A délvidéki irodalom- és művelődéstörténeti lexikon

9. rész

A „toldott-foldott várban” osztrák–magyar katonák álltak őrt, de hogy a polgári jogok is érvényesüljenek, a mohamedán lakók védelmét két török katona biztosította, akiknek állandó lakásuk volt a szigeten. Az igazságszolgáltatás ugyan az orsovai törvényszékre tartozott, és a hivatalos iratokat is a szolgabírói hivatal állította ki, valójában azonban a saját müdirjük, a török elöljárójuk bíráskodott felettük. „Ugyanaz a müdir, a jó Fázli Szádik aga, aki a negyvennyolczas évek magyar menekültjeit kormánya megbízásából a határon bevárta, és katonai díszkísérettel őket egész Viddinig elkísérte. Akkor ők védték meg a mi hontalanjainkat, most meg mi védenők az ötszáz hazátlan mohamedánt” – írta szeretett törökjeiről Kúnos Ignácz. A vert sereg láttán Fázli Szádik aga is megrendülhetett, mert amikor magára maradt, a Buda vára című török népdalt dúdolta maga elé: „Kiapadt a vize Buda forrásának, / Elnémult szent szava Buda dsámijának, / Kihalt a szerelme ifjúnak, leánynak.” Lám, ő így gyászolta a magyar földet.

Ada-Kalé szigetén a XIX. és a XX. század fordulóján egy általános és egy lányiskola működött. A nagy tekintélynek örvendő tanító (a hodsa) hatvan gyereket tanított írni, olvasni meg imádkozni. Igazi jövedelmet a sziget lakóinak az idegenforgalom jelentett, az Al-Duna és főleg a Herkulesfürdő látogatói nem mulasztották el, hogy Ada-Kalénál partra szálljanak. Kopper Irma palánkai diáklány az 1910-ben tett iskolai kirándulásról írt beszámolójában derűsen emlékezett a találkozásra: „Körülöttünk festett körmű, bő bugyogós leánykák kínálták virágaikat. Óriási bolthajtásos kapukon, falomladékok között haladtunk át, de házat alig láttunk; csak a kerítésen belül, árnyas szőlőlugasok között vannak. Amelyik az utcára épült, annak is befelé néz az ablaka. A sziget közepe táján magasan áll a mecset. Huzatos lépcsőn át jutottunk a bejáratához. Ajtaja előtt a szent kútnál törökök végezték imádság előtti mosdásukat.”

A sziget XX. századi története újra viharosra fordult: 1912 őszén a széthulló török birodalom európai részének öröksége fölött kitört a balkáni háború. A konfliktusba beavatkozott a hivatalosan „nem hadviselő” Osztrák–Magyar Monarchia is. 1913-ban befejeződött a balkáni háború, és május 12-én a szigethez érkező csónakból egy osztrák császári főhadnagy és négy magyar csendőr szállt ki, s a meglepett lakosság előtt kijelentették: „Ezt a területet a császár és a király őfelsége nevében elfoglaljuk!” Még aznap egy másik csónakon megérkezett Krassó-Szörény vármegye főispánja, alispánja és az orsovai főszolgabíró is, hogy jelenlétükkel nyomatékot adjanak a történteknek. Császárok, hadvezérek, szultánok, pasák és vezírek évszázados háborúi után Ada-Kalé most csöndesen fogadta az érkezőket. Hányattatása azonban nem szűnt meg: 1920 után Románia része lett, 1945-ben a titói Jugoszlávia sokadik „tartományává” vált, mígnem az 1970-es évek elején, a Vaskapu vízi erőmű építésekor elnyelte a földuzzasztott Duna vize.

Irodalom: [Boleszny, Anton]: Die Donau-Kataraten, veteranische Höhle und Festung Peth zwuschen Bazias, Orsova und Turn-Severin, von Anton Boleszny. Mit einer genauen Terrainskarte; Orsova – Buchdruckerei von Josef Handl, 1874; Ada-Kalé; Vasárnapi Újság, 1878. június 2. (23. szám) 349. p.; Márki Sándor: Ada-Kaleh és Pétervárad múltszázadi vártervrajzai; Történelmi és Régészeti Értesítő, 1881. 3–8. p.; Boleszny Antal: A magyar Szent Korona Orsova melletti elásatása 1849-ben és megtalálása 1853-ban; Temesvárott – nyomatott a Csanád-egyházmegyei könyvnyomdában, 1889; Ada-Kále; Ó-Becse és Vidéke, 1891. október 4. 1–2. p.; A Vaskapunál; Vasárnapi Újság, 1893. június 11. (24. szám) 418. p.; Kúnos Ignácz, dr.: Ada-Kále és népe; Budapesti Szemle, 1893. LXXIV. kötet, 62–86. p.; Die Donaustrecke Báziás – Ada-Kaleh – Eisernes Thor; Temesvár, 1894; Mihalik Sándor: Ada-Kaleh története; Lugos – Virányi János könyvnyomdája, é. n.; Emlék Adakalehból – Andenken von Adakaleh; Ferlag von Mehmed Fehmi in Adakaleh, é. n. [1900-as évek eleje] 16 korabeli fénykép; Simonyi Jenő, dr.: Az Al-Duna; Budapest – Hornyánszky Viktor cs. és kir. udv. nyomdája, 1903; [Wallandt Ernő]: Adatok a Vaskapu szabályozásának történetéhez. Írta Wallandt Ernő; Budapest – Pátria irodalmi vállalat és nyomdai részvénytársaság nyomása, 1903; [Kúnos Ignácz, dr.]: Ada-Káléi török népdalok – Gyűjtötte, fordította és jegyzetekkel ellátta Kúnos Ignácz; Budapest, 1906; K. I. [Kopper Irma]: Aldunai utunk; In: A palánkai áll. polgári fiú és leány iskola értesítője [az] 1910–11. tanévről. Közli Zakkay Aladár igazgató; Palánka – Kristofek és Blázek könyvnyomdája, é. n. [1911]; Jungmayer Mihály: Ada-Kaleh; In: Zsebatlasz naptárral és statisztikai adatokkal az 1914. évre. Szerkesztették Kogutowitz Károly Dr. és Hermann Győző Dr.; Budapest – Magyar Földrajzi Intézet R.-T. 1913. 162–167. p.; Erődi Kálmán, dr.: Az Alduna és vidéke; Budapest – Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1914; Jakobovits Elemér: Ada-Káhlén és a Kazán-szorosnál; Orodea – Sonnenfeld Részvénytársaság, 1932; Ahmet Ali, Ada-Kaleh-i imám: Ada-Kaleh sziget monográfiája. Kivonatban írta és fordította: Genovszky Béla; Orsova, 1934; Szabó Zoltán: A Vaskapun túl; Budapest – Az Élet kiadása, é. n. [1936]

Határőrvidék – „A határ az állam belső és külső, testi és szellemi erejének mindenkor hű fényképe” – írta A magyar állam déli határváltozásairól című tanulmányában Geszti Lajos. Írásának bevezetőjében kiemelte: Magyarország Kárpát-medencei határai közül a déli határ volt a legnehezebben védhető, történelmünk során az idegen hódítók okozta háborúk során folyton változott: a déli határsáv változásaiban benne van Magyarország ezeréves történelme. A magyar állam sorsa az évszázadok során rendre délen dőlt el. A honfoglalás déli vonala a Száva folyónál volt, ez lett később a közigazgatásilag megszervezett magyar állam határa is. Gyenge határ volt, mert a hódító seregek gyalogos- és lovascsapatai könnyedén keltek át rajta. Délebbre feküdt a régi római birodalom öröksége, a bizánci császárság, amely anyagi és szellemi javakban a görög és latin művelődés letéteményese volt, egyben igazi politikai nagyhatalom is, amelynek szárnya alatt barbár néptörzsek találtak védelmet, különösen a birodalmi határok mentén, így a Száva völgyében is. „Szilárd és régi volt ez a birodalom a magyarság államalkotása idején, ezeréves állam oszlopa az emberi művelődésnek. Ennek lett szomszédja a fiatal magyar állam, és ez a szomszédság évszázadokra megszabta a magyar állam sorsát” – fogalmazott a tanulmány szerzője. A bizánci birodalmat a népvándorlás, az iszlám, később a befogadott vazallus népek önállósági törekvései folytonosan alakították, mozgásban tartották, ezért a magyar állam déli határa volt a legérzékenyebb. Tudták ezt az Árpád-házi királyok is, közülük Szent László király volt, aki először megszervezte a déli határvonalat biztosító katonai erődrendszert: Szlavónia és Horvátország volt az egyik hídfő, s a Szörényi bánság a másik, közte helyezkedett el az Ozorai–Sói–Macsói bánság védelmi vonulata. A Pallas nagy lexikona szerint a határőrvidék – katonai végvidék, Militärgrenze – az Adriai-tengertől Erdélyig terjedő keskeny földrész volt, amely Magyarországot a török birodalomtól elválasztotta. A XVI. század végén ez a szervezet már 6000–7000 fegyverest tudott kiállítani. A határsáv 400 évig működött, s ha a háborúk során egyik-másik része elveszett, a királyi seregek újra visszavették azt.

A mohácsi vesztes csata után százötven éves török megszállás és pusztulás következett, és a régi határok visszaszerzésének ügye további százéves küzdelmet rótt a magyar államra. Geszti Lajos szerint Mátyás király országának ötmillió magyarjából a törökkel vívott háborúk végére, 1790-re már csak kétmillió magyar maradt, pedig ha a magyarság békében élhetett volna, ha a déli határaink biztosak lettek volna, tizenötmillió magyarnak kellett volna lennie.

