Az év utolsó előtti napján már célkeresztben vannak a szilveszteri előkészületek. A tűzhely egyik főzőlapján nagy fazékban békésen rotyog a szárma – hatalmas mennyiségben, ami nem is baj, hiszen köztudott, hogy minél többször melegítjük fel, annál finomabb –, a másikon a lencse fő, a sütőben pedig a malac pirul, no, nem szégyenében, hanem a rálocsolt sörtől. A hűtőben két tálban oroszsaláta és rizssaláta tornyosul, mellette lapul a frissen reszelt torma és a mustár, amelyhez majd másnap csatlakozik a főtt kolbász és a virsli. A menü szinte minden évben egy és ugyanaz, függetlenül attól, hogy hiszünk-e az újévi ételekhez fűződő bőségvarázsló hiedelmekben vagy sem. Ezt láttuk a nagyszüleinktől és a szüleinktől, és mi is ezt a hagyományt visszük tovább.
De nem csak a magyar kultúra gazdag a szilveszteri babonák terén. A világ számos országában is voltak, és ma is vannak olyan gasztronómiai szokások, amelyek a szilveszterhez vagy az újévhez kapcsolódnak. Sok helyen azért készítenek az év ciklusának befejezéseként kör alakú süteményeket, mert hagyományosan szerencsét hozónak tartják őket. A hollandok például emiatt esznek az újév napján fánkot, az oliebollent, amely „olajos golyókat” jelent. Az argentinok, a spanyolok, az olaszok és a kubaiak nem pezsgővel várják az éjfélt, hanem tizenkét gömbölyű szőlőszemmel, mindezt abban a hiszemben, hogy az elkövetkező tizenkét hónap szerencsés lesz.
Hozzánk hasonlóan más népeknél is jót ígér a disznóhús és a hüvelyesek fogyasztása. Az olaszok a töltött disznólábat lencsével, csicseriborsóval körítik, hogy egészségesek és szerencsések legyenek. Az angolok is a disznóhúst részesítik előnyben, viszont a lengyelek, a németek és a skandinávok az újév első napján elsőként pácolt heringet esznek a szerencse reményében. Az Egyesült Államok déli részén sertéscombbal megbolondított babételtől várják a gyarapodást és a sok pénzt, ám az úgynevezett szerencsehozó zöldségeket – a spenótot és a káposztát – sem hagyják le a tányérjukról, mert nagy leveleik a papírpénzt, a zöldhasú dollárt jelképezik.
A keleti népek – mily meglepő – a rizst tartják szerencsés ételnek, ezért a dél-koreaiak az étkezést ilyenkor tradicionálisan egy savanyú levessel kezdik, benne rágós, vékonyra szelt rizstésztával, főtt tojással, algával vagy zöldhagymával. Mivel a koreai emberek nem a születésnapjuktól, hanem újév napjától tekintik magukat egy évvel idősebbnek, így abban határozzák meg a korukat, hogy az eddigi életük során hány tányér levest fogyasztottak el. Egyébként az ázsiai kultúrában a tészta hossza szimbolizálja az élet hosszát is, a japánok is hagyományosan újévi sobát, egy hajdinaalapú tésztát tesznek az asztalra, a japán buddhista szerzetesek pedig rizstésztát esznek január 1-jén. A kínaiak is igyekeznek felzárkózni, az ő népszerű újévi csemegéjük a hosszú élet tésztája, amely egyetlen, véget nem érő hosszúságú tésztaszálból áll, és arra különösen odafigyelnek, nehogy elkészítés közben véletlenül elszakadjon. Egyébként az újévi ünnepek során általában többet esznek, mint máskor, azzal a különbséggel, hogy ők nem virslit és disznóhúst tálalnak fel, hanem garnélát minden mennyiségben, lencse helyett különféle édes és sós töltelékű tésztabatyut, főtt és sült halat, bőséghozó citrusokat, valamint egész csirkét, fejestül-lábastul, ugyanis ez jelképezi az egységet és a családi összetartást.
Nem tartom magamat babonásnak, de arra természetesen odafigyelek, hogy a kínaiaktól eltérően hal és baromfi semmi körülmények között ne kerüljön az asztalra, mert a csirke elkaparja a szerencsét, a hal elúszik vele egészen Kínáig, a pulyka pedig haragot hoz, ha január 1-jén esszük.
Bizonyíték ugyan nincs arra, hogy a ropogós malacpecsenye elfogyasztása, valamint a lencseevés miatt valóban bekövetkezik-e a szerencse és az előrevetített gazdagság, de úgy gondolom, ártani nem árt, ha évről évre betartjuk ezeket a szokásokat. Ha mást nem, legalább megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, hiszen mi igazán minden tőlünk telhetőt megtettük annak érdekében, hogy az előttünk álló új esztendő szerencsés legyen.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com
