2026. szeptember 4., péntek

Önállósodna a KDNP

Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke kijelentette, hogy a terveik szerint novemberben jöhet az országos szintű tisztújítás. A kereszténydemokraták önálló indulásra készülnek, bár vannak még kérdőjelek. Az elemzőket megosztja, hogy mennyire tekinthető önállónak a KDNP, és hogy van-e esélye önálló tényezővé válni.

Harminckét év után indulnának önállóan a választásokon

Az önállósodás témája a kereszténydemokraták Lakiteleken megtartott országos választmányán merült fel. A testület arról döntött hogy, az év végéig meg kell valósulnia a tisztújításnak, a helyi szervezetektől a párt vezetésig. Semjén Zsolt a tanácskozáson továbbra is napirenden tartotta a párt önállósodását. Szerinte, ha arányos választási rendszer lesz, és leviszik 4%-ra a parlamentbe jutási küszöböt, érdemes önállóan indulni. A hozzászólóktól az is elhangzott, hogy az önkormányzati választáson fel kell készülni az önálló indulásra, miközben a többség egyetértett abban is, hogy szükséges megszüntetni a kettős tagságot, vagyis azt, hogy valaki egyszerre legyen a Fidesz és a KDNP tagja. „Nálunk elindult egy folyamat, és a kereszténydemokrácia minél kompromisszummentesebb képviselete miatt szükséges az önállóság. A terveink szerint szeptember folyamán a helyi szervezetekben történik meg a tisztújítás, októberben a megyei szervezetekben, és novemberben várhatóan országos szinten. Pontosan tudjuk, hogy egy modern XXI. századi kereszténydemokrata pártnak mi a feladata, mi a dolga és hogyan tudja megszólítani a választókat, egyszóval van víziónk” – hangoztatta Latorcai Csaba.

Nehéz lesz a két pártot szétválasztani

Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója szerint nem igazán lehet a két pártot szétválasztani, mivel sorsuk lényegében össze van kötve. A KDNP önálló indulása nem lehetséges, hiszen szinte semmi olyat nem tud felmutatni, ami meggyőző lehetne a keresztény választópolgároknak. Természetesen a pártnak van infrastruktúrája és pénze, de ettől még nem szabad rá önálló pártként gondolni. Ezek felett a javak felett – legyen az infrastruktúra, anyagi eszközök és kifizető helyek – gyakorlatilag a mai napig Orbán Viktor és a Fidesz rendelkezik. Szóval ők döntenek tulajdonképpen az önállósodásról is. Több elemző azonban rámutat arra is, hogy a Fidesznek tulajdonképpen mégis érdeke lehet a KDNP mérsékelt önállósodása. Ha a KDNP képes felépíteni egy klasszikus, polgári, mérsékeltebb jobbközép arculatot, akkor olyan kiábrándult jobboldali szavazókat is megtarthat a kormányoldal számára, akiket a Fidesz radikálisabb kommunikációja már elriasztott. A politológusok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az önállósodás nem hiteles a régi arcokkal. Ha a párt élén továbbra is a Fidesz-kormányokban évtizedekig kulcsszerepet vállaló politikusok állnak, mint a jelenlegi elnök, akkor a választók nehezen fogják elhinni, hogy a KDNP valóban független, önálló politikai tényező.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: kdnp.hu