Josef Kriehuber: Könyöklős Liszt-portré, litográfia, 1846
A 2011-es Liszt-év – Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója – alkalmából a nagy zeneszerző és zongoravirtuóz alakját számtalan rendezvény keretében idézték meg. Ezek egyike volt Budapesten az MTA Zenetudományi Intézete, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása a Zenetörténeti Múzeumban, amelynek vezetője a szabadkai Városi Múzeum volt művészettörténésze, Baranyi Anna (a kiállítás társrendezője).
Ez a valóban reprezentatív kiállítás méltó folytatása volt a 2006-tól felújított Erdődy-palotában működő Zenetörténeti Múzeum két nagy emlékkiállításának: Joseph Haydn és Magyarország, a zeneszerző halálának 200. évfordulója tiszteletére (2009-ben), valamint az Opera és nemzet, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából (2010-ben).
A nyolc termet – 450 négyzetmétert – betöltő Liszt-kiállítás koncepcióját tekintve mind az érdeklődők, a zeneszerző munkásságát ismerők és a kevésbé tájékozottak számára, mind a szakemberek számára érdekes. A kiállítás fő kurátora, Eckhardt Mária zenetörténész, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója a minden iránt érdeklődő Liszt Ferencet helyezte a középpontba, aki „a programzene feltétlen híveként vallotta, hogy az olyan zene, amelyik megszabadul minden tárgytól és eszmétől, üressé és jelentés nélkülivé válik. Nem választható el ettől a gondolattól a társművészetek egységének liszti felfogása: a képzőművészeti és irodalmi inspiráció a zeneszerző komplex alkotófolyamatának szerves részét képezte. Ez a felismerés adja a Liszt és a társművészetek kiállítás alapgondolatát, amely nemcsak arra vállalkozik, hogy a témát dokumentálja, hanem arra is, hogy fényt vessen Liszt széleskörű művészeti kapcsolataira.”
A kiállítás minden szempontból bemutatja Liszt életútját, kapcsolatait, különböző tárgyakon keresztül felidézi a kor hangulatát, amelyben Liszt élt. A zenei kéziratok és nyomtatott kották mellett a műveket ihlető irodalmi és képzőművészeti alkotások, illetve a kompozíciók tematikájához kapcsolódó olajfestmények, akvarellek, grafikák, szobrok és iparművészeti tárgyak is szerepelnek, Liszt valóságos és spirituális utazásaival összefüggő tájképek, több Liszt-portré és -szobor, a kortársak (Jókai, Petőfi, Goethe, Chateaubriand, Zichy stb.) tulajdonából származó relikviák, valamint hangszerek, levelek, koncertműsorok, érmek és fotók is gazdagítják a tárlat anyagát.
A kiállítás a gyermek, majd serdülő Lisztnek és szülőfalujának, Doborjánnak (Raiding) 17 éves korában írt naplójának és fiatalkori olvasmányélményeinek bemutatásával indul, majd ezt követik életútjának állomáshelyei: a párizsi szalonok világát megidéző bútorokkal és tárgyakkal és az ottani művészvilággal – írókkal, költőkkel, filozófusokkal, képzőművészekkel, zenészekkel. Párizs után svájci, majd itáliai utazásait követhetjük nyomon a kiállított tárgyakon keresztül, természetesen a közben készült zeneművek kottáival együtt. A Zarándokévek (Années de Pélerinage) II. Itália kötetének, valamint Liszt itáliai „utazó leveleinek” (Lettres d’un Bachelier-ès-musique) irodalmi és képzőművészeti vonatkozásait is láthatjuk. A művészeti ágak egységét, összefonódását Liszt egy 1939-ben írt mondata is mutatja: „Raffaello és Michelangelo jobban megértették velem Mozartot és Beethovent….”
A kiállításon – igaz, csak másolatban – Raffaello nagyméretű Szent Cecília eksztázisa című képe is szerepel; Liszt e festménynek szentelte az 1839. április 14-én megjelent, Joseph d’Ortigue-nak ajánlott teljes „utazó levelét”; az egyes alakokat mint a zene különböző típusait értelmezte; a fő alak, Szent Cecília az egyházi zene védőszentje, és kifejezi Lisztnek a zene feladatával (a földiek és az ég összekapcsolásával) kapcsolatos eszméit is. Liszt Szent Cecília-kompozícióinak kézirata, első kiadásai is láthatók a kiállításon. A két terem közötti átjáró falait felkasírozott grafikai kompozícióként – rendkívül ötletesen – rejtett Liszt-portrék borítják.
A negyedik terem a Liszt-életút legfontosabb állomását, Weimart mutatja be. (A megnyitó díszvendége volt Nike Wagner, Liszt ükunokája, Wagner dédunokája, a Weimari Művészeti Ünnepek vezetője.) A következő részben a Faust-kompozíciók, a Dante-szimfónia, a Les Préludes, a Mazeppa, a Hamlet, a Festklänge, Die Ideale és egyéb Schiller-kompozíciók és a hozzájuk fűződő kiállítási tárgyak láthatók, majd a magyar vonatkozású szimfonikus költemények: Héroide funèbre, Hungaria, Hunnenschlacht, A bölcsőtől a sírig; ez utóbbi, az idős Liszt egyetlen szimfonikus költeménye bemutatja a Liszt és Zichy, valamint a Liszt és Munkácsy közötti kapcsolatot. De ebben a teremben láthatjuk a budapesti Munkácsy-ünnepélyekhez írt Magyar Rhapsodiájának [Nr. XVI] 1882-ben megjelent első kiadását, továbbá Stróbl Alajostól Liszt Ferenc jobb kezének mását is 1884-ből. Ezután ismét magyar témájú terem következik: Jeles magyarok és Liszt címmel, továbbá a „Cigánykönyv” és a magyar rapszódiák. E terem kiállítási tárgyai között szerepel például Vörösmarty Liszt Ferenchez írt ódája, Liszt Vörösmartyhoz írt levele, Jókai Mór A holt költő szerelme című melodrámája Petőfiről Liszt zenéjével, Liszt kéziratos bejegyzéseivel. Végül a Dalok, kórusok, melodrámák és szövegíróik összeállítás következik a Liszt-karikatúrákkal.
Az utolsó előtti termet Kaczmarczyk Adrienne, a budapesti Editio Musica Új Liszt Kiadásának főszerkesztője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és a Liszt Ferenc Kutatóközpont munkatársa rendezte be „Hang-képek”: Liszt-összkiadások tanulságai címmel. Végül az utolsó terem Liszt utóéletével foglalkozik, egy újabb média, a film segítségével: részletek vetítése a bel- és külföldi, elsősorban a jubileumra készült Liszt-filmekből (tévéfilmekből is), ugyanakkor a Liszt Ferenc Emlékmúzeum plakátkiállítása ad időrendben rövid áttekintést Liszt életéről és munkásságáról. Látható még egy 16 darabból álló posztersorozat Magyar és európai: Liszt Ferenc 1811–1886 címmel.
A gazdag, tartalmas és látványos kiállítás 2012. augusztus 26-áig tekinthető meg.
