A Sárga Malom Mozi ebben a hónapban új műfajjal, az akcióval tér vissza. Az akciófilmek népszerű kikapcsolódást ígérnek a nézőknek, erős műfaji kötöttségük miatt mégis alulértékeltek. A Sárga Malom küldetésének tekinti, hogy bemutassa: egy akciófilm gyakran túlmutat a lövöldözésen és a gyors vágásokon.A nézők most is nyitottak az új műfajra. A moziszékek hamar betelnek. Az első sorban ül Mordor és Zita, akik minden vetítésre eljönnek.
– A jól elkészített akciófilmek örökre a popkultúra részévé válnak – jegyzi meg Mordor –, de nagyon ritka, hogy a szakma is elismerje őket. A mai film kétszeres Oscar-díjas alkotás, és híressé tette mindkét főszereplőt, vagyis kivívta magának és a műfajnak a tiszteletet. Jan de Bont 1994-es Féktelenül című filmje ízig-vérig akciófilm, amelyben megismerhetjük Keanu Reeves karakterét, aki egy bombahatástalanítással is foglalkozó SWAT-rendőrt alakít, és társával együtt megment egy liftnyi embert a haláltól. Később egy városi busz utasai kerülnek bajba. Mindkét esetben közös a bombával fenyegetőző őrült személye, illetve mindkét ügybe belekeveredik Jack Traven is, aki ellen a robbantó terrorista személyes bosszúhadjáratot indít el. A robbantó által felállított szabályok és a busz utasainak viselkedése a film egyik legfőbb feszültségforrása. Emellett tanúi lehetünk annak, ahogy Jack Traven látványos akciójeleneteket és krimibe illő, bravúros leleplezéseket visz véghez. A film másik főszereplője, Sandra Bullock, Reeveshez hasonlóan kitartó és bátor karaktert alakít, akihez szintén jó pár emlékezetes akciójelenet kötődik, mint például az éles kanyar bevétele anélkül, hogy a busz lelassulna.
– Sandra Bullock, a szókimondó és szabadelvű utas, majd buszsofőr a film női szuperhőse – mondja Zita. – Érdekes, hogy míg Reeves a Féktelenül után A listás akciósztárrá vált, Bullock inkább a dráma és a vígjáték felé fordult. Kiváló, ahogyan a film a realitás és a túlzás határán egyensúlyoz. Igen realisztikusan ábrázolt akciófilm is kikerekedhetett volna a filmből, de a látványért cserébe a készítők engedték, hogy a film több ponton is kilépjen ebből. Bullock alapvetően élethű karaktert alakít, Reeves az akciójelenetek miatt változó megítélésű, ami a hitelességet illeti, de színészi tehetségéhez kétség sem fér. A robbantó viszont kidolgozatlan maradt, pedig megvolt a lehetőség, hogy a filmtörténet egyik legemlékezetesebb latorja legyen. Indíttatása nem egyértelmű, harmadik főszerep helyett csupán mellékszerepet tölt be.
– Úgy gondolom, hogy éppen ez a titokzatosság teszi Dennis Hopper antagonistáját félelmetessé és kiszámíthatatlanná. Abban egyetértek, hogy a „miért?” kérdésre nem kapunk kielégítő választ, de ha ez megtörténik, akkor talán elveszik a fókusz, amely végig a Bullock–Reeves pároson van. Sok karakterrel dolgozik a film, akiket be kell mutatni a nézőnek, de nem szabad elveszni a részletekben.
Mordor és Zita abbahagyják a beszélgetést, ugyanis a terem elsötétül, a vászon pedig megvilágosodik. Elkezdődik a vetítés. A nézők izgatottsága, ahogyan a karakterekért szurkolnak, többször is halk morajlást idéz elő a moziban. Amikor a zárójelenetben a két főszereplő egy metróban csapdába esve az autóútra zuhan, véget ér a vetítés. Amíg a nézők lassanként elhagyják a termet, Mordor és Zita megosztják egymással a filmes élményeiket.
– A Féktelenül nem véletlenül tartozik a kultuszfilmek közé. A film jól felépített történetet prezentál, kiváló karaktereket mutat be, mégis van két dolog, ami kiemeli az akciófilmek közül. A természetes hangok, amelyek a film egyik legfontosabb feszültségkeltő eszközei, a veszély és a sebesség érzetét hivatottak közelebb hozni a nézőhöz. Emellett ki kell emelni a Reeves és Bullock karakterei között kialakuló kapcsolatot, amely bár krízishelyzetben jön létre, de feszültségoldó hatása miatt a film szükséges kelléke.
– Ahogy mondod – ért egyet Zita. – Nem gondolom, hogy a két főszereplő közötti kapcsolat hosszú lesz, sőt azt is megkockáztatnám, hogy végül semmi sem alakul ki köztük. Teljesen egyetértek veled abban, hogy feszültséglevezető és -oldó szerepe van a film végi csókjelenetnek. Ez egy hosszú és kimerítő küzdelem logikus befejezése, amire nemcsak a karaktereknek, hanem a nézőknek is szüksége volt. Nem valószínű, hogy a csók egy nagy románc kezdete lenne, én inkább úgy mondanám, hogy ez az a pillanat, amikor a busz felforrósodott gumiabroncsai egy halk pukkanással leeresztenek. Eddig a pillanatig minden a tempóról, a zajról, az élet-halál harcról szólt. A film végére Annie és Jack végre kiszabadulhattak „műfaji kötelezettségükből”, és igazi, hús-vér emberekként szabadjára engedhették az ösztöneiket. A Féktelenül ezek alapján számomra sokkal több, mint egyszerű akciófilm. Vannak hibái, de a korát túlszárnyaló eleganciával vázol fel egy akciófilmes krízishelyzetet, amelyet aztán kezelni is tud.
Mordor egyetértően bólint, és kézen fogja barátnőjét.
Mordor és Zita elhagyják a mozit.



