2026. február 8., vasárnap

Szerelem, szeretet Topolya központjában

Zenés előadások, filmvetítés februárban a Művelődési Házban

Topolya Község Művelődési Háza évről évre igyekszik egy-egy jeles ünnep, időszak vagy esemény apropóján kidíszíteni kirakatát, ezúttal Valentin-nap előtt a piros szívecskék, a szerelem, a szeretet és a tavasz jelképei dominálnak, ezenkívül hazavihető alkalmi idézetek várják az arra járókat. Csípe Tímea igazgatónőtől megtudtuk, hogy a kirakat látványterve Balog Bodor Sárának köszönhető.
– Fiatalos, friss és új a februárt köszöntő kirakatunk. Külön örülünk a letéphető idézeteknek, amelyeket bárki hazavihet, aki a szokatlanul hosszú és hideg tél után szeretné megmelengetni a szívét kedves gondolatokkal. A Művelődési Ház munkaközösségével figyeljük a helyzetet, és elégedettek vagyunk, mert kicsit tartottunk attól, hogy valaki egyben letépi a teljes papírt. Ezzel szemben azt látjuk, hogy egyenként kerülnek le a papírfecnik, vigyázva a többire. Amikor elfogynak, akkor pótoljuk – tudtuk meg Csípe Tímeától, aki arról is szólt, hogy február első felében több művelődési program is vár a polgárokra.
– Régóta tudjuk, hogy a topolyai közönség nagyon szereti a zenés darabokat. Nem volt tervezett, de örömteli, hogy egymáshoz közeli időpontban két ilyen jellegű és fiatalos színpadi produkciót élvezhetnek a lakosok. Kicsit szkeptikus voltam a látogatottságukban, de elszállt az aggodalmam a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ érdeklődése után. A Zentai Magyar Kamaraszínház társulata telt házas népzenei estje után jövő csütörtökön az Újvidéki Színművészeti Akadémia harmadéves hallgatói várják az érdeklődőket 19 órai kezdettel. Nagy büszkeség számunkra, hogy a hét egyetemista közül hárman – Pastyik Nóra, Mendrei Zsolt és Nagy Evelin – topolyaiak. A dalok válogatása és betanítása a helyi Dudás Bea tanárnőnek köszönhető. Ezért egyrészt kötelességünk támogatni egyetemistáinkat, másrészt kitűnő bemutatkozási lehetőség számukra, illetve ezzel is szeretnénk üzenni, hogy visszavárjuk őket Topolyára – hangsúlyozta az igazgatónő, és hozzátette, igyekeznek megtartani azt a lendületet, hogy havonta legalább egy magyar és egy szerb színházi produkciót láthasson a közönség.
– A februári szerb nyelvű gyermekszínházi előadás főszereplője február 20-án a népszerű Strahinja bűvész. Sikerként értékelhetjük, hogy ismét vetíthetünk hazai filmeket a mozinkban. Korábban ennek gátat szabott, hogy a szerbiai forgalmazók megváltoztatták a munkamódszerüket. Ez a probléma szerencsére megoldódott, és már decemberben tartottunk két filmvetítést. Február 14-én, szombaton, a szerelmesek napján tűzzük műsorra a Svadba című hazai filmet. Miután az alkotásnak január 29-én volt a bemutatója, relatív gyorsnak számít a topolyai vetítés. Különösen, ha azt is szem előtt tartjuk, hogy kisebb közösség vagyunk. Két vetítést tervezünk, 18 és 20 órakor. Az előzetes jegyeladásokból ítélve nagy az érdeklődés iránta – közölte Csípe Tímea. 
A Művelődési Ház programjaira a 024/713-515-ös telefonszámon lehet helyet foglalni vagy jegyet váltani.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Herceg Elizabetta