2024. július 21., vasárnap

Fény derül egy titokra

A rövid éjszakák idején keresték Macimamát a hósirályok. Március elején már vége a téli éjszakának, közeledik a nyári nappal. Furcsa a világ az északi sarkkörön. Ősztől tavaszig inkább sötét a világ. Tavasztól őszig nem is nyugszik le igazán a nap. A váltakozások idejét nap-éj egyenlőségnek hívjuk. Ilyenkor ugyanannyi ideig van sötét, ameddig a világos tart. Nálunk, a mérsékelt égövön, szintén van ilyen időszak. A tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-én van, a téli viszont karácsony előtt, december 21-én.

Gyorsan eltűnt az éjszaka, ébredeztek a keresősirályok a hajóhíd tetején. Valójában akkor röppent ki szemükből az álom, amikor a tegnapi tengerész megjelent, reggelit és vizet hozott a tetőn tollászkodó sirályoknak. Azonnal abbamaradt a tollruha rendezgetése, és nekiláttak valahányan az erőgyűjtésnek. A fiatalabb madarak egymás csőréhez is kaptak, talán csetepaté is keletkezhetett volna közöttük, de az idősebbek rájuk szóltak.

– Kááááá! Kááááá! – hangzott a magasban a rendreutasító hang.
A merészebb ifjoncok csak nem hagyták abba az erőfitogtatást.
Végül az egyik sarki sirálymama csapkodni kezdett a szárnyával.

– Miiijáááúúú! – hallatszott a mérges macska hangjához hasonló kellemetlen szidás.
A túlbuzgó madárlegények csontjáig hatolt az erélyes feddés, ijedtükben csőrükből még a falat is kihullott.
Csönd lett a hajóhíd tetején.

– Kvííííí! Kvííííí! – hangzott az anyák fiaikat hívó rikoltása.

Rend lett, szépen befejezték a reggelit, ittak is rá jó nagyot.

Az öt keresősirály kis csoportban álldogált. Épp azon kezdtek volna tanakodni, maradjanak-e a hajón, vagy fölrepüljenek, hiszen pihentek, jóllakottak, hosszan bírnák a megpróbáltatásokat. A csoport legfiatalabb tagja, a kíváncsi legényke, letekintett a tetőről. Azt látta, hogy nyitják a csapóajtókat, amelyek befedték a hajótest lejáratait.

– Hósirály! Jegesmedvehangokat hallok! – kiáltotta a vezető felé.
Valóban a hajótestben jegesmedvék voltak.

– Ezek megmentett fehér macik lehetnek! – viccelődött az ifjú.
Eleséget vittek a hajótestbe az ügyes tengerészek.

– Maradunk a hajón! – vezényelt a Hósirály. – Talán elvisznek bennünket oda, amiről tegnap érkezésünkkor beszámoltak a már itt időző sirályok.

– A jegesmedvéket nézitek? – kérdezte a tegnapi barátságos fogadósirály.

– Nem gondoltuk, hogy a hajón belőlük is lehetne néhány.

– Többen vannak. Viszik őket biztos helyre. Elpusztulnának valahányan, hiszen a vízszennyezés miatt éhen vesznének, mert a barnásfekete lucsok halálos mindenkire, aki bemocskolódik vele, vagy fogyaszt belőle. Egyik társunk azt mondta, hogy fókákat is érzékelt a hajón, méghozzá beszennyeződötteket. Azokat azonnal tisztítani kezdték. Talán sikerül megmenteni az életüket.
Mire a beszéde végére ért a sirály, minden madár körbefogta őt, úgy hallgatták a különös beszámolót.

– Miért árasztják el vizeinket az emberek azzal a csúf, büdös, ragacsos anyaggal, amely a felszínt teljesen elfoglalja? – kérdezte egy sirály, akinek a bal szárnya hegyéhez ragadt a veszélyes folt. – Még képes vagyok repülni, de nincs annyi erőm, mint amikor még teljesen tiszta voltam.

– Miért úsztatják ezt a csúf bennünket tönkretevő anyagot? – kérdezte a kíváncsi keresősirály.

– Nem tudom – válaszolt az előbbi szónok. – De valami fontos kincs lehet, hiszen vadul pusztítják érte egymást.

– Meg minket is – jegyezte meg Hósirály. – Pedig mi nem vétettük nekik. Nem is ott élünk, ahol ők.
Az emberek veszik el tőlünk a szép jéghegyeinket.

– Megrontják vizeinket is, leszállni már nem is merünk, hiszen ki tudja, fölemelkedhetünk-e újra a levegőbe. Pedig a vízben az élelem. Anélkül számunkra befejeződik minden.

Egymást szemlélgette a jégtörő hajón utazó sirálynépség.

Mi lesz velünk? Milyen sors vár reánk?
Talán mindegyiknek ez járt a fejében.

– Egy titkot már megfejtettünk – szólt Hósirály. – Valahol megmentett jegesmedvék élnek. Ez a jégtörő hajó meg valószínűleg éppen oda tart.

– Talán ott találjuk meg Macimamát is! – kiáltotta a legfiatalabb, kíváncsi sirálylegény.
(Alkotótársaim: Báló Júlia, Bajusz Lola, Dobos Kis Ádám, Magda Máté, Mancfeld Bianka, Nagy Zámbó Bálint, Sóti Sára és Szalai Áron a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói.)