Gion Nándornak a Testvérem, Joáb című regénye megjelenése után több mint negyven évvel is élénken foglalkoztatja a kutatókat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Gerold László 2009-es Gion-monográfiájában és Horváth Futó Hargita (hamarosan nyomtatásban is megjelenő) doktori munkájában egyaránt teljes fejezetet szentel az 1969-es mű keletkezéstörténetének és a kiadását megelőző és követő, ma már inkább kultúrtörténeti szempontból érdekes vitának. A teljes elemzést ugyanakkor hátráltatja, hogy a Testvérem, Joáb kéziratának nyoma veszett.
Kirakatpolitikai aranykor
„Az ottani irodalomtörténészek kijelentették, hogy nincs elegendő és nincs igazán jó magyar regény Jugoszláviában – vallott Gion Nándor a regény keletkezéséről Magyarországra való átköltözése után, 2000 decemberében, a Magyar Művészeti Akadémián elhangzott bemutatkozó előadásában. – Kiírtak egy pályázatot, meghívtak húsz embert, adtak nagyon szép előleget, és nagyon szép díjakat tűztek ki. Jeligés pályázat volt. Akkor nekem már kezdett nem tetszeni ez a túlozottan nagy jugoszlávság, mert azért sok mindent tapasztaltam, azzal együtt, hogy újságíró is voltam, meg gyerekkoromtól kezdve sok mindent tapasztaltam, ami ellentmondott annak, amit nekünk okítottak. Éreztem, hogy itt valamiféle kirakatpolitika zajlik, aminek én is része vagyok. Amit mondjuk újságíróként vagy civilként látszólag el kell hogy fogadjak, de íróként már nem. Megírtam a regényt, ez 1968-ban volt, amikor a csehszlovákiai események megtörténtek.”
A Forum regénypályázata és a „szép előleg” ugyanakkor nem csak Giont ihlette meg. Az akkori gazdag vajdasági magyar szellemi életről vall, hogy végül a Bori Imre, Utasi Csaba és Vukovics Géza alkotta zsűri elé 24 regény kézirata került. Nemhiába beszélt Tomán László, a kiadó szerkesztője „regényirodalmunk aranykoráról”. A zsűri tetszését viszont 12 mű nyerte el igazán, melyek nyelvükben, szellemiségben és témában egyaránt újat tudtak mondani: „Szenvedélyesen politizáló művek, emellett pedig szinte kivétel nélkül városi regények, melyekben a táj nem kulissza, hanem a hősök valódi életeleme” – dicsérte Tomán a Magyar Szóban a tucatnyi művet.
Az elsőnek járó díjat s vele az egymillió régi dináros jutalmat végül Gion vehette át az 1969. január 17-i ünnepélyen, megelőzve Major Nándor Hullámok és Domonkos István Akitömött madár című regényét. Díjazottak, a zsűri elnöke és az értelmiség is egyként elégedett volt, a Híd egy teljes számot szentelt a témának, a pályaműveket pedig kiadásra készítették elő.
Közlemény és közvélemény
Derült égből villámcsapásként hatott tehát a júniusra feleszmélő Kiadói Tanácsnak a közleménye, melyet az Új Symposion is megjelentetett. A többségében politikusokból, de „a három irodalmár révén is főleg az ideológiában járatos” tagokból álló 11 fős tanács nem bocsátkozott az első díjas regény esztétikai bírálatába – írja Gerold László a Sympóban –, hanem „eszmei, politikai és társadalmi szempontból mérlegelve” találta általában és részleteiben kifogásolhatónak a művet. A Sóti Pál, Minda Tibor, Kovács László, Zsáki József, dr.Müller Imre, Bogdánfi Sándor, dr.Szeli István, Mészáros Anna, Ipacs József, Farkas Nándor és dr.Juhász Géza által jegyzett közlemény szerint a regény bizonyos kitételei nem kívánt következményekkel járhatnak a szerzőre és kiadóra egyaránt. „Nem kétséges, hogy egy irodalmi mű esztétikai értéke nincsen egyenes arányban az illető műalkotás politikailag helyes vagy helytelen voltával – áll az Új Symposion 51–52. számában –, éppen ezért nem vitatható el az írónak az a joga, hogy véleményt formáljon az emberekről és a társadalomról, amelynek maga is tagja, s még csak az sem vitatható, hogy joga van-e így ábrázolni a valóságot, amilyennek látja – mindaddig, míg következtetései és általánosításai nem kerülnek ellentétbe a közösség érdekeivel.”
A legszebb vívmány
A társadalmat óvó (ál)marxista szemlélet lehet az alapja a Joáb-vitát kirobbantó közleménynek, amit a tanács tagjai az irodalmi közvélemény nevében és nyomására kezdeményeztek, holott a kötet megjelenése előtt annak a bizonyos közvéleménynek tudomása sem volt, lehetett a műről – mutat rá (a manapság is járatos, a közösség érdekeire hivatkozó hangvételen túl) az ügy fonákságaira Gerold a már említett monográfiájában.
