– Tombolt az időjárás az űrben is. Az Encke-üstökös csóváját egy Napból származó koronakitörés szinte letépte. De most nem ez az érdekes, mert a kérdés az az, hogy kozmikus kataklizma fordította-e el a Holdat – kezdte a nagy tudású, de még annál is nagyobb beszédű újdonsült ismerősünk, mihelyt elhelyezkedtünk alkalmi ülőkéinken.
– A Hold belsejében lévő tömegeloszlás egyenetlenségeinek és a Föld óceánjai árapályhatás miatt kialakuló kötött keringésének lényege, ugye, hogy a Hold Föld körüli keringési és a saját tengelye körüli forgási periódusa megegyezik. Azaz bolygónkról a Holdnak mindig csupán az egyik oldalát láthatjuk.
Ám a kutatók szerint lehetséges, hogy valamikor nem ugyanezt az oldalát fordította felénk a Hold.
Az idős és nagyméretű becsapódásos medencék statisztikai vizsgálata azt tárta fel, hogy a Hold keleti félgömbjén sokkal több ilyen objektum található, mint a nyugatin, holott a Hold jelenlegi orientációja épp ennek az ellenkezőjét sugallná: a Föld körüli pályamozgás irányába mutató nyugati félteke szenvedhetett el több becsapódást.
A számítások szerint egy kellően nagy ütközés kibillenthette a Holdat.
A becsapódás legalább hárommilliárd évvel ezelőtt történhetett, amikor a Hold a jelenlegi távolságának csupán felénél volt. A csapás valószínűleg nem változtatta meg a Hold forgástengelyét, de a forgási periódust igen.
Az akkori esetleges földlakók úgy látták volna ezt, mint a Hold arcának ide-oda billegését. Egy idő után azonban az árapályerők nyomatékai megállították ezt a himbálózást, és a véletlenen múlott, hogy a mai irányban állapodott meg.
Kedvenc mondásunk volt Jancsival: attól, hogy nincs róla tudomásunk, még rengeteg minden történhetett a világon. Hát még a világmindenségben!
