Hagyomány és megújulás a húsvéti tojásokon

A húsvéti ünnepkör kihagyhatatlan kelléke a festett vagy írott tojás, amely nemcsak az újjászületés és az élet jelképe, hanem a hagyományok továbbélésének is fontos hordozója. Generációról generációra öröklődnek a díszítési technikák és motívumok, amelyek mind egy-egy tájegység sajátos kultúráját tükrözik. A tojásdíszítés folyamata sokszor közösségi élmény is, a családtagok együtt alkotnak, miközben történeteket mesélnek, és felelevenítik a régi idők szokásait.
A moholi Boja Patyi Sarolta népi tárgyalkotó művész, amatőr néprajzkutató olyan családban nőtt fel, amely ápolta a hagyományokat, így a húsvét előtti időszakban mindig díszítették valamilyen módon a tojásokat.

– Már egészen kiskorunkban megtetszett, ahogyan a szomszédasszony filctollal kezdte díszíteni a tojásokat, és olyan tízéves lehettem, amikor a falubeli gyerekeket elvitték Szajánba egy tojásfestő versenyre, amelyen mindenféle technikával, filctollal, különböző festékekkel dolgoztak a gyerekek. Ott találkoztam először az írott tojással, tehát ott láttam élőben, hogyan néz ki, és ez nagyon megragadott. Érdekesnek tűnt számomra, de mivel a környezetemben senki nem foglalkozott ilyesmivel, ez idővel feledésbe merült. Végül az ezredforduló környékén kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Otthon elkészítettem az első írókákat, könyvekben utánanéztem a mintakincsnek, és elkezdtem viasszal felvinni a mintákat a tojásra. Később más tájegységek mintakincsét is megismertem, és egyre komolyabban kezdtem foglalkozni a tojásírással.

Igazából a legnagyobb előrelépés számomra akkor történt, amikor a Hagyományok Háza Vajdaságban is elkezdett zsűrizni. Ez volt az első alkalom, amikor zsűrizésre vittem a munkámat, és ott olyan visszajelzéseket kaptam, amelyekből valóban tudtam építkezni. Olyan szakirodalmat ajánlottak, amely számomra meghatározó volt, és ez óriási lendületet adott. Akkor már több időm is volt a tojásírásra, ami továbbvitt előre, és néhány éven belül megszereztem a népi tárgyalkotó iparművész címet. Számomra ez jelentette az áttörést.

Kérem, meséljen a tojásírás során alkalmazott, különböző tájegységekben dívó motívumokról, illetve arról, hogy van-e ezeknek külön jelentésük.
– Amennyiben tartományunkat nézzük, a Tisza mentén a levélrátétes tojás a hagyományos. Az asszonyok nagypénteken a nyers tojásra leveleket vagy pitypangvirágot helyeznek, majd harisnyába kötik, és hagymahéjból készült főzőlébe teszik. Hosszabb ideig főzik, majd a harisnya és a levelek eltávolítása után kirajzolódik a minta. Nagykikindától északra, a bánáti településeken viasszal írott motívumokat vittek fel a tojásra. Ezek többnyire sárga, piros és fekete színű virágmotívumok, gyakori a tulipánminta is. Ez a hagyomány az Al-Duna mentén is jelen van, mivel a bukovinai székelyek betelepülésükkor magukkal hozták a tojásírás szokását. Székelykevén még ismerik, de kevésbé használják, Hertelendyfalván pedig még 5–10 asszony ír tojást nagypénteken a bukovinai minták alapján. Sándoregyházán viszont inkább csak az emlékezetben él ez a hagyomány.

A köztudatban leginkább az erdélyi minták ismertek, amelyeket a magyarországi televíziókban is gyakran látni húsvét táján. Ezekre jellemző, hogy a tojás héját 4–8 részre osztják, és geometrikus vagy szimbolikus mintákkal díszítik. Gyakran jelennek meg munkaeszközök, például gereblye vagy ásó motívumai, illetve rontáselhárító jelek, mint az ördögtérgye. Megjelenik a kereszt is, valamint számos virágminta, például a töltött rózsa vagy a tulipán, amely a nőiesség szimbóluma. Állati motívumok is előfordulnak, például a kakastaréj, amely a férfiasságot jelképezi.

Minden motívumnak jelentése van, akárcsak a színeknek. Leggyakrabban piros színnel festik a tojásokat, de előfordul a kék és a zöld is. Gyakori a piros, fekete és a visszamaratott fehér felületek kombinációja. Régen általában egyszínűre festették a tojásokat, és a vonalak sem voltak olyan kifinomultak, mint a mai népművészeti alkotásokon.

A köztudatban az él, hogy a tojásírást főként az asszonyok végezték, leginkább nagypénteken, de olykor nagycsütörtökön vagy nagyszombaton is. Mivel nagypénteken nem volt szabad dolgozni, ezt az időt a tojásírásra szánták. A faluban voltak ügyesebb asszonyok, akikhez elvitték a tojásokat, és ők készítették el a díszítést. Mivel azonban tavasszal már mezei munkát végeztek, a kezük nem volt mindig elég kifinomult, és a világítás sem volt olyan jó, mint manapság.