Az Új Symposionnak az említett számában több, a közleményt támadó írás is megjelenik. Bányai János Reinkarnáció, avagy mit sejtet egy gondolatjel című írásában „egy évekkel ezelőtt vereséget szenvedett szellemiséget, egy irodalmi életünkben az utóbbi időben már csak rejtőzködve létező tendenciát” ismer fel, amely „a mű esztétikumát a mű politikai érdemeitől teszi függővé”. Bosnyák István az irományt már csak tisztán etikai meggondolásból is visszautasítja, Fehér Kálmán pedig Pavlov-féle politikai reflexeket emleget, mely „már az esedékesre, a föltételezhetőre is reagál, oly módon, ahogyan azt »elvárják tőle«”. Az irodalmi háborúban egy kisebb csatát vív a Kilátó oldalain a tanácstag Bogdánfi Sándorral maga Gerold László is. „Nem látja, hogy frázis-emberként bemocskolja szocialista fejlődésünk legszebb vívmányait?” – szegezi Bogdánfi mellének az akkori retorikával élő kérdést Gerold.
– Az íróból lett egykori tanácstag bürokrata pártkatonaként védte a tanácsot, én pedig az irodalom szabadsága nevében tiltakoztam – indokolta a vitát 42 évvel a történések után a Gion-monográfia szerzője. Gerold László egyben figyelmeztet arra is, hogy Gion 2000-ben, tehát az áttelepülése után tett nyilatkozatát is csak erős fenntartással fogadhatjuk.
Az Új Sympó-sok mérhetetlen felháborodását kiváltó ügy azonban folytatódik. A tanács közleménye a Testvérem, Joáb kiadásának felelősségét egyben az Írók Tanácsára bízta, mivel abban „olyan külpolitikai kitételek találhatóak, amelyek nem felelnek meg az ország külpolitikai érdekeinek, amennyiben sérelmesek egyes országokra és nemzetekre”. A 72 személyt csoportosító gyűlésen a 30 megjelent tanácstag egyöntetűen a mű kiadása mellett határozott. Későn. Ugyanis júliusra Utasi Csaba, a regény szerkesztője és Gion Nándor a Kiadói Tanács szavára hallgatva kiigazításokat tettek a műben.
Nem félünk az orosztól!
Gion Nándor a szövegváltoztatásokra az Egy dicséret visszautasítása című, Bogdánfi Sándor cikkére írt válaszában reflektált – mondta el lapunknak Horváth Futó Hargita, a Gion-életmű egyik legavatottabb ismerője, a változtatásokat firtató kérdésre. „Néhány, főleg külpolitikai vonatkozású mondat a bírálóbizottság tagjaival egyetértésben valóban megszelídíttetett, néhány javaslatot, mint például egyes regényhősöknek a társadalmi ranglétrán való lejjebb szállítását eleve visszautasítottam” – írta Gion a Magyar Szó lapjain. Az Új Symposionban megjelent regényrészlet és az 1969-ben megjelent regény szövegének összehasonlítása számos különbséget mutat. Ebből kitetszik, hogy a lektorok és korrektorok munkáján túl Gion és Utasi kihagyta a ’68-as prágai tavaszra utaló részleteket. Például az Új Symposionban az egyik szereplő még azt állítja, hogy „Én nem félek az oroszoktól”, a Forum kiadásában viszont az oroszok már „kimaradtak”.
A további kutatásokat nehezíti, hogy a Testvérem, Joáb kéziratának nyoma veszett, talány tehát, hogy Gionék még mit kényszerültek kihagyni a műből. A Forum Könyvkiadó archívumában nem őrizték meg, Gion Eszter sem tudta nyomra vezetni lapunkat. Az író özvegye lehetségesnek tartja, hogy a Joáb is azon hagyaték között volt, melyet az Országos Széchényi Könyvtárnak adott át megőrzésre. Gerold László is úgy tudja, hogy a kézirat Pestre került, egy bizonyos kézzel írt, nehezen olvasható füzetről beszél, melyet az OSZK archívumának 8-as számú dobozában őriznek. Ugyanakkor Méry Tünde, a Széchényi kézirattárának felelőse, aki a Magyar Szó kérésére munkatársával átkutatta a közel 20 doboznyi Gion-hagyatékot, arról számolt be válaszlevelében, hogy a Joábot sem a regények, sem pedig a forgatókönyvek közt nem találták. Továbbá a cenzúrázással kapcsolatos okokra sem kaphatunk az érintettektől pontos választ, hisz mind a regény szerzője és a mű szerkesztője, mind pedig a Kiadói Tanács tagjai (egy személy kivételével) elhunytak.
A jelenkor politikájára is utal egyben, hogy a Testvérem, Joáb regényt a mai napig nem fordították le szerb nyelvre. Horváth Futó Hargita szerint vélhető, hogy a regény körül kialakult botrány miatt nem jelenhetett meg a fordítás.
– Ugyanis a ’68-as események mellett a mű nyíltan foglalkozik az 1944–45-ös vajdasági mészárlásokkal is. Opatot, a sánta pincért például társai állandóan leckéztetik, hogy bizony ő csak azért lett a háború után rendőrfőnök, mert senki sem akarta vállalni, hogy „megöljön egy rakás embert”. „Opat viszont vállalta, és sok magyart agyonvert” – áll a regényben.
Noha a szocializmus ellen is ki-kiszólt a Gion-mű, és egy végtelenül korrupt és hazug társadalmat fest le, mely a politikai elit szemét különösen szúrta (olyannyira, hogy Gerold László szerint inkább emiatt került (ön)cenzúra alá a mű), jelentősebb következményei nem lettek a Joáb-ügynek. Hacsak azt nem vehetjük súlyos bűnnek, hogy a regény kiadása után az az évi becsei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén egy ügybuzgó helybeli politikus megtiltotta, hogy a Testvérem, Joábot jutalomkönyvként osszák ki a tanulóknak.
