A CSOPORT
A csütörtök esti Palmeiras–al-Ahli találkozóval kezdetét vette a klubvilágbajnokság csoportmérkőzéseinek második köre. Nem lehetett azt állítani, hogy a kezdő sípszót követően a csapatok egymásnak estek volna. Bő félórányi tapogatózó játékot követően Anthony Taylor bíró hozott némi izgalmat a találkozóba, mivel előbb azonnali piros lappal kiállította a brazil csapatot erősítő Raphael Veigát, a videóelemzést követően azonban döntését sárga lapra módosította. A második játékrész elején a Palmeiras az egyiptomiak hathatós közreműködésével megszerezte a vezetést, Vesszam Abu Ali ugyanis nemes egyszerűséggel a saját kapujába fejelte a labdát. Nem sokkal később José Manuel López egyéni akciója végén megduplázta csapata előnyét. Ekkor viharveszély miatt a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat, a mérkőzés csak bő fél óra kényszerpihenőt követően folytatódott. A hajrában a brazilok tudatosan átadták a kezdeményezést az ellenfélnek, de az al-Ahli nem tudott mit kezdeni a játékszerrel, a Palmeiras kapuját is csak a találkozó utolsó perceiben találta el először, így még a szépítés sem jött össze az afrikaiaknak.
A csoport másik találkozóján a Porto Samu büntetőjével szerzett vezetést az Inter Miamival szemben. Messi az első játékrészben ugyan remekül hozta helyzetbe társait, de Luis Suárez és Benjamin Cremaschi lövéseit is hárította Cláudio Ramos, a portugálok hálóőre. A második játékrész azonban rémálomszerűen kezdődött a luzitánok számára, előbb Telasco Segovia bombaerős lövéssel kiegyenlített, majd Messi mesteri szabadrúgását követően már az amerikaiaknál volt az előny. Bár a Porto az utolsó húsz percben több helyzetet is kidolgozott, pontot nem tudott menteni, így jelentősen csökkentek a továbbjutási esélyei. Az Inter Miami ugyanakkor a találkozó legjobbjává választott Messinek köszönhetően karnyújtásnyira került a nyolcaddöntőhöz.
A csoport, 2. forduló: Palmeiras–al-Ahli 2:0, Inter Miami–Porto 2:1.
B csoport
A B jelű négyesben is történt egy meglepetés, a Botafogo ugyanis Igor Jesusnak az első félidő hajrájában született találatával legyőzte a PSG-t. A francia sztárcsapat az Atlético Madrid elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal is hatalmas,75 százalékos labdabirtoklási fölényben játszott, támadói azonban korántsem voltak olyan élesek, mint az előző mérkőzésen. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy a kilencven perc során mindössze kétszer tudták eltalálni az ellenfél kapuját. A védekezésre berendezkedett braziloknak viszont elegendő volt a három ponthoz egyetlen sikeresen végigvitt ellenakció.

Igor Jesus (fehérben) gólja elég volt a Botafogo győzelméhez (Fotó: Beta/AP)
A Seattle Sounders–Atlético Madrid találkozón a Matracosok kezdettől fogva magukhoz ragadták a kezdeményezést, érezhető volt rajtuk, hogy győzelemmel – lehetőség szerint minél nagyobb gólarányúval – igyekeznek feledtetni szurkolóikkal a PSG elleni katasztrofális vereséget. Ennek megfelelően Pablo Barrios gyorsan vezetést szerzett a spanyoloknak. Az első játékrészben az amerikai csapat nem fejtett ki nagy ellenállást. A második játékrész elején Axel Witsel növelte tovább csapata előnyét. Néhány perccel később Albert Rusnák találatával, úgy tűnt, a Seattle vissza tud térni a találkozóba, de Barrios meglőtte második találatát is, amivel eldöntötte a három pont sorsát.
B csoport, 2. forduló: Seattle Sounders–Atlético Madrid 1:3, PSG–Botafogo 0:1.

Nyitókép: Az IFFHS összesítése szerint csütörtöki találatával Lionel Messi (jobbról) lett minden idők legjobb góllövője a nemzetközi szövetség (FIFA) tornáin (Fotó: Beta/AP)