Hatvanadik alkalommal osztották ki Magyarországon a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által odaítélt Év Sportolója díjakat. Az ünnepi műsort ezúttal is a budapesti Nemzeti Színházban rendezték. A díszvendégek és a jelöltek megérkezését és bevonulását követően összesen 12 kategóriában adták át az elismeréseket, amelyekről a sportújságírók szavazása alapján döntöttek.
Először Beliczay Sándor vehette át a díját, aki az év fogyatékosokkal foglalkozó edzője lett. Beliczay a székesfehérvári Törekvés vívóklub szakmai vezetője, egyben a világversenyen érmes Osváth Richárd és Hajmási Éva edzője. Ezt követően Jakabfi Zsanettet szólították, a német Wolfsburg labdarúgója ugyanis elnyerte az év legjobb női focistájának járó elismerést.
A fogyatékos csapatok között a női kerekesszékes vívóválogatott ünnepelhetett, őket követően pedig a Ferencváros ghánai idegenlégiósán, Joseph Paintsilen volt a sor, aki az év legszebb találatát szerezte (a Videoton ellen). A női parasportolók között Krajnyák Zsuzsanna világ- és Európa-bajnok, paralimpiai ezüst- és bronzérmes kerekesszékes vívó a futó Biacsi Bernadettet előzte meg, míg a férfiaknál a világbajnok, ugyancsak kerekesszékes vívó Osváth Richárdot díjazták.
Vajdasági származású díjazottja is volt az ünnepségnek, hiszen az év férfi labdarúgóinak mezőnyében a zentai csatár, Nemanja Nikolić győzött. A Chicago Fire-ben MLS-gólkirályi címet szerző támadó fölényesen (942 szavazat) utasította maga mögé a Bundesliga-élcsapat Lipcse hálóját védő Gulácsi Pétert (652).
Szoros versenyt hozott az év csapata egyéni sportokban kategória, ugyanis mindössze 20 szavazat döntött a Davis-kupa-válogatott teniszezők javára (515 voks), akik 22 év után ismét kiharcolták a világcsoportban való szereplést. A második (495) a férfi 4×100-as gyorsúszóváltó lett. A hagyományos csapatsportokban a Győr női kézilabdacsapatát választották a sportújságírók.
Nem született nagy meglepetés az összevont év edzője és szövetségi kapitánya kategóriában, az elismerést ugyanis Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és edzője kapta. Az amerikai edző magyarul mondott köszöntőbeszédet, amelyben először is bocsánatot kért a tavaly tapasztalt kirohanásai miatt. „Hibáztam. Sokakat megbántottam viselkedésemmel, tőlük is elnézést kérek. Azt hittem, Rio után a múlt év könnyebb lesz, de sokkal nehezebb lett. Dolgoztunk tovább, mert abban vagyunk a legjobbak. Mert abban a legjobbak vagyunk. Elfáradtam. Kimerültem. Sokat hibáztam. A világbajnokság nagyobb csoda volt, mint az olimpia, de eljutni is nehezebb volt addig. Nem tudom még, mi jut majd eszembe, ha húsz év múlva ránézek erre a díjra. Az biztosan, hogy Katka milyen fantasztikusan úszott Budapesten, hogy ezek életünk legjobb hetei voltak” – mondta a díjazott.
Rögtön Shane-t követően maga Hosszú Katinka léphetett az emelvényre. A Vaslady hatodik alkalommal zsebelte be a díjat. „Nagyon izgultam, hogy én nyerjek, mert nagyon nagy megtiszteltetés Szeles Mónika kezét megrázni. Tényleg alig jutok szavakhoz! Köszönöm szépen a sportújságíróknak, hogy hatodszor választottak meg. Örülök, hogy még nem untak meg. Köszönöm szépen Magyarországnak a tavalyi évet” – lelkendezett Katinka, élete legszebb időszakának nevezve a budapesti vizes vb-t.
Utolsónak maradt az év férfi sportolójának díja. Ebben a kategóriában sem született meglepetés, hiszen egyvalaki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 2017-es esztendőben: Baji Balázs bronzérmet szerzett a londoni atlétika-világbajnokságon (és megnyerte az Universiadét), és az első magyar atléta lett, aki szabadtéren, futószámban dobogóra állhatott egy vb-n.
A gálán két életműdíjat osztottak ki: az öttusalegenda Balczó Andrást a MSÚSZ és a MOB életműdíjával, Mészöly Kálmánt pedig az MLSZ életműdíjával tüntették ki.
A díjazottak:
Az év fogyatékos női sportolója: Krajnyák Zsuzsanna (vívás)
Az év fogyatékos férfi sportolója: Osváth Richárd (vívás)
Az év fogyatékos csapata: női kerekesszékes vívóválogatott (Krajnyák, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Fóris Erika)
Az év fogyatékosokkal foglalkozó edzője: Beliczay Sándor (vívás)
Az év magyar gólja: Joseph Paintsil (Ferencváros, a Videoton ellen)
Az év női labdarúgója: Jakabfi Zsanett
Az év férfi labdarúgója: Nemanja Nikolić
Az év csapata – hagyományos csapatsportok: Győr (kézilabda)
Az év csapata – egyéni sportágak: Davis-kupa, csapat (tenisz) (Balázs Attila, Fucsovics Márton, Piros Zsombor, Borsos Gábor, Gödry Levente)
Az év edzője: Shane Tusup (Hosszú Katinka)
Az év női sportolója: Hosszú Katinka
Az év férfi sportolója: Baji Balázs
Az MLSZ életműdíjasa: Mészöly Kálmán
Az MSÚSZ és a MOB életműdíjasa: Balczó András