A török kiűzése után, a XVIII. század végétől a magyar állam déli határvonalának védelmi határsávját a Habsburg királyok újra felállították, csak most már nem a Száva vonalán kívül, hanem a magyar határ mentén belül. Az osztrák politikai vezetőség az általános területi igazgatásból kivont, kizárólag a centralizált katonai igazgatás alatt álló határőrvidékeket szervezett. A határőrvidék igazgatása az osztrák központi közigazgatási szervek hatósága alá tartozott. Ez volt a XIX. század végén fokozatosan megszüntetett katonai határőrvidék, amely 1690–1873 között a magyar határon belül Horvát-Szlavónországtól a Havasalföld–Moldva határáig terjedt. Filep Antal szerint a határőrvidékek nemzetiségi lakossága közvetlenül osztrák irányítás alatt állt, és nem egy alkalommal a bécsi kamarilla reakciós politikai bázisát támogatta az egykorú magyar szabadságtörekvésekkel és függetlenségi mozgalmakkal – a Rákóczi-féle népfölkeléssel és az 1848–1849-es szabadságharccal – szemben.

A határőrvidék felszámolása és az ország polgári közigazgatása, törvénykezése és az országgyűlés alá helyezése fokozatosan történt, és az 1867-es kiegyezés után is elhúzódott. A magyar határőrvidéknek polgárosítása Őfelségének 1872. június 9-én kelt nyilatkozványával történt, a visszacsatolást az 1873. XXVII. t. c. iktatta törvénybe.

A határőrvidék katonai intézményként egészen 1872-ig, a terület polgárosításáig közvetlenül a bécsi hadügyminisztérium irányítása alá tartozott. Tordai György főgimnáziumi igazgató 1895-ben közzétett, A pancsovai állami főgymnasium története című tanulmányában így fogalmazott: a reáliskola alapítása idejében Pancsova, mint Militär-Gränz-Kommunität, „Magyarországra nézve idegen területhez (serbisch-banater Gränz-Regiment) és a K. k. Kriegsministerium közvetlen kormánya alatt állott katonai határőrvidékhez tartozván, természetesen maga a reáliskola is a ránk, magyarokra nézve egészen idegen, mondhatni külföldi viszonyok ráhatása és uralma alatt teljesen ausztriai rendszerű és szellemű középiskolává fejlődött, s a katonai határőrvidék polgárosítása idejéig ilyen is maradt.” 1872-ben a pancsovai főreáliskola is a magyar kultuszminisztérium irányítása alá került, s ettől kezdve programját a báró Eötvös József és társai által megalkotott, a magyar nemzeti hagyományokra épülő, 1868. évi XXXVIII. népoktatási törvény – majd annak minden későbbi változata – határozta meg.

A határőrvidék 1872-es felszámolását követően az ország déli részén megkezdődött a civil intézményszervezés hatalmas munkája, amelyről Steinbach Antal királyi tanácsos, Torontál megyei királyi tanfelügyelő Torontál vármegye és Páncsova törvényhatósági joggal felruházott város tanügyi állapota 1776/77–1889/90 című, 1892-ben megjelent munkájában érzékletes képet festett. Az egykori katonai határőrvidék városaiban – így Pancsován is – az állami hivatalokban csak fokozatosan, kellő tapintattal, „érdemeik kellő méltatása mellett” lehetett felváltani az alkalmazásban lévő német, szerb és román anyanyelvű hivatalnokokat a magyarokkal. „A kormány átmeneti intézkedéseit – fogalmazott Steinbach Antal – a legszebb szabadelvűség, sőt mondhatom, hogy a határőrvidéki hivatalnokok iránti legnagyobb jóindulat jellemzi.” A határőrvidék intézményrendszerének átalakítása így is megközelítőleg tizennégy évet vett igénybe. Fináczy Ernő, aki az egykori határőrvidéken nemcsak a honi műveltség megismertetését és terjesztését tartotta felettébb üdvösnek, de a példa termékenyítő hatásától az al-dunai magyar közösség nemzeti tudatának és önérzetének „tettre ébresztését” is remélte. Ha ezt a déli határért folytatott harcot történelmi folytonosságában nézzük, „Horvát-Szlavónországok területrendezésétől a határőrvidék megszüntetéséig kereken számítva 700 esztendő történelmének képe áll előttünk”. Mi több: a déli határsáv változásában benne van Magyarország ezeréves történelme – írta idézett írásában Geszti Lajos.

Irodalom: Magyar néprajzi lexikon; A Pallas nagy lexikona; Magyar katolikus lexikon; Steinbach Antal: Torontál vármegye és Páncsova törvényhatósági joggal felruházott város tanügyi állapota 1776/77–1889/90; Nagybecskerek – Pleitz Fer. Pál könyv- és kőnyomdája, 1892; Tordai György: A nyilvános népoktatás kezdete és szervezése Végvidékünkön – Bevezetés A pancsovai állami főgymnasium történetéből. Tordai György szerk.: A pancsovai magyar királyi állami főgymnasium értesítője az 1897/8. tanévről; Pancsova – Wittigschlager Károly, 1898; Geszti Lajos: A magyar állam déli határváltozásairól; In: Földrajzi zsebkönyv 1944; Soós István: A Horvát–Szlavón Katonai Határőrvidék – Védelem a török ellen; História, 2011. 5–6. szám; Gyémánt Richárd: A katonai határőrvidék vázlatos történelme és „statisztikája”; Aracs, 2017. XVII. évf. 3. szám, 73–83. p.

(Folytatjuk)