Alex Garland Polgárháború című filmjéből már 2024-ben értesülhettünk arról, hogy az Egyesült Államokban háború zajlik, a Stephen King 1979-es regénye alapján, Francis Lawrence rendezésében készült 2025-ös A hosszú menetelésből pedig azt is megtudhattuk, hogy Amerikát egy totalitárius rezsim uralja, élén a zsarnok elnökkel. Témaválasztásában a maga kifinomult módján ezen filmek sorába tehető a Paul Thomas Anderson által rendezett Egyik csata a másik után (One Battle After Another) című alkotás is. A kultikus Vérző olaj, The Master és Fantomszál rendezője-forgatókönyvírója legújabb művében ugyan nem annyira kitapintható a disztópikus szál, mint a két említett műben, de talán éppen emiatt érezzük annyira ismerősnek. A különféle eszmerendszerek mentén megosztott társadalomban minden rétegnek megvan a saját küldetéstudata. A földalatti mozgalmak szerint a forradalmi erőszak az imperialista állam ellen az egyetlen út egy igazságosabb világ kialakítása felé. A tekintélyelvű fegyveres erők folyamatos közelharcot folytatnak a bevándorlók ellen. Cselekvési jelszavuk a következő mondatba sűríthető: „Ha meg akarod menteni a bolygót, állítsd meg a migrációt!” Ezzel egyetért az arra érdemesült kiválasztottakat toborzó Karácsonyi Kalandorok Klubja titkos társaság tagsága is, amely a fehér felsőbbrendűséget hirdeti. Ilyen környezetben a magán- és a közérdek sokszor átfedi egymást, hiszen ami jó nekem, az nyilván a közösségnek is az.
A cselekmény középpontjában a Leonardo DiCaprio által játszott Bob Ferhuson áll. A középkorú férfi korábban egy ellenállási szervezet hírhedt robbantási szakértője volt, a csoport tűzszerészeként és rakétásaként emlegették, de már évekkel ezelőtt visszavonult. A rendőrállomások, bírósági épületek, kampányirodák, bankok és az establishment számára egyéb fontos intézmények ellen gyakran támadást és szabotázsakciót indító, a bevándorlók és egyéb elesettek mellett kiálló csapat vezéregyénisége a szépséges Perfidia. A Teyana Taylor révén alakított hölgy a született forradalmár mintapéldánya, egyben Bob gyermekének az édesanyja. A pár útjai egy lebukás után válnak el, Perfidia eltűnik, Bob pedig a tudatmódosító szerek fogságában, egy menedékvárosként emlegetett, eldugott településen egyedül neveli tizenéves lányát, Charlene-t. Eseménydús múltjával látszólag leszámolt, ám a múltja vele nem, s kísértve egyszer csak felbukkan az életében, mégpedig a párt korábban üldöző s azóta már a szolgálati és a társadalmi ranglétrán egyaránt feljebb kapaszkodó Steven J. Lockjaw katonatiszt képében. A Sean Penn által meghökkentő érzékletességgel megtestesített egyenruhás elszánt, hogy ezúttal bevégezze azt, amit annak idején elmulasztott megtenni. Egyebek mellett új társadalmi státusa is megköveteli ezt tőle.
Paul Thomas Anderson, akárcsak a Beépített hiba esetében, most is egy Thomas Pynchon-regényből dolgozott, mégpedig a magyarul nem olvasható Vineland című alkotást használta ihletforrásként. Az 1990-ben megjelent posztmodern mű cselekménye 1984-ben játszódik Kaliforniában Ronald Reagan elnök újraválasztásának idején. Hősei a mozgalmas hatvanas években voltak fiatalok, az ő visszaemlékezéseiken keresztül mutatja be a szerző az amerikai társadalomban lejátszódó változásokat. Anderson valamelyest megőrzi művében ezt a kissé megmosolyogtató, lázadó és kvázi hippi vonulatot, csakhogy a cselekményt áthelyezi a jelenbe, egészen pontosan: egy jelenhez hasonló időbe. A forradalmi hév, a bizalmatlanság a másikkal szemben, a nemzet ellenségeinek titulált személyek és közösségek folyamatos üldöztetése a rendőrség és a hadsereg részéről, a hátrányos megkülönböztetésben élők önvédelmi szerveződése a kezdettől a végéig áthatja a filmet.
Nyilván nem nehéz kibogozni, hogy kinek szurkol a film, és kit érez magához közelebb Anderson, ez azonban nem akadályozza meg őt abban, hogy valamennyi csoportosulást kifigurázzon. A sok ügybuzgó társadalmi harcos és küldetéstudattal rendelkező fanatikus között az életüket a hétköznapi keretek között élni vágyók sínylik meg a leginkább a kialakult helyzetet. A rendező görbe tükröt tart a társadalom elé, és közben rendkívüli módon szórakoztat bennünket. Bob többnyire egy hosszú köpenyben ténfereg, mintha csak a Coen testvérek rendezte A nagy Lebowski Tökijének a testvére lenne, és szétszívott aggyal próbálja kitalálni, hol is van éppen, és mi a teendője. DiCaprio kiválóan alakítja a sodródó hőst, legapróbb mozdulataiban is hiteles és meggyőző. A robotos mozgással közlekedő, magát szép lassan a tébolyba hajszoló katona önmaga és az általa képviselt szervezet paródiája: Sean Penn minden gesztusából süt az irónia. Nem mehetünk el szó nélkül a Charlene karateedzőjét és a titokban a bevándorló hátterű személyek bújtatásával foglalkozó szervezet vezetőjét alakító Benicio Del Toro mellett sem, aki Sergio szenszeiként tökéletesen hozza a mexikói származású harcművészt. Végtelen lazasággal kezeli a kihívásokat, néha már-már olyan benyomást kelt, mintha a másik Anderson, a Wes által rendezett A föníciai sémában alakított szerepében maradt volna, máskor azonban rendesen oda tudja tenni magát, és olyankor mindig előrébb mozdítja a jó ügyét. Az említettek mellett itt vannak még a kacsalábon forgó villák alatti luxusbunkerokban összeverődő dúsgazdagok, akik a világot saját játszóterükként élik meg, s árja küldetéstudatukkal a fehér faj felsőbbrendűségéről folytatnak agymenéseket; továbbá a Bátor Borz Nővérei zárda lakói, akik fent a hegyen élnek, füvet termesztenek és katonai kiképzéseket tartanak; az ország minden pontján spéci kommunikációs eszközökkel és vicces jelszavakkal egymással kapcsolatot tartó államellenes aktivisták; nem utolsósorban a rendszerszintű erőszaktól sem ódzkodó, minden gyanúsra lecsapó katonai és félkatonai egységek.
Az izgalmas cselekmény, megfelelő ritmusú történetvezetés, jól kitalált karakterek, kiváló színészi alakítások és ötletes megoldások mellett a film erősségei között meg kell még említeni a szellemes dialógusokat és az eszelős humort. A nevetés felszabadító ereje révén az utóbbi segít feldolgozni a filmben ábrázolt, erkölcsi iránytűjét vesztett társadalom látványát, amely, ha nem is azonos a mi világunkkal, kísértetiesen emlékeztet arra, ezért nagyon könnyű azonosulni vele.
Nyitókép: Fotó: IMDb
