A vajdasági magyar filmművészetről, filmgyártásról, az alkotók munkásságáról mindmáig nincs egy átfogó filmtörténeti tanulmány, amely a specifikus kisebbségi életkörülményekből következően a közösséget alkotó filmesek munkásságát filmtörténeti szempontból, lexikonszerűen dolgozná fel. Ugyanakkor szép számban jelentek meg részdolgozatok, tanulmányok, kötetek, cikkek, amelyek segítik, segíthetik, mind a kutatói érdeklődést, mind az általános tájékozódást.
A vajdasági magyar közösség mindmáig nem rendelkezik egy helyen megtalálható, megtekinthető, tanulmányozható és bemutatható filmarchívummal, pedig a filmkészítés vidékünkön a régmúlt időkbe nyúlik vissza, amit az alábbi vázlatos összefoglaló hivatott alátámasztani.
Vajdaságban Lifka Sándor mutatott be először filmet: 1900-ban telepedett le Szabadkán, s sátrában rendszeresen mozielőadásokat tartott. Ő alapította a Monarchia és a Délvidék legelső mozgófénykép-vállalatát. A külföldi filmek mellett rendszeresen bemutatta azokat a „valóságfeltáró” rövidfilmeket is, amelyek Lifka Híradó néven váltak közismertekké. A másik nagy úttörő előd a zombori Bosnyák Ernő, aki 1923-ban alapított filmvállalatot Boer Film Sombor néven. Bosnyák a magyarok, németek, szerbek, ruszinok táncairól és szokásairól forgatott dokumentumfilmeket. A filmkészítés történetében pedig, megelőzve az amerikai D. W. Griffith-t, elsőnek alkalmazta a mozgó kamerát.
A mai értelemben vett vajdasági magyar dokumentumfilm- és játékfilmgyártás a hetvenes évek elején vette kezdetét. Ekkor alakult meg az öt nyelven sugárzó Újvidéki Televízió, és a Vajdaság Autonóm Tartomány első állami filmgyártó cége, a Neoplanta. E két állami intézményben készültek el az első dokumentumfilmek, televíziós drámák és játékfilmek, melyeket magyar szerzők-alkotók jegyeztek. Az első szociografikus jellegű dokumentumfilmek, magyar vonatkozású tévéjátékok és játékfilmek Vicsek Károly újvidéki filmrendező nevéhez fűződnek. 1969 és 1990 között több mint 130 magyar tematikájú és délvidéki magyar szerzők által készített dokumentumfilmet gyártottak.
Deák Ferenc forgatókönyvéből 1970-ben a belgrádi Vuk BabićTehercímen megrendezte az első magyarul is megszólaló játékfilmet. Az első vajdasági magyar játékfilmet, amely szintén Deák forgatókönyve alapján készült Parlagcímmel, Vicsek Károly rendezte, akinek ez volt az első játékfilmje. Úgyszintén Vicsek Károly rendező nevéhez fűződnek az első vajdasági magyar dokumentumfilmek is: 1969-ben a Vojlovica, 1971-ben a Kereszt és csillag, 1973-ban a Kubikusokcímű alkotások. Mindkét kategóriában készült filmekről leszögezhető, hogy mindig aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkoztak, még akkor is, ha látszólag marginális vagy a társadalommal ellentétben álló egyénekről és problémákról szóltak. Mindkét műfajban, a későbbiekben is – más alkotók által készült filmek is – egészen napjainkig a vajdasági magyar történelemmel, kultúrával, néphagyománnyal, aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkoztak, foglalkoznak. Címzettje maga a társadalom, a kisebbségi és a többségi nemzet egyaránt. Ilyenformán a vajdasági magyar filmgyártás–filmművészet helyzete, szerepe eleve meghatározott, hiszen közszolgálati feladatot vállalt, vállal.
A vajdasági magyar filmkultúra újabb kori történetéhez tartozik az 1986-ban Siflis Zoltán kezdeményezésére alakult Topolyai Film és Videó Alkotótábor, lassan feledésbe merülő időszaka, amikor is létrejött az első határon túli magyar szociográfiai filmműhely. A műhely alkotói elsősorban olyan témákat dolgoztak fel – a kisebbségi sorba kényszerített délvidéki magyarság kollektív vagy egyéni meghurcoltatásait és megaláztatásait –, amelyek korábban tabunak számítottak. Tabutémák sorát tárták fel az ott készült dokumentumfilmek. Az 1991-ig, amikor is megszűnt az Alkotótábor, 8 hosszú filmszociográfia és 6 néprajzi, kísérleti, rajz- és kisjátékfilm is készült.
A miloševići korszak kezdetéig, 1990-ig komoly állami támogatásban részesültek a délvidéki magyar filmkészítők is. Ebben az időszakban, a szerzők által számon tartott filmográfiák összegzése alapján kb. 130, zömében rövid, 30 percig terjedő dokumentumfilm, 16 tévéjáték és 5 játékfilm készült.
Az új hatalom Belgrád-központúságának köszönve és a balkáni háború kitörésének következtében megszüntették a vajdasági tévéfilmek és játékfilmek gyártására előlátottpénzforrásokat, a drámaszerkesztőséget, és csődbe ment a Neoplanta filmgyártó cég is.
A kilencvenes évek elejétől számítva, másfél évtizedig, a vajdasági magyar filmalkotók számára itteni állami forrásból egy film, Tolnai Szabolcs Fövenyóracímű játékfilmje kapott. Ebben az időszakban kizárólag az anyaországi filmalapítványok pályázatain elnyert résztámogatásoknak köszönhetően sikerült megőrizni – elsősorban a dokumentumfilm-gyártás – folytonosságát. A határon túli alkotók az anyaországi lehetőségekkel csak körülményesen és számos jogi akadály leküzdésével élhettek, mivel a filmtörvény csak magyar állampolgársággal rendelkező alkotóknak tette lehetővé a pályázást. Ebben az időszakban anyaországi támogatással több mint tíz dokumentumfilm és öt játékfilm készült el: Tolnai Szabolcs Nyári mozi (1998), Arccal a földnek (2001), Bicskei Zoltán Nagyapáti Kukac Péter menybemenetele (1999), Vicsek–Deák Bolygótűz(2002) és Ha nem lenne szerelem, a világ sem lenne(2004) című alkotásai.
AKTUÁLIS HELYZETKÉP
2005-ben a vajdasági kormány ismét létrehozta a vajdasági filmgyártást támogató alapot.
A szerbiai pályázati rendszerben egyedül a tartományi alapból van némi esélye a délvidéki magyar filmes pályázónak. Az országos (belgrádi) pályázatokon – az elmúlt két évtizedben – nem nyert még vajdasági magyar alkotó.
Az elmúlt években számszerűen és százalékban tapasztalható jelentős növekedés, de a tartományi pályázati alap továbbra is rendkívül kevés:
– a dokumentum- és kisfilmekre az elmúlt években maximum 87 000 eurót,
– a játékfilmekre maximum 100–110 ezer eurót biztosított a vajdasági kormány.
Jelenleg a Vajdaságban a többségi és a kisebbségi nemzethez tartozó aktív filmrendezők száma kb. 70 fő, ebből 7–8 fő a rendszeresen pályázó magyar rendező. Az elmúlt években csak egyszer, 2008-ban kapott egyszerre három magyar nemzetiségű rendező megfelelőnek tekinthető résztámogatást. Értsd ez alatt filmenként 3–5 ezer eurót, ami 30 százalékkal alatta marad az átlagosnak tekinthető és elnyerhető anyaországi produkciós támogatásnak, és kb. 80 százalékkal a nyugat-európainak.
A vajdaságban nincsenek jól pozicionált magyar producerek, viszont az utóbbi években, kibontakozóban van ilyen irányú törekvés, amely magyar nemzetiségű alkotókat tömörítő filmműhelyek megalakításában nyilvánul meg. De ez még közel sem elég a sikerhez, a fenntartható filmgyártáshoz, azonban jelzi a honi filmes színtér alulról építkező igényét, eltökéltségét.
Nemcsak erős producerek hiányoznak, hanem a teljes körű filmgyártásra alkalmas felszereléspark sincs magyar tulajdonban. Kisebb produkciókat sikerül saját technikával megoldani, de minden nagyobb produkcióhoz a felszerelés jelentős részét Belgrádból, Újvidékről vagy Budapestről kell bérelni.
A rendezetlen körülményeknek, a szétzilált és a csődbe ment filmgyártást összefogó intézmények hiányában több mint egy évtizede egyetlenegy főállású vajdasági magyar filmalkotónk sincs. Ma már a közszolgálati magyar nyelvű televízióknál nincs dokumentumfilm- és drámai szerkesztőség, ahol főállásban foglalkoztatnának rendezőket, forgatókönyvírókat, operatőröket stb. Kivétel nélkül minden filmalkotó vagy szabadúszóként vagy hobbifilmesként készíti filmjeit. Ez lesújtó és tarthatatlan állapot, hiszen amatőr szintre süllyedt kisebbségi magyar filmművészetünk, filmgyártásunk.
Az elmúlt években a filmalkotók kizárólag a Szülőföld Alap filmművészetre szánt eszközeire pályázhattak. Pályázati ciklusonként a játékfilmre és a többi filmes kategóriára 2–2,5 millió forint jutott. Az összeg felét a játékfilm kapta, a fennmaradt részt kapták a dokumentum- és kisjátékfilmek. A pályázatokat, így a filmes pályázatokat is, a Magyar Nemzeti Tanács szakmai/szakági bizottsága bírálta el. A játékfilmre odaítélt résztámogatás csupán szimbolikusnak tekinthető, ebből kifolyólag évekig elhúzódott a forgatás, és végsőkig bizonytalanná vált a befejezés. A többi kategóriában pályázók közül (5–6 filmprojekt közül) a fele részesülhetett maximum három–négyszáz ezer forintos támogatásban. Megállapítható, hogy ebből az összegből alig vagy egyáltalán nem lehet legyártani egy komoly szellemi és technikai színvonalat képviselő dokumentumfilmet. A vajdasági magyar filmgyártás színvonalas fenntarthatósága érdekében az elmúlt években megpályázható összeg két–háromszorosára van szükség, amely esetben a játékfilmgyártás továbbra is jelképes, de mégis relevánsabb támogatásban részesülhet.
Kihangsúlyozandó, hogy az 2011-es évben a Bethlen Alapítvány által kiírt pályázat egy petákot sem látott elő új vajdasági magyar filmalkotások támogatására. Évekre visszamenőleg nem volt ilyenre példa, hogy a könyvkiadás, a színházi produkciók, stb. sorából kimaradt volna a filmművészet produkciós támogatása.
A fentebb említett pozitív eredmények ellenére, csak nagyon kevés vajdasági magyar filmnek sikerült kijutnia jelentős nemzetközi filmfesztiválra – ugyanis a legtöbb vajdasági film, a finanszírozás hiánya miatt alacsony költségvetésből, olcsó technikával készül, és emiatt nem felel meg az A és B kategóriás filmfesztiválok technikai követelményeinek. Ez elsősorban a nagyjátékfilmjeink esetében mutatkozott meg.
A határon túli magyar filmgyártás nem részesül magyarországi közvetlen támogatásban. Kivételt képez a 2000-ben a magyarországi ORTT (Országos Rádió és Televízió Társaság) kiírt határon túli magyar filmeseknek szóló dokumentumfilmes pályázat, de ez nem vált rendszerré (ugyanis az ORTT-nek egyébként sem volt elsőrendű feladata a filmgyártás támogatása), és csak 2005-ben ismétlődött meg még egyszer. Az MMKA (Magyar Mozgókép Közalapítvány), a magyar filmgyártás fő és rendszeres finanszírozója viszont egyszer sem állt elő hasonló kezdeményezéssel. Az MMKA-hoz pályázni szándékozó határon túli alkotók egy ideig megtehették, de csak magyarországi producerrel, és kizárólag magyarországi filmgyártó stúdión keresztül. Egy idő után viszont ez a lehetőség is megszűnt, ugyanis miután érvénybe lépett az egyébként európai szellemű Magyar filmtörvény, ennek alkalmazási szabályzata szerint a határon túli magyar alkotók magyarul beszélő filmjei nem minősültekmagyar filmnek, ezért nem pályázhattak támogatásra az MMKA-nál. A Filmjus Alapítványnál évente kiírt forgatókönyvi pályázatoknál, csak és kizárólag azért, nem pályázhatott határon túli magyar szerző, mert nem magyar állampolgár. Így a vajdasági magyar filmalkotók zöme sem vehetett részt ezen a pályázaton.
A vajdasági magyar filmgyártás elsősorban alkotói műhelyekben, és civil szervezeteken keresztül zajlik. Fő központjai:
– Szabadka: Nyitott Távlatok (Videókrónika Filmgyártó Társaság) – Siflis Zoltán, Atalanta Filmgyártó Társaság – Tolnai Szabolcs, Digitális Régió Egyesület – Dedović Tomislav.
– Magyarkanizsa: Cinema Filmműhely: Bicskei Zoltán, Iván Attila, Csubriló Zoltán, Fejős Csilla
– Topolya – Héthatár Filmműhely.
– Újvidék: Medianews Filmgyártó Társaság: Hübsh Éva, Rác Etelka, Ótos András, Póth Imre, Hoffmann Artúr, további független alkotók Kovács László, Antal Szilárd, Antal Attila.
– Zenta: Bolyai Filmműhely – az egyetlen filmszakkör a Vajdaságban, amely magyar tannyelvű középiskolában sikerrel működik.
Miután 2011-ben megtörtént az alapító közgyűlés, jelenleg bejegyzés előtt áll a Vajdasági Magyar Filmalkotók Egyesülete. Célja képviselni, integrálni és érvényesíteni a vajdasági magyar filmalkotók érdekeit.
A filmrendezőkből, filmoperatőrökből, vágókból, gyártásvezetőkből, hangmérnökökből és elméleti szakemberekből (kritikusokból, oktatókból) álló egyesület kb. 25 filmes szakembert tart számon.
Igények és perspektívák
A vajdasági magyar filmművészet, filmgyártás folytonosságának és fejlődésének érdekében a jelenleginél többszörösen nagyobb támogatási forrást, alapot kell a jövőben biztosítani. Az eddigi szerény, elégtelen hazai és anyaországi támogatás miatt a vajdasági magyar filmesek nem tudnak új alkotásokat, értékeket létrehozni.
Amennyiben ez a helyzet tovább folytatódik, a vajdasági magyar filmes alkotók vagy felhagynak a professzionális filmkészítéssel, vagy pedig emigrálásra kényszerülnek az anyaországba, avagy filmművészetünk az amatőrizmus szintjére süllyed, miközben az összmagyar, különösképpen a vajdasági magyar kultúra szegényedik, és mint határon túli magyarok elesünk attól a lehetőségtől, hogy a jövőben is önálló kultúrát hozzunk létre egy olyan művészeti területen, mely egyre fontosabb szerepet tölt be az egész világon. Önálló filmgyártás kialakítása nélkül viszont a vajdasági magyar filmművészetet a kulturális provinciává válás veszélye fenyegeti.
Égetően szükség van a vajdasági magyar filmgyártást és filmművészetet támogató stratégia kidolgozására és elfogadására, amely reményeim/reményeink szerint a jövőben lehetővé teszi a vajdasági magyar filmgyártás hagyományának megőrzését, megerősödését és az anyaországi és nemzetközi vérkeringésbe való bekerülését – ugyanis manapság (az Európai Unióban) egy filmgyártás, filmművészet attól életképes, hogy alkalmas nemzetközi koprodukciók létrehozására is.
Filmművészetünk provinciálissá válásának elkerülése érdekében az alábbiakat javaslom a Magyar Nemzeti Tanács égisze alatt most készülő vajdasági magyar kulturális stratégiába:
A Bethlen Alapítványnál a vajdasági magyar művészetet, új produkciókat támogató kategóriában létre kell hozni a filmprodukciókat támogató keretet. Az eddigi támogatásra szánt pénz (2,5–3,5 millió forint) legalább kétszeresére van szüksége a szakmának. A támogatási összeg növekedése nem jelentené a filmek számának emelkedését, sőt. Jóval kevesebb filmet kell támogatni, nagyobb összegekkel, elsősorban azért, hogy filmjeink versenyképessége megmaradhasson az anyaországi és európai mezőnyben.
Szorgalmazni kell a Magyar filmtörvény módosítását, hogy a határon túli magyar alkotók, műhelyek, filmes céhek is egyenrangúan pályázhassanak anyaországi közvetlen támogatásra.
Fontolóra venni a filmprodukciókat támogató keret részeként egy filmes alkotói ösztöndíjat is, forgatókönyvek megírására, minek következtében egy szakmai bizottság (filmesek, írók, színészek) kiválasztaná azokat a témákat, amelyek közösségünk életének filmes ábrázolása szempontjából hitelesnek és fontosnak tart, és a későbbiek során megfilmesítésre ajánl.
A Magyar Nemzeti Tanácsnak – a törvényben szavatolt hatáskörének érvényesítésével – szorgalmaznia kell, hogy javaslataival részt vegyen a szerbiai filmtörvény előkészítésében és annak meghozatalában, annak érdekében, hogy a vajdasági magyar filmprojektek (évente 2–4 forgatókönyv) is állami támogatásban részesüljenek, és hogy a támogatási rendszer szabályzata kedvezzen, esélyegyenlőséget biztosítsona vajdasági magyar filmeseknek.
A jövőben kiemelten kell szorgalmazni és támogatni a vajdasági magyar filmművészet értékes és színvonalas alkotásainak rendszeres bemutatását a hazai közszolgálati televíziókban.
Kiemelt támogatásban kell részesíteni a magyar tannyelvű középiskolai filmműhelyek (filmszakkörök) működését, elsősorban a két tehetséggondozó gimnáziumban, de más középiskolákban is, amelyek a magyar nyelvű oktatás szempontjából kiemelt jelentőségűek.
Kiemelten és sürgetően fontos feladat a vajdasági magyar filmtörténeti kutatások összegző és kritikai tanulmányok elindítása, továbbá alkotói, műfajbéli és tematikus opuszok DVD-n történő megjelentetése.
A Vajdasági Magyar Mozgóképarchívum gyarapítása érdekében, amely a VMMI keretein belül működik, kiemelten fontos hosszú távú feladat a vajdasági magyar filmprodukciók adatszerű, írásban történő gyártási adatainak összegyűjtése és feldolgozása mellett az összes jelentős vajdasági magyar szerzői filmek és mozgóképes dokumentumanyagok felkutatása, azok másolatainak jogszerű birtokba vétele és digitalizálása.
A vajdasági magyar kortárs művészet, a filmalkotók mellett komoly írói, színészi potenciállal rendelkezünk, akik bevonásával tévéjátékok, kisjátékfilmek stb. készíthetők Ennek beindítása lehetővé tenné, hogy a határon túli magyar kortárs irodalom alapján filmes, televíziós adaptációk szülessenek. A tehetségekben bővelkedő vajdasági magyar színésztársadalomnak pedig lehetőséget biztosítana a filmszerepléshez. Ebben kell valahogyan érdekelté tenni mint lehetséges koprodukciós partnereket az anyaországi közszolgálati televíziókat. Amint ez utóbbi igény és lehetőség, úgy az előbbiek megvalósítása már most és a jövőben is fel nem bomló konszenzust, tántoríthatatlan eltökéltégét feltételez, minden érintett tényező részéről. De az sem árt, ha a szerencse is mellénk szegődik.
