2025. november 16., vasárnap

Szobrot állítottak Bujtor Istvánnak Balatonfüreden

– Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár a Bujtor István emlékére állított szobor avatásán Balatonfüreden.

Amikor szobrot állítunk, jelet hagyunk az utókornak, egy helyszín, egy város gazdagodik valamivel, és megemlékezünk valakiről, akit szerettünk és példaként állítunk az egész közösség elé – hangoztatta az államtitkár.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere avató beszédében elmondta: azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeivel „hihetetlen” módon népszerűsítette a Balatont.

– Azért áll a szobor a Vitorlás téren, mert Balatonfüred a magyarországi vitorlázás bölcsője és fellegvára, s Bujtor híres vitorlás volt, és mert Balatonfüred e pontjáról kiválóan látszik Tihany, amelyet szintén sokszor megjelenített a filmjeiben – indokolta a polgármester.

Megjegyezte: nem akartak olyan szobrot, amely talapzaton áll, ahonnan Bujtor „lenézne” ránk, hanem egy olyat, amely „velünk él”. Ezt az elképzelést igazolta az élet, hiszen a szobor felállítása óta számtalan gyerek, felnőtt ült a szoborhoz, készített fotót róla.

Bujtor István szobrát, Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Balatonfüreden a Vitorlás téren állították fel, a kikötőbe a színész, rendező, színházigazgató Rabonbán nevű hajója is beállt.

Díszlövés üdvözölte a szobor avatását, amely egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja Bujtor Istvánt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel