2026. május 23., szombat
BÓTOS

Kigyulladt és leomlott a templomtorony

Pénteken reggel tűz ütött ki a Nagybecskerek melletti Bótos településen, a pravoszláv templom tornyában. A lángok megfékezésén több tűzoltóegység dolgozott, köztük az ernőházai önkéntes tűzoltó-egyesület tagjai is. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tüzet végül sikerült eloltani, miközben az épületből értékes ikonokat és egyházi tárgyakat is kimentettek.

A Toza Marković utcában lévő templomnál a riasztás után azonnal megkezdték a beavatkozást. A helyszínen legalább két tűzoltóautó dolgozott, a lángokat emelőkosaras jármű segítségével próbálták megfékezni. Az N1 televízió helyszíni beszámolója szerint a környéket sűrű füst borította el, és a tüzet még a déli órákban sem sikerült teljesen lokalizálni.

A tűz következtében a templomtorony leégett és le is omlott, súlyos szerkezeti károkat okozva az épületben. A tűz keletkezésének okáról egyelőre nem közöltek hivatalos információt, és sérültekről sem érkezett jelentés. Nem hivatalos értesülések szerint a tűzesetben senki sem sérült meg.

A templom 1783-ban épült és a barokk korszak jelentős egyházi építészeti emlékei közé tartozik. Belső falfestészete és berendezése kiemelkedő művészeti értéket képvisel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel