8. rész
Ada-Kalé, másutt Ada-Kaleh vagy Adda-Káleh. Ahmet Ali ada-kaleh-i imám kedves otthonáról írt Ada-Kaleh sziget monográfiája című könyvében tudni vélte, hogy a történelem előtti időkben Herkules volt az, aki hajóhadával elsőként nyomult be a dunai vizekre, hogy Geryontól, az óriástól és annak fivérétől az országukat elvegye. A hős Herkulesnek sikerült legyőznie a Geryon fivéreket. Győzelmét követően elhajtotta gyönyörű marhacsordáikat, a hegyvidéket pedig elnevezte Hesperiának, a lenyugvó nap országának. A monda szerint Geryon atyja Ada-Kaleh szigetének az Erythia nevet adta. Herkulesnek e hőstettét Pindarosz görög költő örökítette meg, művében azonban a sziget Continusa néven szerepel. Volt, aki úgy vélte, hogy az istenek, a királyok, fejedelmek és hadvezérek rangjához méltó táj tökéletességét a Duna közepén fekvő Ada-Kaleh sziget koronázta meg. Sokféleképpen írták a nevét: volt Ada-Kalé, Ada-Kaleh, Ada-Káléh és Adda-Kaléh is – ami egyébként magyarul Szigetvárat jelent –, de a térképeken Új-Orsovaként is szerepel. Egy itt feledett kis Törökország volt, egy darab igazi Kelet, lakóinak ősi muzulmán szokásaival, intézményeivel és különös vallási rítusaival. És amikor eltűnt, abba Galambóc vára és a Babagáj is beleremegett. Mert Ada-Kalé is maga volt a földi Paradicsom.
1444-ben, a török veszély megjelenésekor maga Hunyadi János épített új erődítményt Ada-Kalé szigetén. 1690-ben gróf Veterani lovassági tábornok újra fölvetette Ada-Kalé megerősítésének gondolatát, ám alig kezdte el a munkálatokat, 1691-ben ismét megjelentek a török csapatok, és elfoglalták az erődítményt. Veterani tábornok 1695-ben halt meg Lugos mellett, az írások szerint „ő volt az utolsó ember, aki tisztán látta Ada-Kaleh katonai jelentőségét”. Az 1699-es karlócai békekötés alkalmával Ada-Kalé török kézen maradt, akik a várat 1706-ban megerősítették. 1717. augusztus 18-án elesett a törökök számára oly fontos Nándorfehérvár is, és az erődítmény bevételét követő pozsareváci béke 1718-ban már a bécsi udvarnak ítélte Ada-Kalé szigetét is, parancsnokául pedig báró Kázmér alezredest nevezték ki. Az ő vezetése és Mercy tábornok tervei alapján a szigetet katonailag ismét megerősítették. Az erődítmény ekkor nyerte el négyszög alakját, a bástyákat pedig a török háborúk hőseiről nevezték el, így lett Károly-, Eugén-, Wallis- és Mercy-torony. Nem sokkal ezt követően, 1738-ban a török Köprülü pasa a szigetet kétszer is elfoglalta, VI. Károly azonban 1739-ben visszafoglalta azt, ám még ugyanazon esztendő márciusában Hagi Mohamed nagyvezír visszahódította, és ajándékként urának, a szultánnak a lábai elé fektette. A török fennhatóságát az 1739. szeptember 18-án megkötött nándorfehérvári béke is szentesítette. Mária Terézia uralkodása idején, 1788. február 9-én a bécsi udvar ismét hadat üzent a szultánnak, és Belgrád bevételét követően Ada-Kalé ismét császári kézre került. Az 1791. augusztus 4-én aláírt szisztovói békeszerződésben II. Lipót a háborúban elfoglalt török területekről történő lemondásra kényszerült, s így a szigetet is visszaadta a törökök kezére. Ezt követően a félholdas-lófarkos zászló egészen 1878-ig lobogott az erőd fölött. Ekkor a Monarchia csapatai egyetlen kardvágás nélkül elfoglalták Ada-Kalét.
