A szerbiai egyetemisták ma, szombaton újabb nagyszabású belgrádi megmozdulásra készülnek, amelynek központi helyszíne a Slavija körforgalom lesz. A szervezők több ezer résztvevőt várnak Szerbia különböző részeiből. A diákok szerint a tüntetések célja, hogy nyomást gyakoroljanak a hatalomra az idei vagy a jövő évre várható választások előtt, és reményeik szerint leváltsák Aleksandar Vučić kormányát.
A blokádban lévő felsőoktatási intézmények hallgatói „Te és én, Slavija, mert a diákok győznek” jelszóval hirdették meg a demonstrációt, amelyet 18 és 20 óra között tartanak a Slavija téren. A központi rendezvény előtt a résztvevők négy különböző helyszínen gyülekeznek, Zimonyban a Mezőgazdasági Kar előtt, valamint a Jogi Kar épületénél, az Autokomandánál és a Köztársaság téren. A demonstrálók innen közösen vonulnak majd a város központja felé.
A program gyülekezéssel kezdődik a város több pontján, ahol 13 és 17 óra között információs és promóciós standokat állítanak fel. Zemunban, a Mezőgazdasági Kar előtt a standok 13 és 16 óra között, a Köztársaság téren, az Autokomandánál és a Jogi Kar előtt 14 és 17 óra között tartanak programokat. A menetoszlopok ezt követően indulnak el a Slavija tér felé. Zemunból 16 órakor indulnak el a résztvevők, míg a másik három helyszínről 17 órakor kezdődnek a felvonulások. A szervezők tervei szerint minden csoport 18 órára érkezik meg a Slavijára, ahol kezdetét veszi a központi rendezvény.
A gyülekezési pontokon bazárokat, standokat és pólónyomtatási akciókat is szerveznek. A diákok közlése szerint a Belgrádon kívülről érkezők számára szállás- és utazásszervezési lehetőségeket is biztosítanak. Korábbi tapasztalataik alapján ugyanis arra számítanak, hogy a tüntetés napján nehézségek adódhatnak a tömegközlekedésben, ezért online felületeken szervezték meg a telekocsis utazást és a szálláskeresést is.
A Slavija felé több szerbiai városból is szervezetten indulnak csoportok és autós konvojok. A demonstrációhoz többek között Ćuprijából, Smederevska Palankáról, Lapovóból, Velika Planáról, Gornji Milanovacról, Lazarevacról, Kragujevacról és Užicéről is csatlakoznak résztvevők. A demonstrációt szervező hallgatók közölték, hogy a tüntetés után visszautazó sofőröket is keresnek, hogy a Belgrádon kívülről érkezők hazajutását is megszervezzék.
A hallgatók üzenetükben úgy fogalmaztak: „Itt az idő, hogy ismét együtt legyünk, itt az idő, hogy a Slavija csillagképe újra ragyogjon.”
A mostani lesz a negyedik nagyobb diáktüntetés a Slavija téren. Az első demonstrációt 2024 decemberében tartották, majd tavaly március 15-én és Vidovdan napján, június 28-án is szerveztek hasonló megmozdulást.
Nyitókép: Archív felvétel



