2026. április 27., hétfő
SPORTHÍREK

Elmarad az októberi Eb

KAJAK-KENU

Elmarad az októberi Eb

A járvány miatt elmarad a felnőttek kajak-kenu Európa-bajnoksága, amelyet október 15–18. között tartottak volna meg a romániai Bascovban. Az európai szövetség (ECA) hétfőn, hatvan nappal a verseny tervezett rajtja előtt jelentette be a honlapján, hogy a világjárvány alakulása és az utazási korlátozások miatt törli az idei kontinensviadalt, amelynek kereteiben a para kajak-kenu Eb-t is megrendezték volna.

Életeket mentett a portugál elnök

Segített kimenteni két bajba jutott kajakozó nőt Algarve partjainál Marcelo Rebelo de Sousa, Portugália elnöke. A 71 éves elnököt le is filmezték a Praia do Alvor strandon, amint odaúszik a felborult jármű mellett hánykolódó kajakosokhoz. Később riportereknek elmondta, hogy a nőket az erős hullámok a szomszédos strandról sodorták be az öbölbe – írja a BBC.com. Rebelo de Sousa elnök Algarve tartományban nyaral, hogy népszerűsítse az ottani turizmust. Az ország gazdaságának ugyanis jelentős részét a turizmus adja, amelyet azonban súlyosan érintett a járvány. Éppen erről adott interjút az elnök, amikor észrevette a bajba jutott nőket. Rajta kívül odaúszott és jetskin is odaérkezett egy-egy férfi. Végül közös erővel a partra vitték a kajakot.

VÍZILABDA

Papírforma a hetedik napon

Hétfőn a hetedik játéknapjához érkezett a női vízilabda magyar kupa sorozata, s a B csoport mindkét találkozója az esélyes győzelmével zárult. A Dunaújváros ezúttal is Gurisatti Gréta (9) vezérletével lépett túl riválisán, így Mihók Attila gárdája őrzi veretlenségét az idei kiírásban. A másik találkozón a fővárosiak három góllal nyertek, a budapestieknél hétfőn is Kisteleki Dóra bizonyult a legeredményesebbnek a maga 6 találatával. Az A csoport mérkőzéseit tegnap játszották.

Eredmények, 7. forduló, B csoport: Dunaújváros–Honvéd 24:7, III. kerületi TVE–Szeged 12:9. A csoport állása: Dunaújváros 15 (5 mérkőzés), BVSC 12 (5), III. kerületi TVE 12 (6), Szeged 3 (6), Honvéd 0 pont (6).

FORMULA–1

Kirabolták Gaslyt

Kirabolták Pierre Gasly normandiai otthonát, amíg a francia pilóta hétvégén a Spanyol Nagydíjon szerepelt. Gasly hétfőn közösségi oldalán számolt be az esetről. Az Alpha Tauri versenyzője felkérte a betörésről információval rendelkezőket, hogy lépjenek kapcsolatba vele, és legyenek a segítségére. A 24 éves pilóta elárulta, hogy a tettesek elvitték a jelentős értékű gravírozott óráit, versenysisakjait, ruháit és ékszereit. A Rouen-ban született Gasly kilencedik lett vasárnap a spanyolországi futamon.

Williamset tesztelt Nissany

A magyar kötődésű autóversenyző, Roy Nissany elmondta, sok újítást kellett kipróbálnia a Williams tesztpilótájaként a hétvégi Spanyol Nagydíj során. „Nagyon jó érzés volt hivatalos versenyhétvégén F1-es autót vezetni. Egy kicsit izgultam is, de ezt háttérbe kellett szorítanom, mert sok újítás volt, amit tesztelni kellett” – nyilatkozta a Magyarországon nevelkedett izraeli Nissany, aki először ült szabadedzésen a Williams autójában. Tavaly év végén Abu-Dzabiban egy teszten már vezethette az istálló autóját, ám versenyhétvégén először kapott szerepet.

MOTOGP

„Átlépték a határt”

A kilencszeres világbajnok Valentino Rossi szerint a gyorsaságimotoros-vb-n szereplő versenyzők közül többen átléptek már azon a határon, amely a biztonságos versenyzéshez elengedhetetlen. A 41 éves legendás motoros mindezt azután nyilatkozta, hogy a vasárnapi Osztrák Nagydíjon az olasz Franco Morbidelli és a francia Johann Zarco összeütközött, Rossinál és Maverick Viñalesnél pedig centimétereken múlt, hogy eltalálják őket a pályán keresztbepattogó roncsok. „Fel kell fognunk, hogy a motorkerékpárok ennél a sebességnél olyanok, mint a lövedékek” – kritizálta pilótatársait az olasz sztár. Szerinte a versenyzők nem tisztelik eléggé egymást, ez pedig olyan kockázatos helyzeteket teremt, mint amilyen Spielbergben is történt. „Ijesztő és félelmetes volt” – mondta az esetről, hozzátéve, hogy a MotoGP-ben nagyon agresszívak a motorosok, és ez már az alacsonyabb géposztályban, a Moto3-ban és a Moto2-ben is jellemző. „Muszáj tiszteletet tanúsítanunk a versenyzőtársaink iránt. Egyébként teljesen világos, hogy mi történt, Zarco megelőzte Morbidellit az egyenesben, és nem akarta, hogy féktávon visszaelőzzék, ezért szándékosan fékezett az ellenfél előtt haladva. Tette mindezt 300 kilométer/órás sebességnél” – mondta Rossi. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel