Kamaszkorom nagy felfedezése volt Konfucius/Kung-ce – „a mester”. Tőkei Ferenc tudós fordításában olvastam Konfucius szavait, és akkoriban már túl voltam a Bhagavad Gítán, és a Bibliába is beleolvastam, de nem sok kellett, hogy megértsem, Konfucius az egyik legnagyobb gondolkodó. Ezt mondja el Yu Dan is, mégpedig Konfuciusszal szívében, világos, egyszerű, tiszta mondatokkal, és röviden. „Konfucius nem tömi tele a fejünket sok mindennel, néha egyetlen szava is elegendő” (32). A könyv egy jól irányzott délutánon is elolvasható. Összesen hét fejezetben foglalja össze „a mester” tanításait a szerző. „A világ alapigazságai általában egyszerűek” (16). Konfuciusz egy emberi, nagyon is (de nem túlontúl) emberi bölcselő volt, nem próbált misztikus, titkos dolgokat prédikálni. A látható, megismerhető dolgokról mondta el a véleményét, meglátásait. Általában kérdésekre felelt, beszélgetett, hogy ezt lejegyezzék és megjegyezzék a tanítványai.
A Beszélgetések és mondások címen összegyűjtött íráson filozófia, államigazgatási elvek, életszemlélet is alapulhat: „tanításai… arra vezetnek rá, hogyan élhetünk lelki szükségleteinkkel összhangban lévő boldog életet”. Yu Dan viszont a kb. 2500 éves tanítást a ma emberéhez kísérli meg közel hozni, mégpedig úgy, hogy történeteket mesél, és ha kell Tolsztojra vagy angol teniszezőre hivatkozik. Ezzel voltaképpen azt az ősi szokást folytatja, ahogy Konfuciusz tanítványai is kommentálták, kiegészítették „a mester” tanításait. Úgy gondolom, hogy a megértés után, a megértetésben ez rendkívül fontos. (Itt mondom el, hogy zavaró, hogy a könyvben hagyományos magyar átírás helyett a kínai nevek írásánál a Kínában hivatalosnak tekintett pinyint, a „kínai fonetikus ábécét” használják, ami sokban különbözik a már megszokott átírásnál, és zavart okoz egyes személyek beazonosításánál.)
Yu Dan az „ég és föld útjáról” szóló fejezetben foglalja össze, mi itt úgy mondanánk, Konfuciusz természetfilozófiáját. „A mester” nem ment szembe korszakának teremtésmítoszával, hanem azt felhasználva fejtette ki véleményét róla, mindezt úgy tette, hogy nem foglalkozott sokat a teremtésmítosszal, főleg az emberrel foglalkozott. Ahogy „a mester” is visszafogott volt, és nem beszélt senkivel sértően, úgy ajánlja azt, hogy a természetet is tisztelni kell, hiszen az embernek az ég és a föld jóindulatára is szüksége van (no meg az emberek közötti békességre is, amelyet a tisztelet nem kis mértékben mozdíthat elő). Mindezt az államigazgatás szempontjából is értelmezi: „Legyen elegendő élelem, legyen elegendő fegyver, s a nép bízzon benned” (23). És ez utóbbi a legfontosabb. A belső béke a hitből fakad, az uralkodó szempontjából pedig az a legfontosabb, hogy higgyenek benne. Konfuciusznak a jólét és boldogság kérdésére is van válasza, szerinte a szegény legyen megelégedett, a gazdag pedig tisztelje a szertartásokat, ugyanakkor az egész kérdést elvi síkra is viszi. Az igazi cél junzinak lenni, azaz feddhetetlen jelleműnek, véleménye szerint ebben teljesülhet ki az élet, legyen szó akár szegényről, akár gazdagról. Az európai kultúrkörben és a zsidó-keresztény kultúrával valamelyes kapcsolatban élő ember számára különösen érdekes a shu, vagyis a kölcsönösség elve: „Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd az embereknek”, ez tökéletesen rímel a bibliai alapelvvel, az aranyszabállyal (csak egy kicsit passzívabb): Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyan-azt cselekedjétek velük (Máté 7,12). Megnyugtató, hogy ilyen régen és ilyen messze is eljutottak erre a felismerésre. Másként fogalmazva: „legyünk önmagunk, de gondoljunk másokra is”, hiszen az emberség nem más, mint szeretni másokat, a tudás pedig nem más, mint ismerni az embereket.
A Szív és lélek című fejezetben arról van szó, hogy hogyan kezeljük higgadtan életünk nehézségeit. Arra biztat, hogy csalódásainkkal nézzünk szembe, és fogadjuk el őket. Érdekes, hogy voltaképpen életvezetési tanácsok sorozatával találkozik az olvasó, olyanokkal, amelyek témát adnak a ma oly népszerű önsegélyező könyveknek. „A nemes ember méltóságteljes, de nem gőgös. A közönséges ember gőgös, de nem méltóságteljes (57).
A világ útjai fejezetben az emberek közötti kapcsolatokat tekinti át a szerző, azt, hogy hogyan váljunk tisztességes emberekké, a helyes mérték szerinti életet élve, a jót jóval, a rosszat az igazsággal viszonozva. Mindebben „a mester” azt javasolja, hogy mindenkitől a megfelelő távolságot tartsuk, amely persze más egy idegen és egy barát esetében. Ezenkívül azt tekinti a legjobbnak, ha mindenki a saját feladataira koncentrál, és akkor végzi jól a feladatát, ha szavai kevés szidalmat vonzanak, tettei közül pedig minél kevesebbet kell megbánnia.
A barátságról szóló fejezetben szó esik a jó és a rossz barátokról, arról, hogy az embert a barátai is minősítik. Háromféle hasznos barát van, a jól informált, az őszinte és a becsületes, a veszélyes barát pedig az álszent, és ezek közül is a legveszélyesebbek a talpnyalók, óvakodni kell a behízelgőktől, kétszínűektől meg a nagyotmondóktól is. A barátok egyben tükrök is, akik által képet alkothatunk magunkról.
Az eszmények tekintetében arra irányítja a figyelmet, hogy nem a távoli célok a fontosak, hanem az, hogy az adott pillanatban ki milyen szinten áll. Nem óhajtani kell a hivatalt, hanem a megfelelő emberi szinten lenni, ami végül is attól független, hogy szerez-e hivatalt valaki, vagy nem. „A nemes ember szavaiban szerény, tetteiben azokon túltesz” (145). A legfontosabb a lélek tökéletesítése, miközben nem a cselekedetek fontosak, hanem a mögöttük lévő szándék.
A könyv utolsó fejezete az élet útjáról beszél, amely egyben a véges lény szembesülése az örökkévalósággal. Ez az utolsó rész egyben a legköltőibb is. Sajátos, a kínai kultúra sajátossága, hogy a legmélyebb bölcsességet általában költői formában fejezik ki, ezzel fűzik egybe a szépséget, az értelmet, és az erkölcsöt.
Végtelenbe nyúlik a tenger, partja az ég.
A hegyre érve újabb hegycsúcs születik, én.
Yu Dan Konfuciusz tanításának egyféle összefoglalását adta, egészen jó ez az összefoglalás, érdemes újból és újból elolvasni (én is már másodjára olvastam, amikor eldöntöttem, hogy írok róla), de talán ennél is fontosabb, hogy Konfuciuszt is elővegyük!
