2026. április 26., vasárnap

Előnyben a Tampa Bay, szépített a Colorado

A Tampa Bay szerdán 7:1-re nyert a Boston ellen, ezzel három mérkőzést követően átvette a vezetést a két csapat párharcában az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásának elődöntőjében. Nyugaton fordulatos mérkőzésen 6:4-re győzött a Colorado a Dallasszal szemben, és összesítésben 2:1-re szépített.

A Tampában az orosz Nyikita Kucserov négy pontot (1 gól, 3 gólpassz) termelve remekelt, Alex Killorn kétszer talált be, a Lightning pedig három emberelőnyös gólt is lőtt a torontói „buborékban”.

Az edmontoni nyugati helyszínen a Colorado két felvonás után 0:2-re állt, így roppant fontos volt számára, hogy most nyerjen a Stars ellen. A texasi brigád 1:0-ra, majd 1:3-ról fordítva 4:3-ra is vezetett, amikor már kevesebb mint kilenc perc volt hátra, az Avalanche azonban nem adta fel, és szűk két perc alatt fordított, a végén pedig egy üres kapus góllal állította be a 6:4-es végeredményt.

Az NHL bejelentette, hogy az Arizona szabálytalan módon, engedély nélkül tesztelt olyan fiatal játékosokat, akiket kiszemelt az amatőr választásra, ezért a klubot megbüntették, és elvették tőle az idei második körös és a jövő évi első körös draftjogot.

Eredmények, rájátszás, elődöntő, keleti főcsoport: Boston–Tampa Bay 1:7 (az állás: 1:2), Philadelphia–NY Islanders 4:3–hosszabbítás után (1:1). Nyugati főcsoport: Dallas–Colorado 4:6 (2:1). (MTI)

Lemondott a fehérorosz elnök

Lemondott Gennagyij Szavilov, a jövő évi jégkorong-világbajnokságot társrendezőként szervező fehérorosz szövetség elnöke. Elmondása szerint nem értett egyet az elnökséggel a sportág fejlesztési terveiben. Távozásával erősödhetnek azok a nemzetközi hangok, amelyek szerint a szervezet nem tudja megfelelően előkészíteni a 2021-es vb-t. A társrendező lett szövetség másfél hete jelezte a nemzetközi szövetségnek (IIHF), hogy a Fehéroroszországban zajló politikai események miatt nem szeretné, ha Minszk lenne a vb egyik házigazdája. Az IIHF azt közölte, hogy szeptemberben foglalkozik a témával. A két ország a közös pályázattal 2017-ben nyerte el a rendezés jogát. A torna 2021. május 21. és június 6. között lesz, a mérkőzéseket az eddigi tervek szerint Rigában és Minszkben játsszák.

A 2018 óta elnök Szavilov elmondta, hogy csak a posztjáról távozik, a jégkorongtól nem szakad el, és ugyanúgy barátok maradnak azokkal, akikével most nem egyezik a véleménye. Kiemelte, a sportág fejlesztésének módja áll a lemondásának hátterében. Ideiglenesen Dmitrij Baskov, a Dinamo Minszk igazgatója vette át az elnöki teendőket, és szeptember 9-én tartják majd a rendkívüli közgyűlést.

Magyar ember Magyar Szót érdemel