A Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület (eddig Társaság) 2. évi közgyűlését májusban tartotta meg Bajmokon, mintegy ötven helytörténész és szimpatizáns részvételével. Két év telt el a megalakulás óta, s ez idő alatt bizonyította létjogosultságát. Szabó József nyugalmazott újságíró, lektor, szerkesztő egyike az alapító tagoknak, aki a kezdetektől részt vesz a munkában. Teszi ezt több bizottság tagjaként; kezdeményező, intéző, szerkesztő. A közgyűlés hallgatójaként megfigyelhettem, hogy ez a sokoldalúság a helytörténelem iránti alázattal és a helytörténészek iránti megbecsüléssel párosul.
Két éve áll fenn a VMHE, de sokan nem tudják, hogy ennek a civil szervezetnek több célkitűzése van.
– Sokkal messzebbre nyúlnak vissza az egyesület megalakításának gyökerei. Még a kilencvenes évek közepére, amikor létre jött a Bácsország vajdasági honismereti szemle, melynek első száma 1995 májusában jelent meg. Akkor bizonyságot nyert, hogy sokan foglalkoznak a helytörténet-kutatás valamilyen megnyilvánulásával. Egyesek csak tárgyi bizonyítékokat gyűjtenek, mások egy lépéssel tovább léptek, és rendszeres levéltári kutatásokat is végeznek, ismét mások már munkákat jelentettek meg. Tulajdonképpen a Bácsország is azzal a céllal indult, hogy a helytörténet-kutatók munkáit „kicsalogassuk” az íróasztalok fiókjaiból. Akkoriban a lapok még nemigen közöltek ilyen jellegű írásokat. Az évek folyamán mind erőteljesebben mutatkozott meg, hogy a helytörténet-kutatóknak is szükségük van szerveződésre, nem azért, mert gombamód szaporodtak a különféle civil szervezetek. A kezdeményezők, öten, elsősorban abból indultak ki, hogy általános és középiskolás tanulók úgy kerülnek ki az iskolapadokból, hogy szinte alig vagy semmit nem tudnak lakóhelyük és környezetük múltjáról, történelméről. A történelem tanítása során erre nem fektetnek hangsúlyt. Az egyesület a tagok kutatásának ösztönzése és munkáik megjelentetése mellett szeretné elérni a tanügyi hatóságoknál, hogy a tantervbe iktassanak be kötelezően néhány tanórát a helytörténeti ismeretek gyarapítására.
Milyen visszhangra talált a szervezet a helytörténészek körében?
– A két évvel ezelőtti kezdeményezés a VMHE megalakítására széles körben nagy és kedvező visszhangra talált. Bizonyította az is, hogy 2009 májusában, az alakuló közgyűlésen, amelyre Bajmokon került sor, több mint nyolcvanan vettek részt Vajdaság minden, még a legtávolabbi részéből is. Legtöbben Bácskából, majd Bánátból és Szerémségből, sőt Magyarországról. Két hónappal később a taglétszám meghaladta a 150-et. Jelenleg a pártoló tagokkal együtt majd 200 tag szerepel a nyilvántartásban. Vannak, akik nem folytatnak tevékeny helytörténet-kutatást, csak érdeklődést mutatnak iránta, de segítik azokat, akik folyamatosan dolgoznak.
Fiatal, még gyerekcipőben járó civil szervezetről van szó. Ebből adódóan csetlések-botlások is előfordultak. Miután úgy mértük fel, hogy sok a lemaradás, amit jó lenne mielőbb valamelyest csökkenteni, mert némely kérdésben az utolsó óra utolsó perceiben vagyunk, feszített évi munkatervvel rajtoltunk. Évente egy közgyűlés és két, ún. tavaszi és őszi tanácskozás megtartását irányoztuk elő. Két év tapasztalatai megmutatták, hogy bizonyos változtatások mindenképpen szükségesek. Az elképzelések megvalósítására nem elegendő a tagok önzetlen tettrekészsége. Azon tagjaink, akik vidékről utaznak – mai körülményeink között –, érthető, hogy a megtérítetlen költségek miatt távol maradnak. Az elnökség tagjainak megválasztásakor ügyeltünk a területi képviseletre (Bácska, Bánát, Szerémség). Évente legfeljebb két-három elnökségi ülést tartunk, de az utazási költségek megtérítésére nincs lehetőség. Bajmokra mégis mindenki a saját pénzén eljött/jön. Ezt nem mehet így a végtelenségig. Szükség van biztos alapokon nyugvó anyagi eszközforrásra. A tagsági díj szinte jelentéktelen bevételi forrás. Első évkönyvünk megjelentetése – március helyett október – azért késett fél évet, mert idejében nem volt meg rá a szükséges pénz. Csak egyes támogatóinknak köszönhetően valósíthatjuk meg a legfontosabb elképzeléseinket.
