November 5-e az európai kereskedelmi nap. Az 1958-as Római Szerződésben rögzített vámunió teremtette meg a közös piac alapjait, amely 1993-ban az áruk szabad áramlásáról szóló rendelkezéssel kitelj...
Mellékletek
Nemrégiben tudtam meg, hogy az angol brancs nemcsak szakmai vagy üzletágra, összetartó, egymást segítő társak körére, illetve csoportra, bandára vonatkozik, hanem a reggeli és az ebéd közötti étkez...
A vármegye mint ellenség
A sajkás-közösség fegyverrel kivívott „erkölcsi nagyságát” ettől a pillanattól kezdve emésztette a rozsda. A harcoknak – és ezzel együtt a politikai kardtáncnak – vége let...
Megtiszteltetésnek veszem, és köszönöttel is tartozom a Herceg János Irodalmi Díj bírálóbizottságának, hogy engem jelölt az idei díjra. Már csak azért is, mert – s ezt ne vegyék túlzásnak – pontosa...
Tavasszal nyílt meg Óbecsén az Őseinket felhozád című régészeti kiállítás, amely vendégtárlatként a Szabadkai Városi Múzeumban is megtekinthető. A kiállított leletek a kora középkorból, a honfoglal...
Amikor megnyekkent a csöngő, alig hallotta meg. Igaz, már egy éve csak a postás meg egy-két hivatali ember járt nála, nem csoda, hogy még a hangot is alig ismerte fel.

