Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat kedden este a genovai vívó-Európa-bajnokságon.
Az egyéniben másodikként végző Szilágyi Áron, a vele együtt csapatban tavaly olimpiai ezüstérmes Szatmári András és Rabb Krisztián, valamint Iliász Nikolász alkotta együttes kiemeltként a negyeddöntőben kezdett, ahol visszafogott első kör után fordított, és végül négy tussal nyert a grúzok ellen. Az elődöntőben a semleges színekben szereplő oroszokkal kerültek szembe a magyarok, és ekkor már lényegesen kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, nagyon könnyen – a végére 19 találatnyi különbséget kialakítva – győztek.
Az aranyért az esélyesebb franciákat kiejtő olaszokkal kellett megküzdeni. A döntő első három asszója magyar sikerrel zárult, Rabb Michele Gallót, Szilágyi Luca Curatolit, Szatmári Matteo Nerit verte meg. A második kör 15:9-es magyar vezetésnél kezdődött, de itt jött egy megtorpanás, Szilágyi nem igazán találta a ritmust Gallóval szemben. Általában a pást közepén kapta a tusokat, és az olasz vívó 17:17-nél egyenlített. A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis azonban 5:9-re mentette az asszót, és kéttusos vezetéssel adta át a helyet Rabbnak. Négy magyar részsiker következett, a Neri helyére beálló Pietro Torre sem tudott a mérkőzés menetén változtatni.
A kilencedik párban Rabb és Curatoli állt egymással szemben. Az olasz 40:30-ról sorozatban négy tust adott, közben kifordult a bokája, majd a fiatal magyar kardozó is eredményesen zárt le egy akciót. Aztán 42:35-nél Rabb videót kért Curatoli támadása után, mert ellenfele megtorpant, és a mérkőzésvezető meg is fordította az ítéletet, ráadásul a reklamáló olasznak piros lapot mutatott fel, ami újabb magyar pontot eredményezett. Ezzel 44:35-re alakult az állás, pár pillanattal később pedig le is zárta a mérkőzést Rabb.
„Nagyszerű volt a srácokkal küzdeni mindegyik mérkőzésen. Úgy érzem, hogy egyre jobban vívtunk a nap folyamán. Küzdelmes első mérkőzésünk volt a negyeddöntőben a georgiaiak ellen, de szépen ki tudtunk abból vergődni, és az oroszokat már jó vívással vertük meg, az olaszok ellen meg – mint mindig – ki-ki csata után jöttünk le győztesként a pástról” – nyilatkozott az M4 Sport helyszíni stábjának Szilágyi Áron, aki hozzátette, úgy készült az Eb-re, hogy a csapat a fontosabb, úgy volt vele, hogy még nem is százszázalékos a lába, a csapatot szeretné segíteni a minél jobb eredmény elérése érdekében.
Rabb Krisztián megtisztelőnek nevezte, hogy övé a záróember szerepköre, „pláne egy ilyen csapatban”, és nagyon örül, hogy győzelemmel fejezték be az első világversenyt ebben a felállásban. „Az eleje döcögős volt, meg kellett szoknom a pástot, de azt gondolom, hogy utána összeraktam magam, és igazából a döntőben vívtam a legjobban. Legyen így mindig!” – mondta Szatmári András, aki egyéniben nem indult. Iliász Nikolász úgy fogalmazott, hogy számára nagyon nagy öröm benne lenni ebben a válogatottban, és bízik benne, ha lehetőséget kap, tovább fogja erősíteni a csapatot.
Egy éve Szilágyi, Rabb, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban győzött a magyar együttes.
A férfi kardozók a küldöttség ötödik érmét szerezték Genovában. Korábban egyéniben ezüstöt harcolt ki Szilágyi, illetve bronzot a tőröző Pásztor Flóra, a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Battai Sugár.

Nyitókép: A magyar kardcsapat (Fotó: facebook.com/eurofencing)