Gerold László Két félidő az irodalmi peremlétben, avagy Szeli István, a kritikus című írásában az életmű egy olyan szegmensét vizsgálja, melyről mindeddig hasonló jellegű tanulmány nem készült: Szeli Istvánt mint a vajdasági magyar irodalmi művek kritikusát mutatja be. A dolgozat Szeli kritikaírói munkásságának két korszakát taglalja, rávilágít a két „félidő” írásainak különbözőségeire, mind az elemzésre választott művek, mind a kritikusi szándék szempontjából. Megállapítja, hogy bár a két szakasz között eltelt húsz évben is megjelent néhány könyvismertető és kritika, mégsem beszélhetünk folyamatos publikálásról, amit sajnálatos ténynek tart, tekintve, hogy ezek az írások fontos elemei a vajdasági magyar irodalmi peremlétnek, s mert „Szeli Istvánnak, a kritikusnak az érdeme a költőhöz hasonlóan az önmagához való hűség és életünk parányvilága összefüggéseinek keresésében és felfedezésében van”.
Madách Imre Az ember tragédiája című művének eddig megjelent szerb fordításait, azoknak fogadtatását, a róluk írt kritikákat tanulmányozza Jung Károly A Tragédia harmadik szerb fordításának recepciójához – Svetislav Stefanović Madách-átköltésének útja az értékelések tükrében című dolgozatában, külön figyelmet fordítva Svetislav Stefanović 1940-ben megjelent munkájára, mely a kortárs és a legutóbbi méltatók egybehangzó véleménye szerint a legsikeresebb Tragédia-fordítás, s mely – Szeli Istvánt idézve – „sok tévedése ellenére is a legszerencsésebben szólaltatja meg Madáchban a drámaírót”. A tanulmány utolsó szakasza azt a tényt járja körül, hogy Stefanović közéleti szereplése folytán a Tragédia – a biztató előjelek ellenére – mindeddig nem került bemutatásra szerb színpadon.
Bányai János Önéletrajz tájképpel és arcképekkel című írásában Szeli István Tájkép- és portrévázlatok Zenta honlapjára című könyvére reflektál, megállapítva, hogy a mű önéletrajzként is olvasható, mert a szerzőnek mindegyik általa megszólaltatott témához személyes köze van, ám a filológus, irodalomtörténész és tanár kitűnően egyensúlyoz, s a szoros kötődés ellenére sem szorul háttérbe az emlékező lokálpatrióta mögött.
A polgári mentalitás diskurzusrétegei Heltai Gáspár Chronicájában címmel írt tanulmányában Utasi Csilla Heltai Gáspár 1575-ös Chronica című történeti munkáját elemzi, mely mű az események elbeszélésében a mohácsi vészig halad, s központi figurájaként Mátyás királyt, a tökéletes uralkodót szerepelteti. Utasi Csilla, a szakirodalomban bevett gyakorlattól eltérően a 16. századi erdélyi városi történetírás tükrében vizsgálja a művet, majd a Chronicát a wittenbergi történetteológiához való viszonyában szemléli.
Az új perspektívába kerülő identitás kérdéskörét járja körül Toldi Éva Az identitás toposzai – Nyelvváltás és irodalom című munkájában, három olyan magyar nyelvterületen született, de más nyelveken írott művekkel ismertté váló szerzőt vizsgálva, akiknél sajátos helyzetüknél fogva kettéválik a kulturális és a nyelvi identitás tapasztalata. Agota Kristof, Melinda Nadj Abonji és Terézia Mora műveit elemezve a szerző megállapítja: „nyelv és identitás összetartozik, de nem oly módon, hogy meghatároznák egymást. (…) Az identitást a kulturális örökség egészéhez, a hagyományhoz való viszonyulás teremti meg”.
