2025. szeptember 13., szombat
EZOTÉRIA

Grafológia – Grafoterápia

Miről árulkodnak betűink? Legfőképp bizonytalanságunkról. Ennek legszembetűnőbb jele, amikor a papírt teljesen teleírjuk, még a margókat sem vesszük figyelembe. A betűk mérete, a sorok iránya és azok egymástól való távolsága pedig állandóan változik. Pontosan olyan kuszán és bizonytalanul, ahogy a lelkiállapot is. Ez különösen a tartósan aggodalomban élőknél és munkanélkülieknél figyelhető meg. Ha balra dőlnek a betűk, az mindig a múltba való visszatekintgetésről, esetleg a múlt lezáratlanságáról szól, míg a jobbra dőlő szavak azt fejezik ki, hogy a jövőtől várjuk a sürgető megoldást egy problémánkra.

A pozitív hangulat grafológiai velejárói

Figyeljük a végvonalakat, ékezeteket, a kör alakú betűk szélességét, nagyságát!

Nagyobb írássebesség: a vonalak lendületéről, a magasra helyezett, előresiető, röpködő ékezetekről lehet megismerni.

Nagyobb térfoglalás: elsősorban az úgynevezett középzónás betűkön mérhetjük a megnagyobbodást, gyakoribbak a kezdő- és végvonalak, s a szorosan a betűhöz tartozó vonalakon kívül lendületesen képzett hozzátétekkel találkozhatunk. Ám vigyázat, a lassú, körülményes mozdulatokkal létrehozott cifrázások, hozzátétek nem a jó hangulat jegyei! Több a jobbra irányuló mozdulat. Az írásban – a térszimbolika törvényei szerint – balra van az én, jobbra a másik vagy a közösség. Az oválok nyitottabbak.

Spontán, gátolatlan, lendületes az előrehaladás: a betűk, a betűket összekötő vonalak, a végvonalak szélesebbek.

A felsoroltakon kívül az energia megnövekedésére utal a sorok emelkedő tendenciája, a nyomaték jó tempójú felerősödése. Figyelem, a megnövekedett nyomaték – ha lassú írásban található, különösen, ha vonalvezetési anomáliákkal, vonaltörésekkel, megszakadásokkal párosul – nem ide tartozik. Ilyenkor vagy az írásban való jártasságot ellenőrizzük le – nehéz az illető keze, vagy pedig pszichés, esetleg fizikai problémák irányában kezdünk vizsgálódni.

Dőlésszög: a 65–70 fokban vagy ezt meghaladóan jobbra dőlő kézírás az érzelmi túlsúly mellett szól. Az álló, esetleg balra dőlő írás a kontroll, az önfegyelem jeleként is értékelhető.

Szabályosság: a szabályosan alakított formák, az egyenletes betűnagyság a józanság, az ösztönkésztetések feletti ellenőrzöttség jegyei. Szabálytalan kézírás, váltakozó nagyság, azonos betűk többféle alakítással pedig az érzelmek túlsúlyát mutatja.

A betűk, formák teltsége: a nagy, térölelő betűk, az élettel teli, elevenen lüktető formák, a spontán áradó írásfolyam az érzelmek szabad folyásának megjelenítői. A fékezett, szűk hurkok és oválok, a keskeny, összeszorított formák az érzelmek spontán áramlásának visszafogását, ellenőrzöttségét jelzik.

Hazugságjelek a kézírásban
Nyomtatott betűs írások minden formája. Grafológiai analízisre alkalmatlanok is. Ha az írástömb és az aláírás között óriási különbség van. Változó nyomatékelosztás, hol halványabb, hol erősebb nyomaték. Egyenetlen sorok, egyenetlen vonalvezetés, olvashatatlan írás. Szakadozó, széttört írás, esetleges utánjavításokkal. Erős dőlésingadozás, erős betűméret-ingadozás, mesterkélt betűalakzatok.

Az írás felső zónája a szellemiség, a fantázia, az ötletek, az eszmék és a hit területe. Ha a felső zónában figyelhetők meg a következő jegyek, akkor az illető tudatosabban, terv szerint torzítja a valóságot, vagy fantáziájával felülírja azt. Figyelmeztető jelek a felső zónában: léggömbre hasonlító hurkok, elefántormányos kezdővonalak, karikaékezetek, csigaszerű ékezetek, bunkós ékezetek.

Az írás középzónája a belső lelki életet mutatja, az önmagunkhoz fűződő viszonyt jelképezi. Ha a hazugságjegyek itt érhetők tetten, akkor az illető még önmagát is becsapja, a hétköznapokban rutinszerűen torzít.

Mindig, következetesen zárt oválok, oválokban megjelenő csigavonalak, hurkok, gyakori alul nyitott ovál.

Ha az „a” és az „o” betűket nehezen vagy egyáltalán nem lehet megkülönböztetni, a középzónás betűk méretei ingadoznak, folyamatosan váltakoznak, a szóalakzatok hol csökkennek, hol nőnek, elefántvonalas kezdővonalak a középzónában.

(Folytatjuk)

Magyar ember Magyar Szót érdemel