Miképpen történt a tojásírás?
– Régen egy kis edényben viaszt melegítettek a tűzhelyen, és a saját készítésű írókákkal vitték fel a viaszt a tojásra. A vonalak vastagabbak és kissé hullámosabbak voltak, mint a mai eszközökkel készültek, de nagy örömmel és szeretettel húzták őket. A legügyesebb asszony írta meg a falu tojásait.

Ön a tojásírás során a hagyományos minták mellett enged a saját fantáziájának is?
– Amikor elkezdtem, főként az erdélyi mintákat részesítettem előnyben, ezek állnak hozzám a legközelebb. Szeretem az osztott tojáshéjat és a kötöttebb mintákat, és ez a mai napig meghatározó számomra. Emellett a torontáli, bánáti mintákat is szívesen alkalmazom. Az utóbbi időben a sárközi, gazdagon díszített tojások ragadtak meg.
Régen a sárga és a piros volt a meghatározó, ma viszont már a lila, zöld és a fekete színek is megjelentek. Egy tojásíró sok újítást bevezethet, ha ismeri a hagyományos mintakincset, hiszen ezekkel és a színekkel szabadon lehet játszani. Ugyanakkor mindig ragaszkodom az eredeti mintákhoz, és ezekből építkezem. Az is befolyásolja a munkát, hogy milyen a tojás mérete, alakja és színe.

Mi a tojásírás munkamenete?
– Régen a mintákat főtt tojásokra készítették, amelyeket később elfogyasztottak. Ma inkább kifújt tojással dolgozunk: a tojáshéjat megtisztítjuk, kifúrjuk, kimossuk és kiszárítjuk. Ezután következik a díszítés, amihez méhviaszt használok, hőforrásként pedig gyertyát, az íróka pedig lehet házilag készített vagy vásárolt. Ez attól függ, hogy ki mivel szeret dolgozni, illetve attól, hogy milyen vastag vonalat szeretnénk felvinni a tojás héjára. Egy-egy tájegységnek a mintakincse is más írókavastagságot igényel. Amikor pedig az írókában megmelegített viaszt fölviszem a tojáshéjra, akkor berajzolom az egész tojásfelületet, és utána helyezem a festőlébe. Én legtöbbször pirosra színezem a tojásokat, mert, ugye, ez a szín a leginkább közkedvelt, de 2-3 színnel is nagyon szeretem díszíteni a héjat: piros-fekete színűre, esetleg fehérrel visszamaratva.
A viaszt felviszem a tojáshéjra, majd a tojást festőlébe helyezem. Leggyakrabban pirosra festem, de szeretem a piros-fekete kombinációt is, illetve a visszamaratott fehér felületeket. Szívesen használok természetes festőleveket, mint amilyen a vöröshagymahéj, a büdöske virágja vagy a diókéreg. Ezekkel kísérletezni kell, és hosszabb időt vesznek igénybe, mert  a főtt tojást bele lehet tenni a meleg festőlébe, de a viasszal megírtakat hidegbe tesszük. Amikor azonban vásárolt tojásfestéket használunk, az gyorsan megfogja a tojásnak a felületét, gyorsan ráragad a festék. Viszont egy természetes lé esetében ez sokkal több időt, akár 2-3 órát is igénybe vesz, s így akár egy egész éjszakán át a festőlében állhat a tojás. Tehát ez egy kicsit hosszadalmas folyamat, viszont szép eredményeket lehet elérni vele. A festett tojást megszárítjuk, majd a viaszt gyertyaláng fölött, sütőben vagy meleg ronggyal leolvasztjuk.

Önön kívül vannak-e mások is a tartományban, akik tojásírással foglalkoznak, és tartják-e a kapcsolatot?
– Nem túl sokan foglalkoznak vele. A Hagyományok Háza zsűriztetésein ismerkedtem meg más vajdasági tojásírókkal, és tartjuk is egymással a kapcsolatot. Két éve, hogy a Hagyományok Háza támogatásával közösségekben tanítjuk a tojásírást. Az idén három településen tartottunk képzést. Szerencsére van érdeklődés, és bár eleinte nehéznek tűnik, pár nap után már szép munkák születnek.
Az interneten is sok tojásíróval lehet kapcsolatba kerülni, konferenciákon pedig személyesen is találkozunk. Ma már rengeteg mintakincs elérhető online, ami nagy különbség a 30 évvel ezelőtti időszakhoz képest.

Végül, ha egy mondatban kellene megfogalmaznia: mit üzen a tojásírás a mai embernek?
– Azt, hogy amit a múlt fontosnak és értékesnek tartott, azt adjuk tovább. A mintakincs és maga a tojás is a megújulás szimbóluma. A tavasz, az új élet, a kikelő jószágok mind ezt erősítik: a színek és a minták egyaránt a megújulás felé vezetnek bennünket.