2009. májustól 2010 májusáig milyen eredményeket mutattak fel?
– Az alakuló közgyűlést követően ősszel tanácskozást szerveztünk Oromhegyesen. Az 1944–45-ös, magyarok elleni atrocitásokkal foglalkoztunk. Röviddel ezután az elhangzottakat könyvben jelentettük meg (Mementó 1944–45). 2010. március elején a Bajmok melletti Kaponyánál 1849-ben lezajlott csata volt a tanácskozás témája.
A második évben (2010–2011. május között) a tanácskozások tekintetében túlteljesítettek. Melyek voltak ezek?
– Nem sokkal az I. évi közgyűlést követően, 2010. június 5-én Horgoson tanácsozást tartottunk Trianonról. Október 23-án, Palicson az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc jugoszláviai vonatkozásai képezték az eszmecsere tárgyát. Alig egy hónappal később a tagság részére kétnapos, a helytörténet-kutatás módszereit ismertető előadás-sorozat volt Topolyán. 2011. március 5-ére Bajmokra rendkívüli évi közgyűlést hívtunk össze, hogy a megváltozott törvényhez igazítsuk alapszabályunk egyes szakaszait. Ekkor ismét megemlékeztünk az 1849. évi kaponyai ütközetről. Áprilisában Csóka volt a vendéglátója és a házigazdája II. Rákóczi Ferenc szabadságharcával foglalkozó helytörténész-tanácskozásnak.
Két évi közgyűlés ünnepélyes pillanata volt a díjkiosztás. A 2010. évi Kalapis Zoltán-díjat a bezdáni dr.Balla Ferenc és dr.Balla István orvos testvérpárnak ítélték oda, akik helytörténet-kutatásaik során kimagasló eredményt értek el.
– Elöljáróban annyit, hogy még az alakuló közgyűlésen olyan döntés született, hogy minden évi közgyűlést az tesz ünnepélyessé, hogy két díjat osztunk ki. A Kalapis Zoltánról, a Magyar Szó egykori főszerkesztőjéről elnevezett díjat azok a helytörténészek érdemlik ki, akik sokévi helytörténeti kutatásaikkal jelentős, mondhatni alapvető munkát végeztek és publikáltak. A VMHE-emlékéremre a két közgyűlés közötti időszakban megjelent legjobb írás vagy kiadvány szerzője a jogosult.
A dr. Balla testvérek helytörténeti munkássága két-három vagy még több évtizedre tehető, azóta gyűjtik, rendszerezik és dolgozzák fel Bezdán múltját. Sok megjelentetett publikációjuk koronája az a három kötet, amiben szülővárosuk történetét az eddigi ismeretekre alapozva a legkisebb részletekig feldolgozták. Alapvető, sok munka van benne, megkerülhetetlen azok számára, akik a nyugat-bácskai kisvárost akarják aprólékosan megismerni, levéltári dokumentumokkal alátámasztott adatokkal.
A VMHE-emlékérem idei tulajdonosa Táborosi László zentai sporttörténész.
– Őt sem kell külön bemutatni. Közismert sportmunkás, aki sportáganként Zenta csaknem teljes sporttörténetét megírta. Szerb nyelven is, fordításban vagy eredetiben megjelent két-három könyvével együtt 18 könyvet tett az olvasó asztalára. Adatokkal, eredményekkel, a sportolók bemutatásával állított emléket a Tisza-parti város szerteágazó és rendkívül gazdag sportéletének. Aligha van, ki hozzá hasonló.
Idén van az újvidéki razzia 70. évfordulója. Erről megemlékeznek-e?
– A közgyűlés mindig megvitatja a munkatervet, netán módosítja s elfogadja. E szerint még a nyár elején a nándorfehérvári diadal 555. évfordulójáról való megemlékezésre kerül sor, előkészületei folynak. A tanácskozást Zemunban szeretnénk megtartani. Az újvidéki tragikus események sem kerülték el figyelmüket. A nyári szünet után kerül terítékre, akárcsak az I.zentai csata eseményeivel kapcsolatos tanácskozás is.
