A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.
Időjárásunk a legszebb tavasz. A zord téli napokat gyorsan és minden átmenet nélkül meleg tavaszi időjárás váltotta fel. A sétálni szerető közönség csoportosan keresi fel különösen a vasúti „korzónak” elnevezett sétányt, mig a sétatér és városliget egészen üres és elhagyott. Bizony kár, hogy közönségünk attól a gyönyörű szép városligettől oly nagyon idegenkedik.
(Szabadka és vidéke 1878. április 18.)
A Sétaerdő leglátványosabb eleme a kis tó a csobogóval (Molnár Edvárd felvétele)
Régi idők tanúja (Molnár Edvárd felvétele)
A 18. és 19. század fordulóján az egész Habsburg-birodalom területén fellendült a selyemhernyó-tenyésztés, illetve a selyemgubó előállítása. Mindehhez olyan növényekre is szükség volt, ami megfelelő táplálékot és otthont ad a selyemhernyóknak. Az 1780-as években Bécsből Szabadkára is megérkezett a javaslat, hogy minél több eperfát telepítsenek. Erre a Bajai út környékét szemelték ki, de az eredmények nem bizonyultak kedvezőeknek. Ennek ellenére az eperfák telepítése nem állt meg, és például 1821-ben 725 eperfát ültettek el többek között a mai Sétaerdő területére. Az eperfa telepítése és a selyemgubó előállításának erőltetése azután a 20. század elejéig tartott.
Szabadka legnagyobb és legnagyobb múltra visszatekintő parkja az úgynevezett Sétaerdő, amit az idők során különböző nevekkel illettek. Nevezték Városligetnek, Epres-erdőnek, míg jelenleg elsősorban Séta-, illetve Kiserdőként emlegetik, szerb nyelven általánosnak tekinthető a Dudova šuma elnevezés. A Sétaerdő jelentőségéről remek képet ad Kosztolányi Dezső Aranysárkány című, Sárszegen játszódó művének egyik helyszíne, a városerdő, amit a szabadkai Sétaerdővel azonosít az irodalomtörténet. Ebben ezt olvashatjuk: Ami társadalmi élet volt még, az kizárólag a városerdőben központosult.
Dr. Györe Kornél Szabadka településképe című 1976-ban megjelent kötetében ezt olvashatjuk: Szabadkán ma csak a városligetet nevezhetjük valódi parknak, amely megfelel a kultúrparkok (városi parkok) követelményeinek. A városliget történeti magját a XVIII. század végén keletkezett epres kert képezi. Rendezését Vlassits Gábor mérnök kezdte meg. Györe Kornél a park teljes területét 9,36 hektárban határozta meg.
A Sétaerdőre vonatkozó első feljegyzések az 1700-as évekből származnak. A köztudatban az a nézet él, hogy a park története az eperfák telepítésével kezdődött. Ám a park történetét megíró Kladek Ervin kifejti, hogy a területen minden bizonnyal ezt megelőzően is folyt tudatos fatelepítés, hisz az 1970-es években végzett felmérés során több tölgyfát is regisztráltak, amik életkora a becslései szerint több, mint 250 esztendő volt.
A Sétaerdő első írásos emléke a pravoszláv temető létesítéséről szóló dokumentumból származik, hisz annak helyét a park mögött jelölték ki, és a mái napig ezen a területen található. Egy 1783-ban kiadott térképen megfigyelhető a park, ám akkor nagyobb területet foglalt el, mint napjainkban, és egy elkülönülő zöldfelületet is magába foglalt. Szabadka városi tanácsa 1796 márciusában arról hozott döntést, hogy eperfákat ültessenek a park területére.
A park első vázlatos alaprajza 1805-ből származik, és ezen három különálló részt tüntettek fel. Egyik rész volt a közhasznú, amit az emberek ott-tartózkodására szántak, míg egy másik részét eperfák telepítésére szánták, valamint egy sűrűn benőtt földterületet is elkülönítettek. Annak ellenére, hogy ezen az alaprajzon nem látszódott a park pontos kialakítása, Kladek Ervin szerint feltételezhetően a kor szokásainak megfelelően geometrikus stílusban, vagyis a barokk stílusban alakították ki. Kladek azt is megjegyzi, hogy a park nem volt olyan grandiózus kialakítású, mint más településeken, és nem kapott annyi figyelmet, aminek okát abban látja, nem volt egy olyan városvezető, vagy közterület-rendező, aki teljes mellszélességgel odaállt volna a park létesítése mellé. A gazdasági hasznosítására fókuszáltak, és ez hosszú évekre meghatározta a park kinézetét.
Az 1860-as években, miután a város vezetősége felismerte a parkok jelentőségét, döntöttek arról, hogy a parkot felújítják. Akkorra már sok kiszáradt fa volt a területén, és az akkori városi főkertészt, Morava Jánost Bécsbe és Budapestre küldték el, hogy tanulmányozza az ottani parkokat. Ebben az időben azt is kezdeményezték, hogy a parkot kerítéssel vegyék körül, hogy megakadályozzák az állatok bejutását. 1866-ban döntés született a park felújításáról, és a feladattal Morava Jánost bízták meg. Öt évvel később a kertész beszámolójában arról ad hírt, hogy a munka számos akadályba ütközik a polgárok fegyelmezetlensége miatt, akik bemennek a parkba (az időközben kiásott árkon át), és tönkreteszik a zöldfelületeket, és ő is kerítés felhúzását kérvényezi.
A Szabadka és vidéke 1878. szeptember 12-én megjelent számában a szerző a Sétaerdő (akkori nevén a Városliget) látogatottságára panaszkodik.
A palicsi erdő és a városliget néptelenségének oka a távolságban keresendő; az előbbinek élvezetéhez csak kocsin vagy vasúton juthat a közönség, az utóbbiéhoz pedig csak hosszú, poros utcákon való gyaloglás után; a tulajdonképi séta az erdőben oly kényelmetlen elő- és utó kényszer sétával van összekötve, hogy sok embernek nincs kedve az előbbiért e két utolsót megtenni.
1886-ban egy jelentés került a város vezetői elé, amiben arról adnak hírt, hogy nincs elegendő pad a parkban, és tönkrementek az információs táblák is. Ezután döntés születik, hogy húsz padot és a házirendet tartalmazó két táblát helyezzenek ki. Ugyanakkor arról is rendelkeznek, hogy a parkba hársfákat telepítsenek. De a park ennek ellenére nem kapott kellő figyelmet. Minderről így tudósít a Bácskai Hírlap 1899. június 7-ei száma:
Úgy hívják, hogy városliget. Pedig éppen olyan kevés köze van ennek a ligetnek a városhoz, mint amennyire a város nem törődik vele. Éppen a napokban lezajlott népünnepély győzhette pedig meg hatóságunkat arról, hogy bizony szüksége volna ennek a városnak egy olyan ligetre, a melyben a nép kereshetne szórakozást.
A 19. század végén egy sportpályát létesítettek a szabadkai gimnázium szükségleteinek kielégítésére. A területről minden fát eltávolítottak, majd később labdarúgópályát alakítottak ki.
Ahogy haladt az idő, egyre több idős fát kellett eltávolítani, így 1904-ben is sok, elsősorban eperfát vágtak ki. Kovács Sztrikó István, a város akkori főkertésze azt kérte a vezetőktől, hogy a kivágott fát az üvegházak fűtésére használják el, ugyanakkor arról is döntöttek, hogy a területen működő étterem kerthelyiségét megnöveljék.
A Sétaerdőhöz ma a város központjából egy sugárúton keresztül juthatunk el. Egy ilyen sugárút terve már a 20. század elején megszületett, és az akkori tervek szerint az út egyenesen a park bejáratához vezetett volna, ahol egy nagyobb étterem kialakítását tervezték, míg a park közepén egy kör alakú sétány kapott volna helyet, több fasorral és szezonális virágokkal.
Minderről ezt olvashatjuk a Bácskai Hírlap 1903. május 21-ei számában:
Sokkal fontosabb, minden tekintetben a Battyány-utcza meghosszabbítása a városligetig. Szabadka mai viszonyait, az okszerű fejlesztés feltételeit, szépészeti, egészségügyi, forgalmi, ipari és kereskedelmi, de sőt még kulturális érdekeket is tekintve a város körpontjának a városligettel leendő összeköttetése kellene, hogy a hatóság főgondját képezze. [...] Összeköttetést kapna a lakosság a városerdővel. Boulevard, nagyvárosi boulevard alakulna, melyen a kereskedelem és ipar díszes elárusító telepeket rendezne be mintegy akaratlanul.
A Sugárút, vagyis a Tito marsall fasor megnyitására azonban több, mint fél évszázadot kellett várni.
A két világháború között Kladek Ervin szerint a Sétaerdő népszerű kirándulóhely volt, és elsősorban tavasszal és ősszel látogatták, míg nyáron az emberek inkább Palicsra jártak.
A második világháborút követően a korábbinál is kevesebb figyelem irányult a park növényállományára. Az ott lévő épületek, mint például az üvegház és az étterem, lassan tönkrementek, és a növényzet teljesen elvadult. A Spartacus teniszklub megalakulását követően a zöldfelületek rovására a park területén teniszpályákat alakítottak ki, majd az 1960-as években az egyetemistaotthon, nem sokkal később pedig a sportcsarnok is a területén épült fel. Utóbbi a park egykori főbejáratát tette tönkre. Az eredeti bejárat két részből állt, négy párhuzamosan futó fasorral, amik a központi kompozícióig vezettek. Ebben az időben tervek születtek a park kibővítésére is, ám mindezeket a terveket elvágta egy újabb beruházás, az építőmérnöki kar épületének építése. 1973-ban pedig a park környéke egy újabb tartalommal bővült, megnyitotta kapuját az új fürdőkomplexum.
