Keve vármegye az egykori Torontál és Temes vármegye déli részén, a Duna bal oldalán, keleten a Karas torkolatáig, nyugaton a Dunáig és a Temesig terjedt. Thuróczy krónikája szerint 1073-ban a görögországi hadjáratokból visszatérő László és Géza hercegek itt váltak el egymástól. Első leírása a XII. század végén, a XIII. század elején Béla király Névtelen Jegyzőjének munkájában, a Gesta Hungarorumban olvasható. A szerző tudni vélte, a honfoglaló magyarok elől Glád vezér Keve várába menekült, de csakhamar kénytelen volt feladni. A krónikák szerint történelme során a vármegyék közül „Keve vármegye szenvedett a legtöbbet”.
Fejér György Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis című művének IX. kötetében (Budae, 1844) kifejti: Keve vármegye alkalmasint csak a XIII. század végén vagy még inkább a XIV. század első évtizedeiben alakulhatott, mert itt a várszerkezet a legtovább tartotta fenn magát. Az Árpádok alatt utoljára Lőrincz volt a vármegye főispánja, egyúttal krassói főispán és szörényi bán. 1291-től egész 1347-ig nincsenek adataink a kevei főispánokról, 1347-ben Szécsényi Tamás, volt erdélyi vajda lett a vármegye főispánja. 1347. augusztus 27-én tartotta Keve vármegye közgyűlését Gilétfi Miklós nádor helyettese, László alnádor elnöklete alatt, Torontál vármegyével egyetemben, amely ekkorra már szintén megalakult.
Pesty Frigyes részletes kutatásai – melyeket Csánki Dezső is felhasznált s kiegészített – némi fényt derítenek a vármegye területi elhelyezkedésére és korabeli birtokviszonyaira is. Az eddigi kutatások eredményeképp három várat, három várost és hatvanhat helységet ismerünk az egykori Keve vármegyéből. A vármegye közepe táján – ott, ahol most az alibunári–delibláti homokos vidék terül el – a XIV–XV. században a Maxond kerület, Maxond mező feküdt. E terület azonban teljesen lakatlan pusztaság volt, s rajta abból az időből egyetlen falut sem említenek a följegyzések. A vármegye déli részén, a Duna mentén, három erősség létezett, közülük a legjelentősebb Keve, a király birtokában volt. A másik két erőd, Dombó (Dubovácz) és Tornistya, alkalmanként ugyancsak a király tulajdonában voltak.
Keve vármegye székhelye Keve (Kövi, ma Kevevára) volt. Keve város a középkor évszázadaiban fontos hadi és kereskedelmi központ volt. Keve-vára – az 1382-ben és 1400-ban kelt oklevelek szerint – már Imre király uralkodása alatt létezett. 1392-ben Keve városát már civitásnak, királyi városnak nevezték a krónikák, ezért történhetett, hogy a vár fönntartását 1435-ben Zsigmond király Keve város lakosainak kötelességévé tette. A város szabadalmait V. László király 1455-ben, Mátyás király pedig 1458-ban megerősítette. 1439-ben Murád szultán 130.000 főnyi sereggel benyomulván Szerbiába, Vég-Szendrőt körülvette s elfoglalta. A törökök ekkor átkeltek a Dunán, és megostromolták Keve várát is. 1458-ban a rácok kezébe került, de Mátyás király uralkodása kezdetén ismét visszakerült a magyar király fennhatósága alá. Szilágyi Mihály – aki 1459-ben megerősítette a várat, és őrséggel látta el – innen indulhatott a szerbiai hadjáratba, melynek során életét veszítette. 1478-ban az országgyűlés elrendelte a harcok során megrongált erődítmény helyreállítását. 1510-ben Kevén még számos szerb kereskedő tartózkodott, sőt török kereskedők is gyakran látogattak a városba. 1523. augusztus 6-án II. Lajos király is megfordult Kevén. A vár a mohácsi vész után török kézre került. Az 1551. évi török hadjárat azután teljesen megsemmisítette a vármegyét és Keve városát is. Keve a török hódítás kései korszakában Kubin néven kezdett szerepelni.
Pesty Frigyes Az eltünt régi vármegyék című munkájában jelezte: „Az 1498. évi országgyűlés XVI. törvényczikke, mely az ország védelméről intézkedik, Keve vármegyét már nem sorolja fel, épp úgy nincs megnevezve az 1552. évi országgyűlés XXII. törvényczikkében sem, mely az ország azon részeit határozza meg, a melyekben Szopolyai János király adományai érvényesek. Idővel még a neve is feledésbe ment, úgy hogy 1715-ben, midőn a rendek a királytól azt a biztatást kapták, hogy Csanád, Békés, Torontál, Szörény stb. vármegyék az országhoz vissza fognak csatoltatni, Keve vármegyéről nincs szó. Sőt történet- és földrajzi íróink – elkezdve Istvánffy Miklós államférfitől s történetírótól Lehoczky Andrásig – szintén nem voltak tisztában Keve vármegye holfekvésére nézve. Főleg ennek tulajdonitható, hogy a vármegye visszaállítása nem történt meg. Midőn 1779-ben Temes és Torontál vármegyék történeti joga feléledt, a régi Keve vármegyének egész területe már évtizedekkel azelőtt katonai uralom alatt állott.” A törökök kiűzése után a vármegye még a nevét is elveszítette. A katonai határőrvidék feloszlatásával az 1876. XXXIII. t. c. területét részben Temes, részben Torontál vármegyéhez csatolta.
Irodalom: Fejér, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis IX. (Budae, 1844); Pesty Frigyes: Az eltünt régi vármegyék I. – A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága; Budapest – A M. T. Akadémia könyvkiadó hivatala, 1880; Pesty Frigyes: Emlékirat gróf Lónyai Menyhért miniszterelnökhöz, Keve- és Szörény vármegyék fölélesztése tárgyában; Századok, 1872. 193–196. p.; Ivánfi Ede: Keve vármegye emléke; Századok, 1872. 149–174. p.; Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában II.; Budapest – Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, 1890; Keve vármegye visszaállítása – Adalék a közigazgatási reformhoz; Pancsován – Nyomatott Wittigschlager C.-nál, 1891. 8 p.; Christian Rezső: Kevevármegye és néhány új helységnév; Délvidéki Lapok, 1908. július 26. 2–3. p.; (C.): Kevevármegye; Délvidéki Lapok, 1908. szeptember 27. 1–2. p.; Laborcz Béla: Délvidéki vármegyéink új beosztása; Délvidéki Lapok, 1908. október 4. 1–2. p.