Fenyvesi Ottó A dolgok állása című verse a témája Csányi Erzsébet dolgozatának, mely a Kizökkent térbe és időbe szögezve címet viseli, s mely egy nagyobb lélegzetvételű kutatás részeredményeit tartalmazza. A szerző az Új Symposion-nemzedékhez tartozó Fenyvesi művét a szövegszervező eljárások, a kollázsoló módszer, valamint tér és idő problematizálásának alapvető kérdései szempontjából járja körül.
Harkai Vass Éva Határokon belül és kívül című dolgozatának középpontjában Szenteleky Kornél irodalomszervező tevékenysége áll. A vajdasági magyar irodalom megalapítójaként tisztelt Szenteleky pályájának bemutatása után a szerző kitér azokra a paradox vonásokra, melyek meghatározzák ezt az életutat, melyet olyan útnak tekinthetünk, „amely emblematikus módon képezi le az első világháborút követő határátrendezés következtében beállt új körülményekből eredő történelmi-kulturális szituációt”.
Bence Erika tanulmánya egy, a vajdasági magyar irodalom műfaj-konstituáló folyamatait és jelenségeit feltáró kutatás része, melynek előfeltevése, hogy a szemünk előtt alakul egy új műfaj (típus), mely pszeudo-valóságos tényeket, művelődéstörténeti, sőt történelmi referenciákat érvényesít. Műfaj (-típus) konstruáló fogalmak a vajdasági magyar irodalomban című írásában a szerző ezt az előfeltevést kívánja alátámasztani Szenteleky Kornél, Juhász Erzsébet, Vasagyi Mária és más alkotók műveinek elemzésével.
Esti Kornél „átszállásai” a vajdasági magyar irodalomban – Korának vagy korunk hőse? címmel írt munkájában a szerző, Hózsa Éva a 2011-es kritikai kiadás megjelenése után különösen aktuális témát, Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művét vizsgálja. A dolgozat fókuszpontjában Esti Kornél „átszállásai”, átírásai és újraírásai, intertextuális és intermediális elmozdulásai állnak kortárs vajdasági alkotók (Juhász Erzsébet, Nagy Abonyi Árpád, Bognár Antal, Dudás Károly és mások) szövegeinek tükrében.
Némiképp a témánál maradva, a Kosztolányi írói nyelvébe bekerülő tájszavakat, főként a dalmahodik igét és egyéb hangutánzó-hangfestő szavakat, ezek funkcióját és megítélését vizsgálja „A szavak és sorsuk” – A dalmahodik szó Kosztolányi nyelvhasználatában című írásában Rajsli Ilona. A tanulmány végén a szerző Kosztolányit idézve megállapítja: „… a »regionalizmus«, ami például a francia irodalomban megbocsáthatatlan bűn, nálunk erényszámba megy, mert nyelvünk gazdagodását és színesedését szolgálja”.
Láncz Irén Kultúrák és stratégiaválasztás – A kérés összehasonlító pragmatikai vizsgálata című dolgozatában magyar és szerb adatközlők körében végzett kutatásának eredményeit ismerteti. A kutatás célja azoknak a szociokulturális tényezőknek a feltárása, melyek meghatározzák a választott nyelvi formák, stratégiák eltéréseit különböző beszédszituációkban, jelen estben kérés megfogalmazásakor.
Andrić Edit kontrasztív nyelvészeti vizsgálódást végez A piros és a vörös színnevek szerb megfelelői című írásában: az egyik alapszín magyar és szerb neveinek összehasonlítására vállalkozik, kiegészítve e tanulmányozást a szavak etimológiájával, értelmezéseivel, frazeológiai egységekben való megjelenéseivel.
A számot Pásztor Kicsi Mária dolgozata zárja: „Az élcelődések az élet mocsarának szúnyogcsípései” – A frazémáktól az internetes graffitiig – a defrazeologizálás jelensége a világhálón címmel a frazémák terminusának értelmezése után a defrazeologizálódás folyamatát szemlélteti, különbséget tesz az antiproverbiumok, illetve a nem hagyományos internetes graffiti között, majd elemzi e nyelvi alakulatokat, külön figyelmet fordítva a világhálón való megjelenésükre.
