2024. július 24., szerda

A nagyjárásiak nagy találkozója

Újra találkoznak a Feketetó közelében lévő kiterjedt tanyavilág egykori lakói és azok leszármazottai

A Törökkanizsáért Egyesület április 13-án, szombaton szervezi meg a Nagyjárásiak Nagy Találkozóját, vagyis a Feketetó település közelében lévő tanyavilág egykori lakóinak és leszármazottainak összejövetelét. Az eseményre az egykori Nagyjárás helyén kerül sor 10 órai kezdettel, a rendezvényen emlékkeresztet szentelnek a tanyavilág és lakói emlékére. A találkozót követően 13 órától a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület székházában alkalmi műsor következik, valamint a tanyavilágot bemutató kiállítással is készülnek. A szervezők élőzenével és ebéddel is kedveskednek a résztvevőknek.
Arra, hogy valójában milyen is volt a nagyjárásiak élete évtizedekkel ezelőtt, egyre kevesebben emlékeznek, közülük néhányan azonban a közelgő találkozó alkalmából velünk is megosztottak néhány érdekes történetet. Nemrégiben ugyanis Törökkanizsára látogattunk, hogy találkozzunk a rendezvény megálmodóival és első kézből szerezzünk tőlük információkat. Arról kérdezősködtünk, milyen volt az élet a Feketetó környéki tanyavilágban, mennyire voltak összetartóak az ott élő emberek, milyenek voltak a lakodalmak arrafelé, hogyan élték meg a gondtalan gyerekkort és az olykor szürke, máskor mozgalmas hétköznapokat. Csanádi Károly, a találkozó szervezője elmondta, hogy az egykori tanyavilágból a legtöbben Törökkanizsára költöztek, és az évek alatt sokan emlegették, hogy jó lenne egy találkozót szervezni.
– A tanyák száma a 70-es években kezdett megfogyatkozni, és mára már csak négy személy él azon a területen. A község más településein szinte minden évben szerveznek valamilyen rendezvényt vagy összejövetelt, nálunk azonban ötven éve nem volt semmi hasonló. Úgy éreztük, itt az ideje, hogy mi is szervezzünk egy találkozót, ezért a Törökkanizsáért Egyesülethez fordultunk segítségért. Az eredeti elképzelés az volt, hogy csak összejövünk egy találkozó erejéig, és jól érezzük magunkat együtt, utána azonban jött az ötlet, hogy állítsunk egy keresztet is, illetve legyen művelődési műsor is. A kereszt már a helyére került, a szentelés viszont április 13-áig várat magára. Az ünnepségre az egykori tanyavilág lakóit és a családjukat hívtuk meg. Egy kiterjedt tanyavilágról beszélünk, 80 tanyát sikerült összeírnom, de ez a szám egy bizonyos időszakban elérte a 100-at is. A tanyák helyei a mai napig látszódnak, de az emberek már eltűntek onnan. A 60-as és 70-es években a kommunista vezetés megsemmisítette azokat. Bácskában például az áramot is kihúzták a tanyákra, nálunk viszont nem, így szépen lassan az emberek betelepültek Törökkanizsára. Az épületeket elhordták és elbontották, mindent felhasználtak belőlük, amit csak lehetett, majd máshol folytatták az életüket – mesélte Csanádi Károly, aki hozzátette, amikor meghívták az embereket az eseményre, mindenki nagyon örült, hiszen a legtöbben már nem is bíztak abban, hogy egy ilyen találkozó egyszer még létrejöhet az életükben.
– Mi sem gondoltuk, hogy ilyen nagy lesz iránta az érdeklődés. A tanyákat úgy írtuk össze, hogy elindultunk az úton előre, és sorba vettük őket a jobb és a bal oldalról is. A tanyák végig az út mentén és a járásban helyezkedtek el egykoron. Gyerekkoromban a legközelebbi iskola a feketetói volt, ami hat kilométernyi távolságra helyezkedett el. A legtöbb esetben oda jártunk gyalog, telente pedig lovakkal húzott szánkóval. Őszintén inkább a lovakat akarták megsétáltatni, mint minket iskolába vinni, de ennyi segítséget azért csak kaptunk. Akkoriban gyerekként az állatokat őriztük, játékokat faragtunk, üveggolyóztunk, sőt egy időben még focilabdánk is volt. Nyaranta vasárnaponként összejött a tanyavilág apraja-nagyja egy jó kis focimeccsre. Szinte minden télen esett a hó, így szánkózni is sokat tudtunk – emlékezett vissza Csanádi Károly.