Az eseményről a Vasárnapi Újság 1878. június 2-i száma Ada-Kalé című tudósításában így számolt be: Török végvár volt ez, „az ottomán birodalom legszélső őrállomása, melyet békés egyezség után f. év május 26-án adott át a török helyőrség a bevonuló osztrák–magyar katonaságnak”. A tudósító maga is meglepődött a pusztulásnak indult Szigetvár látványán, omladozó falakba, szétmállott, ódon folyosókba botlott mindenütt, amerre lépett. „Egy kőlépcső, melynek fokai törmelékké mállnak talpunk alatt, magaslatra visz, hol ernyős tető alatt az előtt az őrszemen álló redif foglal helyet, fegyverére támaszkodva, s álmosan tekintve a körötte zajló folyón végig.” A száz–százötven főből álló török helyőrségen kívül török családok is laktak a szigeten, akik többnyire kertészkedéssel, gyümölcs-, zöldség- és virágtermesztéssel foglalkoztak, a férfiak pedig napszámba jártak a magyar parton lévő településekre, elsősorban Orosvára.
A berlini kongresszus lezárását jelentő, 1878. július 13-án kelt szerződés azonban megfeledkezett e sokat látott dunai szigetről, majd hogy ezt jóvátegyék, a nagyhatalmak a területet – a Monarchia protektorátusaként – egyszerűen a török szultánnak adományozták. Maradt azonban a szigeten egy negyvenöt császári katonából álló helyőrség. És mert a sziget voltaképpen sehová sem tartozott, a török lakosság zavartalanul élte a maga független életét: senkinek sem tartozott katonát adni és adót fizetni. A Vasárnapi Újság 1893-ban közölt A Vaskapunál című tudósításában írta a szigetről: „A nap alkonyra hajlott, hajónk fölszedte vasmacskáit, s a leáldozó nap fényénél még láttuk Ada-Kaleh szigetét, ezt a kis darab török földet, mely voltakép senkié, mert a bölcs diplomáczia a berlini kongresszuson teljesen megfeledkezett róla. A mi országunk hát szépen rátette a kezét a kis szigetre, mely valaha – most már düledező erősségeivel – kulcsa lehetett az Al-Dunának. Néhány magyar baka szalutált hajónknak, s az apró házikók kerítései mellől egy-két befödött arczú török menyecske pillantott felénk, a parton piros fezes, rongyos török lurkók kiabáltak.” S hogy még fenségesebb legyen a táj, szót ejtett az 1738-ban a szigettel szemben, a szerb parton épült két várról is, valamint a két várat összekötő őrtoronyról, melyet akkoriban a császárné tiszteletére Erzsébet-sáncnak neveztek el. Ebből a két erődből biztosan lehetett ellenőrizni a hatalmas Dunát és vele együtt a hajóforgalmat is. Mert aki e két várnak a birtokában volt, az egyúttal a déli Duna felett is rendelkezett.
„Az 1878-ik év május havában történt, hogy végkép odahagyta a szigetet a vár török parancsnoka, és az osztrák–magyar állam oltalmára bízta alattvalói sorsát – írta Kúnos Ignácz Ada-Kále és népe című tanulmányában. – Fegyverrel vették el tőlük hajdanta, és barátsággal adták vissza”, ugyanannak a várnak a romjaival, mely még Károly császár idejében emeltek. Mindössze azt kötötték ki, hogy a sziget, névleg legalább, a török birodalom része maradjon, és hogy mohamedán lakosai továbbra is a „szultán alattvalóinak tekintendők”. Szerződésbe foglalták a megállapodást, és a sziget megkapta kiváltságos jogait. A porta Ada-Kaléra még ügyvivőt is kinevezett, és az Orsován lakó konzuljuk pedig a bécsi török nagykövetség fönnhatósága alatt állt.
(Folytatjuk)
Nyitókép: Mák Ferenc archívuma
