A kisfiú a nyolcadik nap reggelén tágra nyitott szemekkel feküdt a frottírtakaró alatt. Mindjárt óracsörgés. Aztán felkel, megmosdik, és letakarja a pléddel az ágyat, hogy anya örüljön majd, amikor hazaér. Felöltözik, eszik néhány szem kekszet, amit anya kikészített, hátára veszi az iskolatáskát, kinn a folyosón belebújik a tornacipőbe, kulcsra zárja a bejárati ajtót, és kisétál a főúthoz, ahol találkozik Petivel és a nagymamájával, hogy együtt menjenek az iskolába.
Élesen szól a vekker. A kisfiú kipattan az ágyból…, de hogyan is kell elnyomni a csörgőórát?? Az óra éles hangja fájdalmasan hasít a beszűrődő madárcsicsergésbe, de akárhol nyomja-csavarja, csak nem akar elhallgatni. Múlnak a percek, a kisfiú egyre feszültebb. Végül bevágja a takaró alá. Hiába, még a csorgó víz sem nyomja el a hangját a fürdőszobában. Visszaszalad, szereli tovább. Na, végre!
Úristen, elkések! Gyorsan beleugrik a ruhájába, zokni, nadrág… jaj, ezt az új iskolába járós cuccot be sem tudja gombolni. Melyik is az eleje a rövid ujjúnak? Ez az! Nem is, meg kell fordítani! Na, most jó! Itt egy pulcsi is, és kész vagyok. Táska föl, cipő a lábra… Jaj, hol a kulcs? Megvan. Kétszer ráfordítom, zsebre vele. Futás a kereszteződésig, remélem, nem kések el!
A kis elsős szülei kora reggel munkába indultak, így történt meg, hogy az iskolába való beszoktatás nyolcadik napján a hat és fél évesnek egyedül kellett végigcsinálnia a reggeli rutint. Ugyanez a kisgyerek az iskolából boldogan hazaérve alapos fejmosást kapott anyukájától, mert nem hallgatott a jó szóra, és fél nyolc helyett hét óra öt perckor elhúzta a csíkot otthonról (vajon miben mesterkedett), a kinőtt téli pulóverben ebben a szeptemberi kánikulában.
A kisfiú magányosan sírdogált fél délután a belső szobában, mert úgy érezte, apait-anyait beleadott, hogy a szülői elvárásnak megfelelve teljesen egyedül felkeljen, felöltözzön, és az órát követve időben elinduljon. Fél órát várakozott kétségek között a barátjára és a nagymamára, mert tudta, hogy várnia kell, de közben attól rettegett, hogy rosszul nézte az órát, és elmentek nélküle, és amíg ott várakozik, becsengetnek az iskolába, elkezdődik a tanítás, és ő, így a nyolcadik napon, szégyenszemre elkésik.
A kisfiú nagymamája állított meg a minap a játszótéren, ő mesélte el a fönti történetet. Megosztotta aggodalmát, hogy ilyen tapasztalatokkal indítva az unokájában elültetik az iskola és ezzel együtt a tanulás iránti utálatot. Aggodalma nem alaptalan, mert a kezdeti események hosszabb távon fejthetik ki hatásukat. Az iskolába, óvodába való beilleszkedés, az óvoda- és iskolarendszerrel való megismerkedés nyár végén és ősz elején rendszeres témája a szülők között a játszótereknek és egyéb találkozóhelyeknek.
Rengeteget cikkeznek a családi lapok is a gyerekek iskolába való beszoktatásáról. Szülők és tanítók ezrei, százezrei szoktatnak, és számtalan gyerek szokik be (vagy nem) az iskolába.
A beszoktatás elnevezés nagyon visszatetsző számomra, mert a gyerek lényegtelen voltát burkolja a törődés maszkjába. Elfelejtjük, hogy a gyerek az, aki megismerkedik az újjal, egy hatalmas lépést tesz az önállósodás felé, ő az, aki beilleszkedik, aki ismerkedik az eddig ismeretlennel. A beszokás rossz ízű kifejezés, mert megszokni a kellemetlen, rossz dolgokat szoktuk. Megszoktam, hogy mindig késve kapom a fizetésemet! Megszoktam, hogy sose érkeznek a megbeszélt időpontban a vendégek! Megszoktam, hogy fáj a fejem időváltozás előtt! Megszoktam az iskolát.
Vajon miért használjuk ezt a szót?
Jellemzi az iskolarendszerünket? Vagy ha szebbet, esetleg vicceset használnánk, akkor az iskola is kellemesebb közeg lenne a gyerekek számára?
Iskolába járni muszáj. A kezdés legyen fokozatos. És legyünk nagylelkűek, engedjük meg a sikertelenséget is. Pláne akkor, ha hirtelen váltásra kényszerül a gyerek. Az a kisfiú, aki soha egyedül nem kelt óracsörgésre, aki soha egymaga nem készült el sehova, annak az iskolakezdés stressze hatványozódik ettől a nehéz feladattól. A gyerekek végül úgyis megtanulnak suliba járni. Megszokják…
És őszintén… tényleg akkora baj, hogy felvette azt a kinőtt pulcsit?
