A magyarkanizsai városháza dísztermében kedden tartották meg az Innovatív szolgáltatás a többszörösen marginalizált családok helyzetének javítására a megerősítésükön keresztül című projekt ünnepélyes zárórendezvényét. A projekt Magyarkanizsa községben valósult meg a Német Fejlesztési Ügynökség (GIZ) támogatásával, valamint a Szerb Köztársaság Munkaügyi, Foglalkoztatási, Veterán- és Szociális Ügyi Minisztériumával való együttműködésben.
A zárórendezvényen bemutatták a projekt azon legfontosabb eredményeit, amelyeket elértek a község területén. Az egyik legérintettebb település Horgos, ahol a program keretében különösen nagy hangsúlyt fektettek a roma közösségre és a helyi szintű inklúzió erősítésére.
A zárórendezvény résztvevőit Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is üdvözölte, majd részletesen bemutatták a programot és annak eredményeit. Mindezekről lapunknak adott nyilatkozatában Telek Krisztina, a Magyarkanizsai Szociális Központ igazgatója bővebben is szólt.
– Magyarkanizsa község területén, legfőképp Horgoson, olyan súlyos mélyszegénységben és hátrányos helyzetben él a lakosság egy része, hogy elengedhetetlen volt megfelelő lépéseket tenni a felzárkóztatás és az élethelyzeten való javítás érdekében. Ezzel összhangban a Német Fejlesztési Ügynökség is támogatást nyújtott Magyarkanizsa önkormányzatának a szociális ügyi minisztériummal karöltve, és ebből született meg 2024. szeptember elseje óta tartó projektum, amely több részből áll – magyarázta az igazgatónő, majd kiemelte, hogy fontos részét képezi a projektnek a terepi dolgozók bevonása.
– Ők négyen tizenhat családdal dolgoztak nap mint nap azért, hogy kellőképp felzárkóztassák azokat, akiknek az élet minden területén segítség kellett a beilleszkedéshez. A terepi munkások hidat képeztek ezen lakosok és az intézmények között. Emellett az Auxilium Oktatóközponttal együttműködve megvalósultak azok a továbbképzések, amelyekkel javítani tudtunk a gyermekek, a pedagógusok és a más szférában dolgozó szakemberek képesítésén – magyarázta Telek Krisztina, akitől megtudtuk azt is, hogy ez a pályázat annak a hatalmas felzárkóztató tevékenységnek a része, amelyet Magyarkanizsa önkormányzata folytat 2023 óta.
A projekt keretében 16 családdal, megközelítőleg 80 személlyel dolgoztak együtt a szociális központ munkatársai, akik csaknem 400 családlátogatást valósítottak meg, illetve 150 gyermekkel foglalkoztak a szolidaritás és az egyenlőség, illetve az erőszakmentes kommunikáció területén. Az sem mellékes, hogy 60 olyan személyt is felkaroltak, akiknek életvezetési tanácsokra volt szükségük, sőt az esti iskola keretében befejezhették a félbehagyott általános iskolai tanulmányaikat. Telek Krisztina azt is hangsúlyozta, hogy tűzzel-vassal harcoltak azért, hogy megmaradjon a pályázat folytonossága, amelyre az önkormányzat nyitottsága is esélyt adott.


