2026. március 22., vasárnap

Sport

Raul Gustavo (középen) akcióban (Fotó: MTI)

Szépen indult, katasztrófa lett belőle

Kisebb meglepetésre a Paks–Újpest találkozó elején Brodićnak köszönhetően a vendégek szerezték meg a vezetést. Ezt követően viszont a tolnaiakat erősítő Tóth került főszerepbe, aki még a szünet elő...
Lando Norris első futamgyőzelmét ünnepelhette a szezonnyitón (Fotó: Beta/AP)

Norris győzött Melbourne-ben

Lando Norris nyerte meg a 2025-ös Formula–1-es szezonnyitót, miután drámai hajrában maga mögött tartotta Max Verstappent. A McLaren pilótája az esővel és a káosszal is megküzdve szerezte meg pályaf...

Világos új csúccsal aranyérmes

Világos Adriana új országos csúccsal, a világ idei legjobb eredményével utasította maga mögé a női gerelyhajítás mezőnyét a nicosiai dobó-Európa-kupán, a kishegyesi klasszis 66,88 méteres kísérletével nyert aranyérmet. A 21 éves atléta tökéletesen versenyzett a szezonnyitón, már az első sorozatban három centivel (65,67) megjavította a korábbi egyéni és szerb országos csúcsát, rögtön az élre állt, majd a második próbálkozásával a már említett, 66,88 méteres távolságig repítette a szert, amivel be is biztosította győzelmét.
Szántó Zoltán (Fotó: Ótos András felvétele)

Zoltán

Zoli bátyám, Mindenekelőtt hadd mondjam el, örökös hálával tartozom, hogy a véletlenségek egy általad elindított sorozata befejeztével én is tagja lehettem annak a fantasztikus társaságnak, amelyet...