A szülők felfigyelhetnek olyan viselkedésformákra gyermeküknél, amelyek első látásra nem mutatnak összefüggést a későbbi iskolai teljesítménnyel, illetve a számolás területén megmutatkozó nehézségekkel. A gyermek növekedése, fejlődése során előfordul, hogy „kihagy” egy-egy fázist, például nem mászik, hanem viszonylag korán feláll, majd elkezd járni. Ilyenkor a szülők nem tulajdonítanak ennek jelentőséget, pedig a kúszás-mászás közben végzett mozgás lényeges a megfelelő fejlődés szempontjából.
Figyelmeztető jel lehet, ha a gyermek nem érdeklődik a számok, számlálás iránt: nem érdekli, hány gyertya van a születésnapi tortáján, nem számolja meg, mennyi kisautója van neki, és mennyi a testvérének, kinek van több, kinek kevesebb játéka. Nehezen tájékozódik a térben, „eltéved”, nem találja fel magát olyan helyzetekben, amikor játszótéren vagy tömegben meg kellene keresnie valakit vagy valamit. Szinte minden ilyen gyerekre jellemző, hogy nem tud különbséget tenni jobb és bal oldal között, nem érti, és nem is használja azokat a szavakat, amelyek egy-egy tárgy helyét határozzák meg: előtte-mögötte, mellette, alatta stb.
Mindezt Gallusz Gabriella, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanítónője, szakpedagógus mondta el nemrégiben a Szülők iskolája program keretében azokról a jelekről, tünetekről, amelyek már kisgyermekkorban megmutatkozhatnak és előre jelzik a tanulásizavar-veszélyeztetettséget.
Mikus Anita, a November 11. Általános Iskola matematika szakos tanára összefoglalta a tanulási zavarok, a tanulási nehézségek jellemző tüneteit, ezeken belül a diszkalkuliára helyezve a hangsúlyt. A tanárnő elmondta, hogy az iskolában több tanulóval haladnak egyéni oktatási program szerint. A tantervet, a megtanulni való tananyagot annak alapján állítja össze, amit egy előzetes felmérés szerint megállapít a gyerek képességeiről, a gyerekben rejlő lehetőségekről. Azonban minden gyerekre érvényes elvárás, hogy egy meghatározott minimumnak meg kell felelnie.
Az iskolában a nehéz tárgyi feltételek mellett is igyekszik érdekes, változatos matematikaórákkal elfogadtatni a tantárgyat a gyerekekkel. Azonban ezt sokkal hatékonyabban meg lehetne oldani egy korszerű, jól felszerelt tanintézményben, ugyanis az iskolában sokszor alapvető feltételek sincsenek meg, például egy olyan matematikaóra megtartásához, ahol számítógépet, kivetítőt kellene használni. Hozzátette, hogy bármennyire is gyenge képességekkel van megáldva egy gyerek, az igyekezetet, az akaratot minden tanár értékeli. Ha rendszeresen el vannak készítve a házi feladatok, ha az órákon is igyekszik figyelni, könnyebben „ki tudnak jönni” egymással. A szülővel való szoros együttműködés pedig hatványozottan fontos a nehezen haladó gyerekek esetében.
Bakos Adolf pszichológus a tanulási zavar meghatározásánál az intelligencia alapján elvárt teljesítményen kívül fontosnak tartotta a tanuló befektetett munkáját is. Nem lehet valakit egyértelműen tanulási zavarral diagnosztizálni, ha csak az elvárható teljesítményt vizsgáljuk. Tehát, ha egy gyerek okos, látszólag minden feltétele megvan ahhoz, hogy jól teljesítsen például a matematikában, de „érthetetlen” módon mégsem képes rá, ez még nem elegendő ahhoz, hogy rámondjuk: diszkalkuliás. Ha azonban a gyerek rengeteget gyakorol, tanul, eléggé értelmes is, és mégsem megy a számolás, akkor már érdemes alaposabban megvizsgálni ilyen szempontból is.
A pszichológus a mindennapi iskolai gyakorlatban sokszor találkozik olyan helyzetekkel, amikor a tanár, a szülő állandó vitában van a gyerek tanulmányi eredményei miatt. Gyakran előfordul az is, hogy egymást okolják, egymásra mutogatnak, s az iskolapszichológusnak ebből a helyzetből kellene valahogy kihozni a gyereket szerencsés nyertesként. Ezt a munkát nagyon megnehezíti, ha a szülő, sőt maga a pedagógus is lekicsinylően, haraggal vagy tiszteletlenül nyilatkozik a másik felnőttről a gyerek előtt. A gyerek ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni. Ha a tanárral annak megfelelően viselkedik, ahogy azt a szüleitől hallotta, biztosan gondja lesz az iskolában. Ha a szüleinek mondja el, hogy a tanár mit nyilatkozott róluk, természetesen számíthat a szülőkkel való cinkos egyetértésre a tanár ellen, de előbb-utóbb úgyis vissza kell mennie az iskolába, és kezdődik minden elölről.
A gyerek az állandó teljesítménykényszer miatt is szorongóvá válhat, a szorongást pedig le kell vezetnie valahogyan. Erre minden gyerek egyéni megoldásokat talál, s előfordul, hogy a tanító-tanár nem megfelelően reagál, téves megoldásokat alkalmaz, amelyek egészen meglepőek, néha extrémek is lehetnek.
A szülők a beszélgetés során jó néhány kérdést tettek fel. Mindenki, aki eljött a beszélgetésre, küszködik a gyerekével, a tanítóval, a tanárral, s különféle megoldásokat próbált már ki, több-kevesebb sikerrel. Egy központi kérdés mutatkozott közösnek: hogyan lehetne elérni azt, hogy a gyerek ne szenvedjen az iskolában, szeressen oda járni, ne érjék megaláztatások sem a társaiktól, sem pedig a pedagógus részéről? Az egyik anyuka röviden csak így fogalmazta meg az elvárásait: „Csak azt várom el a pedagógustól, hogy szeresse a gyerekemet.”
Milyen egyszerű, kevéske elvárás, s mégis úgy tűnik, hogy a mi iskolarendszerünkben talán az egyik legnehezebben teljesíthető – teljesülő kívánság.
FELHÍVÁS
Idén is elindult a Szülők iskolája rendezvénysorozat a zentai Archimedes klubban. A beszélgetések az alakulóban lévő Egy másik út civil egyesület szervezésében történnek. Első alkalommal a matematika tanulásában felmerült nehézségekről beszélgettek a szakemberek és a szülők.
Legközelebb egy hónap múlva, karácsony előtt lesz Szülők iskolája. Akkor a közös családi ünnepekről fogunk beszélgetni, s közben a szülőkkel együtt megtanulhatunk néhány játékot, kézművesmunkát, amelyeket a téli ünnepek és a szünidő alatt már ki is próbálhatunk.