1976-ban megindultak a munkálatok a park rekonstrukcióján. A feladattal Pisanić Ružicát és Kladek Ervint bízták meg, akik a növényállomány minél jobb megőrzésének elvét követték. Ekkor végezték el a park főbejáratának betonozását, valamint egy betonozott körutat is kialakítottak.
A Sétaerdő 1945 után május elsejei rendezvényeknek adott otthont, amit minden évben a terület rendezése előzött meg. A Magyar Szó 1975. április 25-ei számában is erről tudósított:
Teljes gőzzel dolgoznak a szabadkai erdőtelepítők a sétaerdő rendbehozásán, hogy nevének megfelelő legyen rendeltetése is: egészséges sétákra, kellemes pihenésre szolgáljon. Április 14-e és május elseje között mindennap délelőtt és délután is dolgoznak a középiskolák és helyi közösségek erdőtelepítő ifjúsági brigádjai. Gyűjtik a leveleket, lehullott ágakat, bővítik a sétányokat. A munkálatokban összesen 24 brigád vesz részt.
A Magyar Szó 1977. március 3-ai számában Szabó Zsombor okleveles mérnök azt nyilatkozta, hogy ha megvalósul a Sétaerdő részletes rendezési terve, soha többé nem lesz az a csendes, nyugodt és hangulatos sétány, mint valamikor. A jövőben a Sétaerdőnek más szerepe lesz, urbanizált környezetté válik, sokrétű funkcióval ellátott parkká alakul át.
Az 1970-es évek óta folyamatosan történtek kisebb-nagyobb beruházások a területen, ám azt nem mondhatjuk el továbbra sem, hogy a rendezése kiemelt figyelmet kapna. Az elmúlt évtizedekben a korábban említett betonjárda mellett egy tartán borítású, egy kilométer hosszú futópálya is létesült a területen, valamint játszótér és szabadtéri edzőterem is helyet kapott benne, ugyanakkor egy körbekerített kutyás játszóteret is kialakítottak, valamint egy kis tavat egy csobogóval. A park egyik forgalmas helyén három gránittömb található, ami Dren Mandićnak, a tragikus körülmények között elhunyt szabadkai hegymászónak állít emléket. A már korábban említett teniszpályák sora azóta tovább bővült, sőt kispályás labdarúgópályát is kiépítettek, a korábbi gyakorlatnak megfelelően szintén a zöldterületek kárára. A parkok egyik leglátványosabb elemét a virágágyások jelentik, ám ezt a Sétaerdőben hiába keressük, a központi kompozíciója alacsony növésű díszcserjékből áll.
Vidámpark a Sétaerdőben az 1970-es években (Fotó: A Szabadkai Történelmi Levéltár gyűjteményéből)
Kladek Ervin számításai szerint a park vonzáskörzetében több tízezer polgár él, ezért arra is számítani kell, hogy egy időben akár ezernél is többen látogathatják meg, ez azonban koránt sincs így.
Erre Györe Kornél is utal a már említett művében: A távlati alakítás során tovább kell fejleszteni a funkcionális területek lehatárolását oly módon, hogy külön területet kell biztosítani a csendes pihenés, a kiszolgáló létesítmények, a testedzés, a tömegmegmozdulás és a gyermekfoglalkoztatás számára. A várostest egészéhez viszonyítva az egyetlen kultúrpark félreeső helyzetben van, ezért látogatottsága nem kielégítő.
A Sétaerdőben számos növényfaj példányait megfigyelhetjük, ám a park egésze arról tanúskodik, hogy nincs konkrét elképzelés a rendezésére és a hasznosítására vonatkozóan, mintha csak alkalmi beruházások, ültetések adnák meg eklektikus kinézetét. Ezzel párhuzamosan a polgároknak a hozzá való viszonyulása is hagy kivetnivalót maga után. A Magyar Szó 2008. február 8-ai számában Elhanyagolt Sétaerdő címmel ezt olvashatjuk:
A Sétaerdő elhanyagolt állapota sokakat felháborít. Néhány helyen megrongált szemeteskosarakba botlunk, hulladék és szemét borítja az erdőt, és padok csonkjai várják a megpihenni vágyókat. A letört szemeteskosarak, a megrongált padok és a sok eldobált hulladék sajnos hűen tükrözi, mennyit jelent számunkra a környezet megóvása. Egyesek még attól sem riadnak vissza, hogy éjjelente a Sétaerdő területére rakják le a szemetüket.
A cikk óta csaknem húsz év telt el, de ma is írhattuk volna, viszont a fák sokasága és a csend, ami oly ritka városunkban, továbbra is joggal teszi egy vonzó pihenőhellyé.
Nyitókép: A futók előszeretettel használják a tartánborítású futópályát (Molnár Edvárd felvétele)
