2024. május 9., csütörtök

Földön látszik, égen jár

Vajdasági magyar néprajzi ismeretek gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak

A népi hagyományt közösségi tapasztalattal, élményekkel, utánzással, azaz belenevelődéssel, illetve szóbeli közlések alapján lehet legegyszerűbben tanítani. Ennek szellemében a Földön látszik, égen jár – A nap, a hold és a csillagok című foglalkoztató füzetet a gyerekek mellett szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak is szánják, arra számítva, hogy ők a fenti módokon továbbítják ezt a tudást a gyerekek felé, hogy közösségben, feladatvégzés és beszélgetés során ismerjék meg a vajdasági népi hagyományokat, néprajzi értékeket.

A könyv bemutatója október 24-én, kedden 18 órakor lesz Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában (Posta u. 18.). A kiadványt bemutatják a szerzők, Raffai Judit és Resócki Vázsonyi Csilla, valamint Kanyó Ervin illusztrátor.