2026. február 24., kedd

Vučić: A 2030–2035-ös terv nem attól függ majd, ki lesz hatalmon

Aleksandar Vučić államfő ma bejelentette, hogy március 5-e és 10-e között ismerteti a Szerbia számára készülő 2030–2035-ös fejlesztési tervet. Hangsúlyozta: a program nem attól függ majd, ki lesz akkor hatalmon, és ő maga sem lesz már államfő, mivel addigra lejár a második mandátuma.

– Ez a szerbiai polgárok terve, nincs köze ahhoz, ki és hogyan lesz hatalmon. Én biztosan nem leszek elnök – mondta az újságíróknak a Szerbia Palotában.

Vučić szerint átfogó és összetett tervről van szó, amely meghatározza, mit kell az államnak tennie, illetve miben kell változtatnia ahhoz, hogy konkrét eredményeket érjen el. Hozzátette: a program olyan „nem könnyű lépéseket” is tartalmaz majd, amelyeket az országnak meg kell hoznia a további fejlődés és a nyugat-európai országokhoz való felzárkózás érdekében.

Elmondása szerint 2025 decemberében az átlagfizetés Szerbiában 1.057 euró volt, ami először haladta meg az ezer eurót.

– Belgrád, Újvidék és Bor vezetik a bérlistát, és ez számunkra problémát jelent. Foglalkoznunk kell az életszínvonal javításával az ország más részein is. Meg kell találnunk a módját a jövedelmek és az életszínvonal növelésének – mondta.

A munkaerőpiacról szólva kijelentette, hogy egyre nagyobb hiány mutatkozik szakmunkásokból és a termelőszektor dolgozóiból, különösen a fiatal generáció körében.

Szerinte az állam a duális képzés terén nem ért el teljes sikert, noha kezdetben előnyben volt a régióhoz képest.

– Aztán valahol megtorpantunk, mert azt hittük, könnyebb úton is mehetünk, hogy senkit nem bántunk meg, és nem változtatunk semmin. Ez hiba volt. Hallgattunk azokra az oktatásban dolgozókra, akik azt akarták, hogy semmi ne változzon – fogalmazott.

Vučić azt is bejelentette, hogy néhány napon belül bemutatják a második szuperszámítógépet, az év végéig pedig várhatóan a harmadikat is, amivel Szerbia – állítása szerint – nemcsak regionális, hanem délkelet-európai szinten is meghatározó szereplővé válhat.

– Ez természetesen ezer más követelményt és problémát hoz magával, például az energiaellátás terén, de készen állunk erre – mondta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Hangsúlyozta, ő már a jelzett időszakban nem tölti be az államfői tisztséget (Fotó: Beta)