedes 540 pont, 2. Ferrari 395, 3. Red Bull 303, 4. Force India 147, 5. Williams 66, 6. Toro Rosso 52, 7. Haas 43, 8. Renault 42, 9. McLaren 23, 10. Sauber 5



