Zia homlokára egy piros csík tapadt álmában. Látta is, persze, ahogyan belenézett az álmába, látta a piros csíkot, nagyjából három milliméter széles volt, és a bal halántékától pontosan a jobbig terjedt. Azt hitte, valami öntapadós izé ragadt a homlokára, hát megpróbálta lerántani, mint a ragasztószalagot, de a csík ekkor hirtelen beljebb nyomult a homlokán, benyomta a bőrt, s közben meg is ráncosodott egy picit, mintha élne; mintha egy gyönyörű, egészséges, kicsi kígyócska próbált volna erőnek erejével behátrálni egy bőrszínű ajtón. Zia felszisszent, fel is jajdult, hisz fájdalommal jár egy ilyen erőszakos behatolás, még ijedtséggel is; egy zerge fürgeségével szökellt tehát a fürdőszoba felé, hogy megindítsa a vizet a kádnál, megragadja a tusrózsát, és a lehető legerősebb vízsugárral próbálja kimosni a piros csíkot a homlokából, mielőtt az az agyáig hatol. Az ajtóhoz ért, amikor a piros kígyócska mocorogni kezdett, már sziszegett is – teljességgel lepipálva a lány előbbi felszisszenését, hogy sziszegni így kell, vegye tudomásul a homlok tulajdonosa –, Zia a homlokához kapott, ujjai alatt egy pillanatig érezte a kis piros hüllő nyálkás bőrének hidegségét, ám ekkor felébredt. A szobában vöröses-lilás fény derengett, vagyis olyan volt a szoba, mint az ég alja hajnalhasadáskor, ám ezt a látványt az álom és az ébrenlét határának csalóka hatása is okozhatta.
Reggelre kelve megnyugvással állapíthatta meg, hogy homlokán nyoma sem látszik semmiféle behatolásnak, ám a későbbiek folyamán furcsa dolgokat kellett tudomásul vennie: fogkrémtubusáról eltűnt a piros csík, fehér kávéscsészéjének a füléről eltűnt a piros csík, konyhaasztala terítőjéről eltűnt a téglalap alakú piros csík, a tejesflakon címkéjéről eltűnt a piros csík. Zia a boltba indult, s oda belépve, zihálva nézte végig, a legkisebb részletekig, a polcokat, ám egyetlen árucikken sem díszelgett piros csík. Ahogy kilépett a boltajtón, majdnem beleütközött a helybeli plébánia kopasz gondnokába, aki évtizedek óta egy hatcentis forradást viselt a homlokán, s ez a forradás a hidegtől még inkább kipirosodott a téli időszakban, hát olyan volt valóban, mint egy igazi piros csík; arca azonban most sértetlenül, bár kissé szederjesen bukkant fel a csípős reggelben, s ugrott egyenesen Zia látókörébe, egészen közelről, és mindennemű piros csík nélkül; mi ez, mi ez, mi ez, mondogatta magában Zia elképedve, majd elindult a főutcán hazafelé, ám a negyedik háznál meg kellett állnia; rendőrautó állt ott, s a mentőautó épp akkor érkezett, vijjogó szirénázással; az úttesten felborulva hevert egy fekete motorkerékpár; tőle vagy kétméternyire, halálsápadtan, porosan feküdt egy fiatalember, s a homlokából, szabályos piros csíkban folydogált a vér, piros csíkot alkotva a bal és a jobb halántéka közt; Zia szeretett volna közelebb lépni hozzá, meggyőződni, hogy vajon a kis kígyócska mocorog-e pirosan a homlokán, s próbál erőszakkal a homlokába hatolni, ám a rendőr dühösen és határozottan szólt rá, hogy menjen a járdára, azonnal, és Zia a járda felé indult, de látta még, hogy egy valódi kis piros, fürgén tekergő kígyócska csusszan le a sebesült homlokáról, élénkpiros, nedves csíkot hagyva ott; két szempillantás alatt a járdán termett, ahol, Zia őszinte megdöbbenésére, egy szálfaegyenes I betű ácsorgott, s a piros kígyócska sziszegve futott föl a vékonyka törzsön, tűzpiros, csöppnyi nyelvecskéjét nyújtogatva tekeredett spirálba, majd még, majd még, majd még, mígnem egy szabályos, gőzölgő, vörös ponttá alakult, mint aki a pokolból érkezett, s az I betű tetején termett, megülve ott, mintha mindig is ott lett volna a helye.