A valamikori tanyavilág lakói ma is szívesen emlékeznek vissza a régi időkre

A valamikori tanyavilág lakói ma is szívesen emlékeznek vissza a régi időkre

– Ahogyan már említettem, a 60-as és 70-es évekre a fiatalok már elkezdtek elvándorolni a tanyavilágból, és a gyermekeik már jobbára Törökkanizsán jártak iskolába, így nekik már nem kellett ennyit gyalogolniuk. A végére csak az öregek maradtak kint, ám miután velük sem volt, aki foglalkozzon, szépen lassan ők is beköltöztek, és a 80-as évekre rohamosan megindult a lakóhely-változtatás. Emlékszem, gyerekkoromban minden két hétben bált szerveztek. Volt saját zenekarunk, vőfélyünk és aktív közösségi életet éltünk. A rendezvényeket ott, helyben a tanyavilágban tartottuk, valaki házában. Nem voltak a maihoz hasonló báltermek. A szobákból a bútorokat átpakolták egy másik helyiségbe, és ott ment a mulatság. Sokszor a nagybátyám házában került erre sor, ahol italt is mértek. Napközben ment a munka, estefelé pedig összejöttek az emberek beszélgetni, kártyázni és szórakozni. Akkoriban nem volt olyan, hogy rápihentünk a bulira, munka után egyből mentünk. A közbiztonságra sem lehetett panasz, a tanya körbe volt kerítve, a legtöbb helyen azonban kapu sem volt, mégsem loptak az emberek. Annyi különbség volt, hogy szombaton délután már nem nagyon dolgozott senki, az ünnepnek számított, akkor már sültek a különböző kalácsfélék. A gyermekek feladata szombatonként mindig az udvarseprés volt, azt kötelezően meg kellett csinálniuk, vasárnaponként viszont senki sem dolgozott, olyankor a délutáni órákban összeültek, beszélgettek és pihentek az emberek. A tanyákat mindig gyönyörűen bemeszelték és az udvarban is rend volt. A 60-as és 70-es években kézzel folyt a munka, később megjelentek a kombájnok is. Az emberek nagyon összetartottak és kisegítették egymást. Én csak hallottam róla, hogy az 50-es években, amikor valakit elvittek katonának, akkor összefogott a tanyavilág, és annak a földjén is elvégezték a szükséges munkálatokat, hogy ne maradjon ki semmi. Ha bárki segítségre szorult, annak mindig segítettek. Legalább 400 ember élt akkoriban a tanyavilágban, ráadásul nem is csupán 1-2 gyerek volt a családban divat, mint ma. Az én nagymamámék például 22-en voltak testvérek, igaz, annak csak a fele nőtt fel. Sokan betegségben vagy a háborúban vesztek oda – mesélte a szervező, hozzátéve, hogy templomba Feketetóra jártak, kivéve a nagyobb misék, esküvők és elsőáldozások alkalmával, olyankor Törökkanizsára mentek.
– A lakodalmak az előkészületekkel együtt legalább egy hetesek voltak, az asszonyok azonban már két héttel az esküvő előtt vasárnap elkezdték a tésztát gyúrni. Időben elkezdték, hogy jusson mindenre idejük. A birkát mindig szombaton reggel vágták le és friss húsból főzték a lakodalomra az ételt. Akkoriban nem volt hűtő, a kútba engedték le a dinnyét, a sört, vagy a zöldséget, máshogy nem lehetett lehűteni ezeket. Baromfit mindenki nevelt háznál, tehát kéznél volt a hús és a tojás is. A lakodalmak csak sátrakban zajlottak, hiszen nem voltak nagy termek. A tanyákon élő családok közül sokan rokonságban álltak egymással, ezért nagy lagzikat tartottak. Egy jó lakodalom másnap délig tartott, nem úgy, mint most. A zenészek is másnapig maradtak, egészen addig, amíg el nem ment az utolsó vendég. Az ajándékozás is máshogy nézett ki, főként konyhai eszközöket adtak ajándékba. A menyasszony és a vőlegény násznépe pedig külön háznál mulatott. A házban a menyasszony násznépe várta vissza az új asszonyt, és még csak utána, hajnali 2-3 óra felé kezdtek el igazán mulatni az emberek – fogalmazott Csanádi Károly.
 

Együtt a cséplés is könnyebben ment

Együtt a cséplés is könnyebben ment

Az emberek nagyon összetartottak és kisegítették egymást

Az emberek nagyon összetartottak és kisegítették egymást

Az egykori tanyavilágban élt a 92 éves Farkas Ferenc is, aki saját bevallása szerint már szintén nagyon várja a találkozót.
– 1952-ben elvittek katonának és 1954-ben mentem haza a tanyára, majd 56-ban megnősültem. Nagyjából négy éven át még kint laktunk, majd megvettem Törökkanizsán egy kisebb házat, ahhoz hozzáépítettünk és lassan oda költöztünk. Akkoriban kevés volt a föld és a nagyobb településeken több volt a munka, ezért sokan elhagyták a tanyákat. A találkozóra mindenképp elmegyek, ha valaki elvisz, mert magamtól sajnos már nem birok ilyen sokat menni – mondta mosolyogva Farkas Ferenc.
Az emlékkeresztet, amelyet a valamikori tanyavilág lakóinak adományaiból emeltek, Popovity Péter törökkanizsai falugondnok készítette, aki elmondta, hogy a kereszt 5 méter magas, amelyből 1 métert leengednek a földbe, és betonból készült, hogy tartós legyen.
– A helyszínen kiástunk egy köbméter földet, amelyben előkészítettük az alapot. A keresztet beleállítottuk, beékeltük és körbesaluztuk, majd több mint egy köbméter betonnal beöntöttük. A szállítás során kicsit izgultam, hogy el ne törjön, ám mivel rendesen bevasaltam betonvassal, nem lett semmi baja. A keresztet szépen legletteltük és lefestettük, valamint az adományozók nevét tartalmazó táblát is rátettük. Szeretném kiemelni, hogy a Turul-szobrot én restauráltam, a Ricze Emlékházban található Szent Mihály-szobrot pedig én készítettem – fejtette ki a falugondnok, aki abban bízik, hogy a kereszt sokáig őrzi majd az egykori tanyavilág és lakói emlékét.
 

Nyitókép: A Nagyjárás zenekar az 1967-es óévbúcsúztató mulatságon