2026. május 23., szombat

Dragana Cvijić visszavonul

A szerb női kézilabda meghatározó alakja, Dragana Cvijić úgy döntött, pontot tesz gazdag és sikeres pályafutása végére. A válogatott oszlopos tagja közösségi oldalán közzétett érzelmes üzenetben búcsúzott el attól a sportágtól, amelynek élete jelentős részét szentelte – a szerb válogatottban több mint 100 mérkőzésen szerepelt és több mint 300 gólt szerzett. Tagja volt a 2013-as világbajnokságon ezüstérmes csapatnak.

„Kedves kézilabda, elérkezett a pillanat, hogy lezárjam életem egyik nagy és különleges fejezetét. A pályán töltött évek után meghoztam a döntést, hogy befejezem karrieremet. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat mindarra, amit a sportág adott nekem – életre szóló barátságokat, felbecsülhetetlen tapasztalatokat, emlékezetes győzelmeket, de vereségeket is, amelyekből erőt merítettem és fejlődtem.

Minden edzés, minden mérkőzés, minden mez, amelyet viseltem, nyomot hagyott bennem. Szívből szeretnék köszönetet mondani minden klubnak, amelynek tagja voltam, minden edzőnek, akik hittek bennem, tanítottak és arra ösztönöztek, hogy jobb legyek, valamint minden csapattársamnak, akikkel megosztottam a pályát, a győzelmeket, a könnyeket, a nevetést és a felejthetetlen pillanatokat. Köszönöm, hogy az utam és a második családom részei voltatok.

Külön köszönöm a szurkolóknak, a barátoknak és a családomnak, akik minden siker és minden nehéz pillanat során mellettem álltak. A támogatásotok többet jelentett számomra, mint amit szavakkal le lehet írni. A kézilabda nem csupán sport volt számomra — az életem, a szenvedélyem és önmagam egy része, amely örökké a szívemben marad. Bár most búcsút intek a pályának, az emlékek, az érzelmek és a sport iránti szeretet örökre megmaradnak. Köszönök mindent. Találkozunk egy új szerepben” – írta.

Cvijić jelenleg a Ferencváros játékosa, az már januárban biztossá vált, hogy a magyar klub nem hosszabbít szerződést a 36 esztendős beállóval. A kézis négy idényt töltött Budapesten, 2022 nyarán a CSZKA Moszkvától érkezett az FTC-hez, amellyel egy bajnoki címet és három kupasikert ünnepelt, illetve BL-döntőt játszott. Korábban a szlovén Krim Ljubljanát, a román CSM Bucuresti-et, az észak-macedón Vardart, a montenegrói Budućnostot, Szerbiában pedig a Crvena zvezdát erősítette. A podgoricaikkal 2012-ben és 2015-ben BL-t nyert.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dragana Cvijićet 2018-ban megválasztották a BL legjobb beállójának (Fotó. MTI)