Baranyi Károly tiszteletére

Szinte minden különösebb beharangozás nélkül nyílt meg január 12-én Újvidéken a volt Ifjúsági Tribün képtárában egy kiváló válogatás Baranyi Károly (1894–1978) szobrásznak a hatvanas és hetvenes években alkotott művei legjavából. Csak a háromnyelvű (szerb, magyar, angol) katalógusból derül ki, hogy valójában elsősorban a magyar–szerb IPA-program anyagi támogatásából felújított, egykoron Temerinben porosodott szobrok keltek újból életre. Ugyanis a hetvenes évek vége felé a Baranyi házaspár (Károly és Zlata Markov) e községnek adományozta az újvidéki műhelyükben már alig elférő alkotásokat további megőrzésre. Nos, ezek az utolsó korszakban keletkezett – s tegyük hozzá, legjelentősebb – alkotások láthatók ismét felújítva a tárlaton, s győződhetünk meg arról, hogy valóban Baranyi Károly volt az akkori Jugoszláviában a konstruktivista, köztéri monumentalista szobrászati mozgalom úttörője. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a most kiállított alkotások jelentős részét már tartalmazta a Forum Könyvkiadónál 1974-ben megjelent, életét és műveit bemutató impozáns monográfia, s követték ezt az Életjelnél, majd a Hídban és az Üzenetben megjelent könyvek, tematikus blokkok.)

Már a múlt század elején Pechán József, Oláh Sándor, majd Medgyessy Ferenc és Pankotai Farkas Béla hatására és biztatására kezdi kialakítani szobrászi formanyelvét, hogy aztán a harmincas években az Ivan Tabakovićtyal készült négyrészes kerámiafreskóval berobbanjon az akkori Jugoszláv Királyság szobrászainak élvonalába. Ugyanis ez a pannó a Párizsban 1937-ben megrendezett világkiállításon díszoklevelet érdemelt ki. Majd ő készíti el a légierő parancsnoksága zimonyi székházára az Ikarosz című nagy méretű domborművet, amelyet máig a honi szobrászat egyik legmonumentálisabb, modern alkotásának tart a szakma. 

Ács József megállapítása szerint, tekintettel arra, hogy orvosnak készült, anatómiailag jól megismerte az emberi (s tegyük hozzá, az állati) test „szerkezetét”, s mindezt a gépek működési elvével kötötte össze. Így lett egész pályájára jellemző e párhuzam. Nos, ezt fejlesztette szinte művészi tökélyre, s így születtek azok az alkotások, amelyek a most látható kiállításon is megszemlélhetők. Szinte minden kiállított alkotásán látni, hogy őt mindig a szerkezet érdekelte és ihlette: a gerinc, a bordák, a szálkák és a mértani alakzatok: a kocka, téglalap, a gúla, a kúp… S a láb helyett a kerék. 

E kiállítás plakátján is láthatjuk a szakállas Ádámot és a szemérmetes Évát a csodálatos almafa alatt, és itt látható a több köztéri szoborrá kiöntött Oroszlán is, amelyen a kerek lábakon nyugvó testen a fej sugaras, sörényes, úgyhogy a napra is asszociál. Ki vannak állítva a Csikó és a Liba, valamint a Tehenek pásztorukkal együtt változatban is, továbbá a monumentális férfifejek közül több, köztük a legjellegzetesebb, az 1968-ban készült, szögecses Haragos férfi fej is. Továbbá a Halak egész sorozata. A puhább, lágyabb témájú restaurált és zománcozott közül kiemelkedik az 1970-ben készült Fésülködő lány vagy a két évvel később készült Csillagvizsgáló és a Gótikus kompozíció című szobor. 

A kiállítás katalógusához Luka Kulić, a Szerb Matica Képtárának művészeti igazgatója írt előszót, amelyben többek között megállapítja: „A Redukált formák és zománcfesték című kiállítás Baranyi Károly kis és közepes méretű szobrainak válogatását mutatja be. A művek egy redukált, szalonléptékű térben egységes együttesként jelennek meg, miközben megőrzik teljes kifejezőerejüket. A válogatás lehetőséget teremt az alkotói gyakorlat formai és anyaghasználati sajátosságainak koncentrált vizsgálatára. A kiállítást Erdélyi Mária szerzői fotói egészítik ki, amelyek nem pusztán dokumentálják a szobrokat, hanem értelmező réteget is hozzáadnak: nagyobb léptékű munkák részleteit emelik ki, és a zománcszínek intenzitását a fény és árnyék tudatos játékán keresztül hangsúlyozzák…

A redukált formák – az emberi és állati alakok folklór esztétikájának kubista értelmezésére épülve – ipari árnyalatú, olajbázisú zománcfesték alkalmazásával nyernek további meghatározottságot. Ez az anyag, amely a 20. század második felében széles körben jelen volt a kortárs művészeti gyakorlatban, plaszticitása, tartóssága és sokoldalú felhasználhatósága miatt számos alkotót vonzott. Baranyi Károly esetében a zománcfesték nem pusztán felületkezelő rétegként jelenik meg, hanem aktív formáló elemként, amely egyszerre határozza meg és alakítja át a szobrot, az autonóm műtárgy és a dekoratív, szinte használati tárgy határterére helyezve azt.”

A kiállítás szervezői szerint e válogatás a mindössze egyhetes újvidéki bemutatása után Temerinben is látható lesz, majd pedig a bajai Türr István Képtár ad neki otthont. 

A kiállítás anyaga e hó 19-éig tekinthető meg. A Kilátó e számában közölt fotókat Dávid Csilla készítette. Az Oroszlán című kép Erdélyi Mária szerzői fotója.