Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy rendezték a hibás borítójú magyar nyelvtankönyvek ügyét. Mint írta, a vizsgálat során kiderült, hogy nem az idei kiadással volt probléma, hanem néhány, még 2022-ben hibásan kinyomtatott példány került tévedésből kiszállításra. Az eddigi információk szerint a hibás tankönyvekből mindössze egy iskolai osztályba jutott el mintegy két tucat példány. Fremond Árpád közlése szerint a Tankönyvkiadó Intézet a korábban hibásan elkészült könyveket annak idején nem semmisítette meg, ezért fordulhatott elő, hogy azok most ismét bekerültek a kiszállítandó tankönyvek közé. Az MNT elnöke hangsúlyozta, hogy gondoskodnak az érintett példányok cseréjéről, így a diákok megfelelő tankönyveket kapnak. Bejegyzésében megköszönte Jerasz Anikó oktatási államtitkár gyors közbenjárását, valamint a Tankönyvkiadó Intézet együttműködését. Fremond Árpád egyúttal köszönetet mondott az érintett szülőknek és az iskola igazgatójának is, amiért időben jelezték a problémát. Mint fogalmazott, a gyors visszajelzéseknek köszönhetően rövid időn belül intézkedni tudtak, és megoldást találtak a hibás tankönyvek ügyére. A mostani tájékoztatást megelőzően Fremond Árpád szerdán ugyancsak Facebook-bejegyzésben számolt be a problémáról. Akkor azt közölte, hogy szülői bejelentés alapján értesült a nyolcadik osztályos magyar nyelvtankönyvek hibás borítójáról. Egyes példányokon a „Magyar nyelv” cím helyett tévesen „Magar nyelv” szerepelt. Az MNT elnöke azt írta, azonnal felvette a kapcsolatot Jerasz Anikó oktatási államtitkárral, aki a Tankönyvkiadó Intézettel is egyeztetett az ügyben. Már ekkor hangsúlyozta, hogy nem minden példány érintett, a hibás könyvek cseréjét azonban biztosítani fogják. Arra is kérte az érintetteket, hogy amennyiben hibás borítójú tankönyvet kaptak, jelezzék azt a Magyar Nemzeti Tanácsnak.



