Nyár van, a pedagógustársadalom túl van az első nyári szakmai továbbképzéshullámon. A tanév végeztével az oktatási minisztériumi továbbképzések folytak, majd július elején az ANYA (Apáczai Nyári Akadémia, Újvidék) előadásain vehettek részt az érdeklődő pedagógusok. Az idén volt a 19. ANYA, amelyen az első héten két helyszínen foglalkoztak az osztályfőnökök a fiatalok szocializációjának, valamint párhuzamosan a történelemnek és a magyarságnak a kérdéseivel. A következő héten a természettudományos műveltség fokozása céljából a Természettudományos szekció, valamint a Tapasztald, hogy továbbadhasd! szekció keretében a környezeti neveléssel is foglalkozó pedagógusok tölthették fel módszertani és élménytarsolyukat. Akinek ez még nem volt elég, jelentkezhetett valamelyik magyarországi, romániai vagy felvidéki nyári továbbképzésre.
Jómagam az osztályfőnöki képzésen vettem részt, „kétlaki” szerepben, mert hallgatóként és előadóként is ott lehettem. Lévén a gyermekeink szocializációja a továbbképzés középpontjában, előadásomban megpróbáltam választ kapni arra kérdésre, hogy mi történik a mai társadalmunkban, milyen változások történtek az életünkben, miért is „ilyenek, amilyenek” a gyerekeink otthon, az óvodában, az iskolában, az utcán, egymás között, még a virtuális világban is. Rájuk és az egész társadalomra is mindjobban jellemző az agresszió, a trágár beszéd, a viselkedési probléma, különféle negatív, egyre terjedő tendenciák, amelyeket legjobban (véleményem szerint) az iskolákban érzékelünk, ahol – mondjuk úgy – egy helyen sokan vannak. Mi történik a társadalomban, hogy minden újabb generációban mind nehezebben tudunk megbirkózni a gyerekek viselkedésével kapcsolatos jelenségekkel, és miért van mind több és több különféle nehézségekkel küzdő gyerek?
Leszögezhetjük, hogy a viselkedés a gyerekeknél, a fiataloknál nem csak a rossz szülői mintából, példából vagy a pedagógusok inkompetenciájából fakad. A szakirodalomban kutatva rádöbbentem, hogy mennyi minden változott ahhoz képest, amiben jómagam és a nálam fiatalabbak felnőttünk, szocializálódtunk és megtanultak beilleszkedni a társadalomba. Többek között a harmadik ipari forradalom jóvoltából a számítógépek és a digitalizálás szinte az élet minden területén jelentős hatással bír, a család és az iskola mellett a média és a kortárscsoport hatása megsokszorozódott a társadalmi beilleszkedésre, és több kutatás is alátámasztja e két hatás dominanciáját – szemben a másik kettővel, és úgy tűnik, már az általános iskola alsóbb osztályaitól kezdve csökken a család szocializációs hatása, hisz megváltoztak mára a családok is. Megváltozott a család működése, funkciói, struktúrája, típusa. A hagyományos, házasságon alapuló családmodell egyre kevésbé jellemző. Felütötte fejét az anómia, a normák hiánya, a társadalmi értékek és normák kevésbé kényszerítő erejűek, ami szintén a klasszikus családmodell ellen hat, hisz nehezen fogadják el a családi, majd később az óvodai és iskolai viselkedési szabályokat. Legyenek korlátok, szabályok a családban, ne adják fel!
Manapság már nem nagycsaládról vagy egyszerű, nukleáris családmodellről beszélünk, hanem: „nem házasságon alapuló kétszülős családról” (házasság nélkül vállalnak gyermeket a párok), „egyszülős családokról” (anya vagy apa nevel egyedül egy vagy több gyereket), „mozaikcsaládokról” (a szülők az előző házasságaikból, kapcsolataikból származó gyerekeiket együtt nevelik, emellett közös gyerek(ek)et is vállalhatnak), sőt vannak manapság olyan családok is, ahol azonos nemű szülők alapítanak családot, még ha a jogrendszer ezt törvényesen nem teszi lehetővé. Ezeknek a tényeknek a tükrében rákérdezhetünk, hogyan is zajlik a nyár, a nyári szünidő, milyen szocializáció folyik ebben a sokak számára feltöltődést jelentő időszakban. Mit tehet a szülő, hogy csökkentse a számos negatív hatást a gyermekei életében?
Vannak, akik arra esküsznek, hogy a gyerekre kell hagyni, mit csinál a nyári szünidőben. Vannak viszont, akik azt állítják, hogy nem szabad hagyni a gyereket unatkozni, a kicsiket és a nagyokat is, folyamatosan animálni kell, programokat szervezni nekik, hogy ne szembesüljenek az unalom frusztráló érzésével. Ez különösen azokra a gyerekekre vonatkozik, akiket év közben is folyamatosan lekötnek különféle tevékenységekkel: nyelvtanulás, sport, korrepetálás, tánc stb., akiket a szülők, a nagyszülők hoznak-visznek egyik helyszínről a másikra. Persze, az arany középút lenne a legjobb.
Ebben a rohanó világban a szünidőben gyerekeknek és szülőknek is szükségük van egy olyan időszakra, amikor megállnak, lelassulnak, hogy legyen idejük és alkalmuk a belső történésekkel foglalkozni, élvezni a semmittevés örömét. Ezt az időt azonban semmi esetre sem szabad a képernyő és okoseszköz, számítógép segítségével kitölteni! Mutassanak példát, és amikor együtt van a család a strandon, otthon a kertben, az erdőben sétálva, a kocsiban utazva, tegyék el a telefont, tabletet. Beszélgessenek a látottakról, megtapasztaltakról. Ne legyen a szabadidő eltöltésének legnépszerűbb módja az internetezés, ne hagyják, hogy eltűnjenek a közös élmények!
Hacsak lehet, biztosítsák az alkalmat a gyerekeknek, fiataloknak a kortárscsoportokban történő „szociális ügyesedésre”, ami a táborokban szokott általában történni, és erősítsék a családi kapcsolatokat közös programokkal, együtt töltött idővel, amire mind a gyereknek, mind a szülőnek szüksége van.