Mi a helyzet a helyi jellegű emléknapokról való megemlékezéssel?
– A VMHE egyik alapcélkitűzése, hogy lehetőleg minden jelentősebb eseményen képviseltesse magát. Persze ez nem mindig lehetséges. Vajdaság több helységében három vagy több tagja van a VMHE-nek. Ezért olyan döntés született, hogy azok a tagok képviseljék az egyesületet a helybeli megemlékezéseken. Ami meghonosodott és bejáródott.
Idén helytörténeti tábor szervezését tervezik.
– Tisztában vagyunk vele, hogy egyes terveket nem lehet megvalósítani, nagyobb erőfeszítések árán sem. Ez volt a helyzet a helytörténeti táborozás megszervezésével is. Már tavalyelőtt és tavaly is szerettük volna az általános iskola felső osztályos, történelem iránt érdeklődő tanulóit és a középiskolásokat hét napig táboroztatni. Jó példa van rá. Valamikor Bajmokon több éven át sikerrel szerveztek hasonló tábort, nagy volt az érdeklődés iránta. E célra kiváló lehetőség lenne Bácskossuthfalva vagy Kishegyesen a Kátai-tanya. Voltak megbeszélések róla, de elegendő pénzt még pályázattal sem tudtunk volna előteremteni rá.
Tomik Nimród történész mondta, hogy a helytörténet generációkat hoz össze. A dédszülők, nagyszülők, szülők mesélnek gyerekeiknek. Ez óriási lehetőség az egymáshoz való közeledésre, hiszen a 21. században a generációs különbségeket mind nehezebb áthidalni.
– Így igaz. Sajnos az iskolai történelemtanításban sok a kivetnivaló. A szükséges változtatásról inkább csak beszélnek, mintsem a szavakat tettek követnék. Ezért tűztük zászlónkra már a kezdetkor, hogy bevinni a helytörténet tanítását az iskolákba. A helytörténészek szerepe másutt már felértékelődött. Dr.Pelyach István történészprofesszor sorait idézem, amit a topolyai Kocsis Antal helytörténész 2007-ben megjelent könyvének előszavában ír: „A helytörténész nem repülőgépről szemléli a tájat, hanem gyalogosan rója a kilométereket, bepillant a bokrok alá, s számba veszi az ott rejtőzködő kincseket, amelyek olykor haszontalan kacatoknak is tűnhetnek, de mivel ott lapulnak, minden bizonnyal értelme van/volt létezésüknek. Ő az, aki megtalálja és »összerakja« a múlt szétmálló mozaikkockáit, hogy ezekből »képet« lehessen alkotni. Időigényes, nem látványos és hálátlan feladat ez. A történelemtudomány mostanság kezdi csak értékének megfelelően kezelni a helytörténetírást, s elismerni és megbecsülni annak színvonalas művelőit.”
Az évi közgyűlésen nem került sor az új elnök megválasztására.
– Az eddigi elnök, Mojzes Antal úr még az alakuló közgyűlésen kikötötte, hogy csak egy évig vállalja tisztséget. Rábeszélésre két év lett belőle. Most kérte a felmentését. Egyhangúan megszavazta a közgyűlés, hogy tiszteletbeli elnök legyen. Sokat tett a VMHE-ért. A beterjesztett két elnökjelölt egyenlő szavazatot kapott, ezért a tiszteletbeli elnök látja el a feladatokat az új elnök megválasztásáig.
Ön min dolgozik most?
– Amióta számítógépem van (1994), azóta nincs nyugalom az olajfák alatt. Száznál több könyv kéziratát lektoráltam és készítettem elő megjelentetésre, jobbára helytörténeti vonatkozásúakat, emlékirataimat, a Bácsország, a topolyai egykorvolt Rés vitatribün történetét írom. Sokat ülök a gép előtt, ami idővel feltartóztathatatlanul kikezdi az ember egészségét. Teszem a dolgomat, amíg van rá erőm és igény.
(Időközben változások történtek: megválasztották Balla Lajost új elnökké, az új alapszabály elfogadása után pedig ismét új elnök és elnökségi tagok megválasztására kerül sor az ősz folyamán. Lesz táborozás az általános iskolások részére Tótfaluban, szakmai továbbképzést is szerveznek a helytörténész tagoknak – mindkettőt augusztus folyamán – derül ki Tápai Renáta beszámolójából a művelődési rovatban.)
